Névnapok: Egon, Egyed, Artúr, Bella, Fajsz, Farkas, Gede, Gedeon, Gedő, Gida, Gilda, Glenn, Hósea, Ignác, Izabella, Józsa, Józsua, Józsué, Júda, Kende, Kund, Kurd, Naómi, Noémi, Tamara, Veréna, Verita, Zádor
Események
- 1267 – Móse ben Ramban rabbi (Nahmanidesz) megérkezik Jeruzsálembe, hogy megalapítsa a zsidó közösséget.
- 1367 – V. Orbán pápa engedélyezi Nagy Lajos magyar királynak tudományegyetem alapítását Pécsett. A levélben többek között ez áll: „Magyarország királyának kérésére rendeljük, hogy Pécs városában legyen studium generale, amelyben az egyházi és polgári törvény s minden más nem tilos tudomány, a hittudományon kívül, taníttassék …”.
- 1859 – Üzembe helyezik az első Pullman típusú vasúti hálókocsit.
- 1872 – Budapesten megalapítják az Iparművészeti Múzeumot.
- 1880 – Életbe lép a magyar büntető törvénykönyvről szóló 1880. évi XXXVII. törvény.
- 1881 – Megnyílik Budapesten az első polgári leánynevelő iskola, a budavári domonkos kolostor helyén (a mai Szilágyi Erzsébet Gimnázium elődje). Első vezetője Póra Ferenc volt.
- 1887 – Emile Berliner írásban benyújtja szabadalmi kérvényét a "gramophone"-ra. Bár ő szabadalmaztatja, híressé Thomas Alva Edisont teszi.
- 1914 – Szentpétervár (Sankt-Petersburg) nevét Petrográdra változtatják .
- 1916 – Bulgária hadat üzen Romániának az I. világháborúban.
- 1920 – Budapest polgármesterévé választják Sipőcz Jenőt.
- 1923 – A Richter-skála szerint 7,9-8,3 erősségű földrengés rázza meg Tokiót és Jokohamát, százezer ember halálát okozva.
- 1928 – Albánia királysággá alakul.
- 1930 – Nagy munkástüntetés Budapesten, közel 150 ezer résztvevővel. A Hősök terén lovas rendőrök, Nagy Károly rendőrfelügyelő parancsára, a tömegbe lőnek. Egy ember meghal, többen megsebesülnek.
- 1939 – A II. világháború kezdete: A náci Németország megtámadja Lengyelországot.
- 1941 – Németországban kötelezővé teszik a zsidóknak a sárga Dávid-csillag viselését.
- 1951 – David Ben-Gurion, izraeli miniszterelnök aláírja az izraeli titkosszolgálat (Moszad) megalakításáról szóló rendeletet.
- 1961 – Az "el nem kötelezett államok" első találkozója. Belgrádban ül először tárgyalóasztalhoz 26 tömbön kívüli állam. (Afganisztán, Algéria, Burma, Ceylon, Ciprus, az Egyesült Arab Köztársaság, Etiópia, Ghána, Guinea, India, Indonézia, Irak, Irán, Jemen, Jugoszlávia, Kambodzsa, Kongó, Kuba, Libanon, Mali, Marokkó, Nepál, Szaúd-Arábia, Szomália, Szudán és Tunézia.)
- 1961 – A Szovjetunió véget vet atombomba-kísérleteire adott moratóriumának Közép-Ázsiában, és felújítja a robbantásokat. A TASSZ csak szeptember 5-én jelenti be e tényt. Ennek nyomán az USA is újrakezdi kísérleti robbantásait szeptember 15-étől.
- 1962 – Földrengés Nyugat-Iránban. Több mint 10 ezren meghalnak.
- 1965 – Tibet autonóm státust kap Kínán belül.
- 1971 – Katar deklarálja függetlenségét Nagy-Btitanniától.
- 1983 – A Dél-Koreai Légitársaság 007-es Boeing-747 járata 400 km-re letér útvonaláról. A szovjet Szahalin-szigetek légterében a szovjet légierő lelövi. 269 utas veszti életét. Diplomáciai bonyodalom alakul ki az USA és a Szovjetunió között.
- 1985 – Franciaa és amerikai tudósok megtalálják az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsát Új-Foundlandnál.
- 1991 – Üzbegisztán elszakad a ]]Szovjetunió]]tól és kikiáltja függetlenségét.
- 2004 – Megkezdődik a beszláni tragédia. A tanévnyitó napján iszlamista terroristák megszállják az iskolát, túszul ejtik a jelenlévőket. A későbbi túsz-szabadító akció több, mint 330 halálos áldozatot követel, többségük gyerek.
Születések
- 1210 – X. Gergely, római pápa († 1276)
- 1529 – Taddeo Zuccaro, olasz festő († 1566)
- 1642 – Bethlen Miklós, államférfi, történész († 1716)
- 1653 – Johann Pachelbel, német zeneszerző, orgonista († 1706)
- 1727 – Éder Xavér Ferenc, jezsuita hittérítő, Dél-Amerika-utazó († 1773)
- 1740 – Csernák László, magyar származású holland matematikus († 1816)
- 1808 – Hugó Károly, magyar drámaíró († 1877)
- 1832 – Veres Ferenc, fényképész († 1916)
- 1840 – Balás Árpád, egyetemi tanár, mezőgazdász szakíró († 1905)
- 1848 – Auguste-Henri Forel, svájci pszichiáter, elmegyógyász, amatőr rovartankutató († 1931)
- 1854 – Engelbert Humperdinck német zeneszerző († 1921)
- 1855 – Dobó Sándor, színiigazgató († 1923)
- 1856 – Szergej Vinogradszkij, orosz származású francia bakteriológus († 1953)
- 1862 – Kövesligethy Radó csillagász, geofizikus, az MTA tagja († 1934)
- 1871 – Ripka Ferenc politikus, Budapest főpolgármestere († 1944)
- 1872 – Diósy Ödönné Brüll Adél, "Léda", Ady Endre szerelme († 1934)
- 1875 – Edgar Rice Burroughs, amerikai novellaíró († 1950)
- 1877 – Francis William Aston, Nobel-díjas angol fizikus, kémikus († 1945)
- 1879 – Balogh Rudolf fotóművész († 1944)
- 1883 – Gsell János vegyész († 1958)
- 1896 – Sass Árpád festőművész († 1957)
- 1900 – Andrej Andrejevics Vlaszov, a Vörös Hadsereg tábornoka, aki a németekhez csatlakozott a II. világháborúban († 1946)
- 1902 – Valkó Imre, kutatómérnök, feltaláló († 1975)
- 1902 – Dirk Brouwer, holland származású amerikai csillagász († 1966)
- 1906 – Karl August Folkers, amerikai biokémikus, biológus, a Q10 coenzim kutatója, a B12 vitamin izolálója († 1997)
- 1910 – Olgyay Aladár, műépítész († 1964)
- 1910 – Olgyay Viktor, műépítész († 1966)
- 1910 – F. Rácz Kálmán, író, műfordító († 1980)
- 1914 – Nagy Géza, irodalomtörténész, műfordító († 1981)
- 1920 – Richard Farnsworth, amerikai színész († 2000)
- 1922 – Vittorio Gassman, Oscar-díjas olasz színész († 2000)
- 1923 – Szabadváry Ferenc, tudománytörténész
- 1923 – Rocky Marciano, nehézsúlyú ökölvívó világbajnok († 1969)
- 1927 – Pertorini Rezső, orvos, pszichiáter, neurológus († 1980)
- 1930 – Tóth János, Kossuth-díjas operatőr
- 1933 – Conway Twitty, amerikai country énekes († 1993)
- 1935 – Seiji Ozawa, japán karmester
- 1944 – Leonard Slatkin amerikai karmester
- 1945 – Somogyi Ferenc, politikus, diplomata, Magyarország volt külügyminisztere
- 1946 – Barry Gibb, brit énekes, zeneszerző, a Bee Gees együttes tagja
- 1949 – Karinthy Márton, rendező
- 1951 – Timothy Zahn, amerikai sci-fi író
- 1951 – Nicu Ceauşescu, román politikus, Nicolae Ceauşescu fia
- 1953 – Jakab Csaba színművész
- 1957 – Gloria Estefan (er. Gloria María Milagrosa Fajardo), kubai születésű amerikai énekesnő
- 1962 – Ruud Gullit, holland labdarúgó
- 1963 – Kropkó Péter triatlonista
- 1965 – Simon Tibor, válogatott labdarúgó (meggyilkolták † 2002)
- 1971 – Hakan Sükür, török labdarúgó
Halálozások
- 1127 – Álmos herceg (kb.* 1075)
- 1159 – IV. Adorján pápa (kb.* 1100)
- 1557 – Jacques Cartier francia felfedező (* 1491)
- 1648 – Marin Mersenne francia szerzetes, matematikus, fizikus (* 1588)
- 1715 – XIV. Lajos francia király (* 1638)
- 1729 – Sir Richard Steele, angol író, lapszerkesztő (* 1672)
- 1777 – Johann Ernst Bach, német zeneszerző (* 1722)
- 1796 – Gróf Teleki József, főispán, koronaőr, műgyűjtő, író (* 1738)
- 1879 – Báró Wenckheim László, politikus, mezőgazdász, lótenyésztő (* 1814)
- 1891 – Ballagi Mór, teológus, nyelvész, az MTA tagja (* 1815)
- 1903 – Hetyey Sámuel, pécsi megyéspüspök (* 1845)
- 1903 – Charles Renouvier, francia katolikus filozófus (* 1815)
- 1912 – Török Aurél orvos, egyetemi tanár, antropológus, az MTA tagja (* 1842)
- 1915 – Gelléri Mór közgazdasági szakíró, a magyar iparfejlesztés kiemelkedő alakja (* 1854)
- 1922 – Pecz Samu műépítész, műegyetemi tanár (* 1854)
- 1928 – Bokor Elemér zoológus (* 1887)
- 1936 – Frommer Rudolf magyar gépészmérnök, feltaláló (* 1868)
- 1939 – Orsós Ottó biológus (* 1911)
- 1940 – Feleky Sándor orvos, költő (* 1865)
- 1951 – Wols (er. neve Alfred Otto Wolfgang Schulze), német származású francia festő (* 1913)
- 1955 – Schimanek Emil, Kossuth-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár (* 1872)
- 1962 – Bulla Béla földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (* 1906)
- 1964 – Joachim Ferenc festőművész (* 1882)
- 1964 – Szüdi György, József Attila-díjas költő (* 1909)
- 1967 – Siegfried Sassoon, angol író, költő (* 1896)
- 1968 – Gábor Jenő festőművész (* 1893)
- 1970 – François Mauriac, Irodalmi Nobel-díjas francia író (* 1885)
- 1973 – Demjén Attila , Munkácsy-díjas festőművész (* 1926)
- 1976 – Mozsonyi Sándor, gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár (* 1889)
- 1978 – Báti László, irodalomtörténész, egyetemi tanár (* 1909)
- 1979 – Tarján Róbert, orvos, az orvostudományok doktora (* 1913)
- 1980 – Ivánovics György, Kossuth-díjas orvos, mikrobiológus, az MTA tagja (* 1904)
- 1980 – Gyarmati László, toxikológus, egyetemi tanár (* 1921)
- 1981 – Román György, festőművész, író (* 1903)
- 1981 – Csorba István, színész (* 1922)
- 1981 – Albert Speer német építész, a III. Birodalom főépítésze, fegyverkezési minisztere (* 1905)
- 1981 – Bizse János, festőművész (* 1920)
- 1982 – Wladyslaw Gomulka politikus, a lengyel kommunista párt vezetője (* 1905)
- 1982 – Haskell Brooks Curry matematikus, a kombinatorikus logika kutatója (* 1900)
- 1982 – Ludwig Bieberbach német matematikus (* 1896)
- 1984 – Szőts Endre geológus, paleontológus (* 1914)
- 1987 – Haraszty Árpád botanikus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok kandidátusa (* 1907)
- 1988 – Luis W. Alvarez, Nobel-díjas amerikai fizikus (* 1911)
- 1988 – Ruttkay Mária, színésznő (* 1906)
- 1996 – Bakos Ferenc, nyelvész (* 1922)
- 1997 – Czibor Zoltán, válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (* 1929)
Nemzeti ünnepek, világnapok
Szokások
- Szent Mihály havának első napján léptek szolgálatba a juhászok, a kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen ez a nap zárónap, ettől kezdve tilos szekérrel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkezdődött a szőlőőrzés, a disznót hízóba fogták.
September 1 | 1 September | 1 de setiembre | 1 سبتمبر | 1 de setiembre | 1 верасьня | 1 септември | 1añ Gwengolo | 1. septembar | 1 de setembre | Septiyembre 1 | 1 di settembre | 1. září | 1 séwnika | Авăн, 1 | 1 Medi | 1. september | 1. September | 1 Σεπτεμβρίου | 1-a de septembro | 1 de septiembre | 1. september | Irailaren 1 | 1. syyskuuta | 1. september | 1er septembre | 1 di Setembar | 1 septimber | 1 Meán Fómhair | 1 de setembro | 1 בספטמבר | 1. rujna | 1 de septembre | 1 September | 1 di septembro | 1. september | 1 settembre | 9月1日 | 1 September | 1 სექტემბერი | 9월 1일 | 1'ê rezberê | 1. September | 1 september | Rugsėjo 1 | 1 септември | 1 September | 1 'e settembre | 1 september | 1. september | 1. september | 1 de setembre | Septiembri 1 | 1 września | 1 de Setembro | 1 septembrie | 1 сентября | 1 di sittèmmiru | 1 September | Čakčamánu 1. | September 1 | 1. september | 1. september | 1 Shtator | 1. септембар | 1 september | సెప్టెంబర్ 1 | 1 กันยายน | Setyembre 1 | 1 Eylül | 1. Sentäber | 1 вересня | 1 tháng 9 | 1î d' setimbe | Septyembre 1 | 9月1日