A számítógépes program (vagy egyszerűen program) megmondja egy számítógépnek, hogy mit csináljon, jellemző módon azt, hogy az adatokkal milyen műveleteket végezzen. A "programokat" és az "adatokat" általában két különböző fogalomként kezeljük.
Napjainkban a legtöbb számítógép működési alapállapotának eléréséhez szükséges az operációs rendszer nevű "program" (programok rendszere) elindítása. Ez a program végzi el a későbbi futtatandó programok betöltését és futtatását. Ebben a működési környezetben a számítógépes program csak az épp vizsgált egyéni futtatható programot jelenti, és nem az összes programot (beleértve az operációs rendszert), amik a számítógépen az adott pillanatban futnak.
Napjainkban legelterjedtebb a Neumann-architektúra vagy más néven aHarvard-architektúra. Ezek alapján működő számítógépeken a gép a programot és annak adatait egy külső adattároló eszközről tölti be, leggyakrabban a harddiskről (merevlemezes meghajtóról). Ezután a program és az adatok a központi memóriába kerülnek, majd a program végrehajtása megindul, és a gép egyenként sorban végrehajtja a gépi kódú utasításokat, adatokat változtat, az ugró utasítások (illetve néhány belső folyamat, mint amilyenek a megszakítások) hatására a végrehajtást a memória más pontján folytatja. Az éppen végrehajtandó programutasítás helyét a memóriában a programszámláló (program counter) mutatja, mely az utasítások végrehajtása után növekszik, és amit az ugrások megváltoztatnak.
A gépi kód olyan program, ami a gép által megértett utasításokból áll. A Neumann-architektúrán alapuló gépek program nélkül egyáltalán semmit sem tudnak csinálni.
A gépi kódú programokat - az egyedülieket, melyeket egy ilyen számítógép megért - általában magasabb szintű programozási nyelveken készítik, és azt fordítóprogramokkal (compiler) alakítják át gépi kódra.
A program szót gyakran a „számítógépes szoftver” kifejezés szinonimájaként használják. Bár a szoftverek fő részét programok képezik, maga a szoftver gyakran tartalmaz erőforrás-állományokat, melyek mindenféle adatot hordoznak, és amik valójában nem a programhoz, hanem az annak működéséhez szükséges környezet részei.
Néhány neurális hálózat minden egyes indításkor újrakezdi a tanulást, és ebben az esetben azok egyáltalán nem rendelkeznek programmal.
Napjainkban nagyon sok Neumann-architektúrán alapuló számítógépi környezet valójában csak egy virtuális gépen létező szimuláció eredménye, és az azon futó "gépi kód" nem azonos a központi egység által legalacsonyabb szinten végrehajtható lépésekkel.
Számos rovarszerű autonóm robot mutat példát a program nélküli analóg számítógépekre. Ezek a neutrális hálózatokhoz hasonlóan környezetük hatásaiból tanulnak.
Lásd még algoritmus.
Computer program Software Program Computerprogramm Programaro Programa de ordenador o computadora (software) Tarkvara Programme informatique Software Software ソフトウェア 소프트웨어 Nivîsbarî Computerprogramma Dataprogram Oprogramowanie Programas de computador Software Program Programvara ซอฟต์แวร์ 计算机软件
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Számítógépes program".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world