article

Szeged-tisza3.jpg | Tisza-szeged2.jpg | Tisza-szeged1.jpg

A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike, amely áthalad Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, valamint Szerbia területén. E folyó képez határvonalat Bácska és Bánát között, mielőtt a Vajdaság közepén a Dunába ömlik.

A Tisza vízgyűjtő területe mintegy 157 000 km2, vízállása erősen ingadozó. Átlagos vízhozama Szegednél 820 m3/s, de mértek már 3820 m3/s-t is.

Nevének eredete


A vaskorban (Kr. e. VII-VI.) a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat: a „tijah” (ejtsd: tidzah) szó folyót jelenthetett.

A Tisza szabályozása


A Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyók futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások.

Több kisebb, sikertelen próbálkozás után gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846. augusztus 27-én vette kezdetét, és 1880-ban ért véget. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett, született 136 km új, épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A folyó esése a kilométerenként 3,7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1-2 hét elegendő. A hajózható hossz ma 780 km.

A folyó szabályozását megtervező Vásárhelyi Pált (1795-1846) megörökítő szobor az ország első mérnökszobra (1905, if. Mátrai Lajos) Szegeden látható. A talapzaton emléktábla mutatja az addigi legnagyobb vízállást, amely 961 cm volt 1970. június 2-án. Ez 154 cm-rel több, mint a várost romba döntő 1879-es árvíznél volt.

2006. május 23-án a Felső-Tisza hajózhatósági tervének elkészítését jelentették be, a tanulmány meghatározza majd a folyó 90 kilométeres részén a hajóút kialakításához szükséges beruházásokat. Hajózási terv a Felső-Tiszán Greenfo.hu, 2006. május 23.

Mellékfolyói


(b)-baloldali, (j)-jobboldali

A Tisza-tó


Az 1975-ben átadott Kiskörei Víztároló (Kisköre honlapja) nemcsak a vízszint szabályozására szolgál, hanem az aszályos időben igényelt vízpótlást is szolgáltatja. Ezen túl a keletkezett Tisza-tó egyike lett hazánk legnépszerűbb turista-célpontjainak, mivel a hasonló jellegű Balatonnál lényegesen olcsóbb és a zsúfoltság is kisebb. Hossza 27 km, területe 127 km2, átlagos vízmélysége 1,3 m, legmélyebb pontja 17 m. Mintegy 43 km2-nyi sziget is található a tóban.

Külső hivatkozások


Kapcsolódó honlapok


Ukrajna folyói | Románia folyói | Magyarország folyói | Szlovákia folyói | Szerbia folyói

Tisza Tisza Тиса Tisza Tisa Theiss Tiso Tisza Tisza טיסה (נהר) Tibisco Tisa Тиса Tisza Tisza Cisa Tisa Тиса (река) Tisa Тиса Tisza Тиса

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Tisza".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld