article

Terschelling (fríz nyelven Skylge, helyi nyelvjárásban Schylge) egy sziget és egy közigazgatási kerület Hollandia északi partjai mellett, Frízföld tartományban, a Watt-tenger és az Északi-tenger között. A Nyugati-Fríz-szigetek közül délről a harmadik. Hossza harminc, szélessége mindössze négy kilométer. Délnyugati részén tizenöt település fekszik, a legnagyobb a kerület székhelye, West-Terschelling, ahol a lakosság több mint fele él. A sziget északi és keleti része gyakorlatilag lakatlan.

A falvak (zárójelben a fríz név): West-Terschelling (West-Skylge), Midsland (Midslân), Hoorn (Hoarne), Formerum (Formearum), Lies, Oosterend (Aasterein), Baaiduinen, Hee, Horp, Kaart, Kinnum, Landerum, Midsland aan Zee, Seerijp (Stryp), West aan Zee.

A szigetre komppal lehet átkelni Harlingen városából. A fő jövedelemforrás a turizmus, a nyári hónapokban több ezren látogatják. Terschelling nagy része természetvédelmi terület.

Történet


Terschelling.JPG

Az első települések 850 körül jelentek meg, ekkor egy kis fatemplom épült egy dombon a mai Seerijp közelében. A dombot később temetőként használták és ma is „seerijpi templomudvar”-ként emlegetik.

Terschelling mai alakja a középkorban alakult ki egy "de Schelling"-nek nevezett homokos fövenyből és Wexalia szigetéből (a mai sziget keleti része). A Wexalia név a középkor végén feledésbe merült, utoljára 1482-ben említik egy Folkerus Reijner Popma terschellingi uralkodó és IV. Edward angol király között létrejött szerződésben.

Bizonyos feszültségek jöttek létre a sziget nyugati részén tengerészek és a keleti földművesek között. Ez odáig vezetett, hogy 1612-ben felosztották a szigetet két önálló politikai egységre, Nyugat-és Kelet-Terschellingre. Az egyesülést csak a francia megszállás hozta el a XIX. század elején.

1666-ban Nyugat-Terschellinget kirabolták az angolok. Az angol flotta eredetileg a holland kereskedelmi flottát akarta megtámadni, ami a szomszéd sziget, Vlieland előtt horgonyzott. Amikor a holland hajók visszavonultak Terschelling felé, az angolok követték őket, megsemmisítettek 150 holland hajót és kikötöttek West-Terschellingben. A várost felégették. Az eset később „Holmes máglyája” néven híresült el, az angol tengernagy neve után. Egy évvel később a hollandok Michiel De Ruyter admirális vezetése alatt felhajóztak a Temzén és erős csapást mértek az angol hajóhadra, pontot téve ezzel a második angol-holland háború végére.

A zászló


A sziget zászlaját 1847 óta használják. Az öt színhez – amelyek egyébként azonosak a címer színeivel – szimbolikus értelmet kapcsolnak: a vörös a háztetők cserepeit, a kék az eget, a sárga a tengerparti homokot, a zöld a növényzetet, a fehér a tenger habjait jelképezi. Más értelmezés szerint a fehér szín szimbolizálja a homokot, a sárga pedig a homokban termő buckafüvet. Egy iskolai mondóka rímbe is foglalja ezt a hagyományt:

Frízül Hollandul Hevenyészett magyar fordításban
Reade wolkenRood zijn de dakenVörös tetőcserepek
Blaue luchtGeel zijn de helmenFehér homok
Gele helmenGroen is het grasZöld terek
Griën gesBlauw is de luchtSárga a fű
Wyt sânWit is het zandKék az ég
Dat is ’t wapen fan Schylgeralân.Dit zijn de kleuren van Schellingerland.Mindez együtt: Terschelling.

Nyelv


Az apró sziget három különböző nyelvjárással büszkélkedhet: West-Terschelling nyelve a westers (nyugati), a keleti falvaké az aasters (keleti), amelyek fríz nyelvjárások. A középső településeken, Midsland falu körül egy holland dialektust beszélnek. A terschellingi fríz dialektusok elszigetelt voltuk miatt számos olyan szót őriznek, amelyek a szárazföldi frízből már kivesztek.

A holland nyelv egyre inkább háttérbe szorítja a nyelvjárásokat. A falvak nevei hivatalosan hollandul használatosak, a helynévtáblákon is csak ezek szerepelnek. Ezt a hatást, ami a kikötővel rendelkező West-Terschellingben érezhető leginkább, a turizmus is erősíti.

Nevezetességek


Brandaris.JPG Terschelling jelképe a Brandaris, az 1594-ben épült west-terschellingi világítótorony, ami az egyik legöregebb világítótorony Hollandiában, és az egyik azon kevés épületek közül, amelyek átvészelték az 1666-os angol támadást.

A szigeten született Willem Barentsz, a tengerész és felfedező, a Barents-tenger névadója. A nevét viseli az itt működő tengerészeti iskola (1875 óta).

Fontos esemény az 1982 óta minden nyáron megrendezésre kerülő Oerol Fesztivál (helyi nyelvjárásban: átfogó, mindent magában foglaló). Ilyenkor több napon keresztül színházi előadások, koncertek és kiállítások láthatók, egy évente változó mottóhoz igazodva.

Külső hivatkozások


Hollandia települései

Terschelling Skylge Terschelling Terschelling Terschelling Skylge Terschelling Terschelling Terschelling Terschelling Terschelling Terschelling Terschelling

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Terschelling".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld