A természettudomány az élő és élettelen természet objektumainak tanulmányozásával foglalkozó tudományágak gyűjtőneve.
Az ókorban a csillagászat volt az első természettudomány, ami vallási és társadalmi szükségletek mentén Mezopotámiában alakult ki. Leíró, rendszerező tudomány volt egzakt törvények nélkül. Ebbe a korba tehetjük a technika fejlődése következtében a mérnöki tudományok és az építészet kezdeteit is. Az ókori görögök alkották meg mai tudásunk szerint az első egzakt törvényeket. Ők a még mindig egységes természettudományt a görög természet (φύσις) szóból fizikának hívták, ami a filozófiával szorosan összefonódva fejlődött. Arkhimédész és Arisztotelész nevét érdemes megemlíteni, utóbbi mintegy összegezte az ókori görög fizikát.
A középkorban Arisztotelész tanai határozták meg a természettudományt, mellette a rokon tárgyú, de nem tudományos szemléletű alkímia és asztrológia virágzott. Előbbinek mégis fontos szerepe volt a fizikából először kiváló tástudomány a kémia módszereinek kialakulásában.
Natural science Natuurwetenskap Zenzias naturals Ciencies naturales Прыродазнаўчыя навукі Ciències Experimentals Naturvidenskab Naturwissenschaft Φυσική επιστήμη Naturscienco Ciencias naturales Luonnontiede Sciences naturelles מדעי הטבע Scientia natural Ilmu alam Scienties natural Scienze naturali 自然科学 자연과학 Natuurwetenschop Natuurwetenschap Naturvitenskap Category:Sciéncias naturalas Nauki przyrodnicze Ciência natural Естественные науки Scienzi naturali Prírodná veda Naravoslovje Природне науке Élmu alam Naturvetenskap วิทยาศาสตร์ธรรมชาติ Likas na agham Khoa học tự nhiên 自然科学
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Természettudomány".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world