article

A szabadzóna egy szellemi irányzat, amely olyan, felfogásukban gyakran erősen különböző embereket köt össze, akik szellemi-lelki fejlődésüket kisebb vagy nagyobb mértékben a szcientológia tanaira alapozzák, de a Szcientológia Egyháztól elhatárolják magukat. Úgy tartják, hogy a dianetika és a szcientológia technikáit mindenki haszonnal alkalmazhatja.

A Szcientológia Egyház lépéseket tett a mozgalom elnyomására, többek között a szerzői jogok megsértésével vádolták őket. Emiatt a Szabadzóna hívei nem használják a Szcientológia Egyház bejegyzett márkaneveit, közte magát a szcientológia szót sem.

A mozgalom alapfilozófiája, hogy mindenki szabadon megpróbálhatja a saját javára fordítani L. Ron Hubbard tanításait, akár szentesíti a Szcientológia Egyház, akár nem. Ez magának Hubbardnak egy idézetén alapul, melyben a vallásalapító kijelenti, hogy aki monopóliumot akar szerezni a dianetikára, az csak anyagi okokból akarhat ilyet.

A korábban egymásról nem is tudó, elszigetelt emberek vagy néhány főből álló csoportocskák egymásra találását a Szcientológia Egyház által sokat támadott Internet tette lehetővé.

Külső hivatkozások


Vallás

Free Zone (Scientology) Freie Zone

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Szabadzóna".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld