Gourt Home::Gourt :: Székelyek
A székelyek a középkor folyamán nemesi kiváltságokkal rendelkező magyar anyanyelvű népcsoport, amely a 13. századtól kezdve külön rendi nemzetet alkotott. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön laknak, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, ún. Szászföld magyarajkú lakosságának nagy része is. További csoportjaik az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után Bukovinába, majd onnan visszatelepített székelyek, jelentősebb csoportjaik: al-dunai székelyek, dévai székelyek, dunántúli székelyek (lásd bukovinai székelyek).
Történelem
Eredetük
A székely nép eredete sok vitát kavar mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között. Elterjedt elmélet szerint harcos törzsektől származnak, akiket a magyarok telepítettek a keleti határ őrzésére, megvédendő az országot a tatárok és egyéb, kelet felől fenyegető népek támadásától. A székelyek magukat büszkén magyarnak vallják. A különféle elméletek szkíta, hun, gepida, avar, bolgár és kabar eredetet vallanak. Vannak, akik azt állítják, hogy a székelyek mindig is magyarok voltak, a kulturális eltérések oka a hegyvidéki elszigeteltség.A László Gyula neves történész és régészprofesszor által kidolgozott "kettős honfoglalás" elmélete szerint a magyarság két hullámban érkezett a Kárpát-medencébe. Az első hullám az úgynevezett késő-avarok voltak (670 körül), a második hullám a 896-os honfoglalás. Ezen elmélet szerint a székelyek az első hullámmal érkeztek és telepedtek le Erdélyben.
Más nézet szerint a lehetséges elődök maguk a honfoglaló magyarok, akiknek ezen része a határok védelmére telepedett át Erdélybe, az ország keleti felére.
Jóval kevésbé elterjedt elmélet szerint a székelyek (illetve akár a honfoglaló magyarok is) török eredetűek. Kis számú kutató azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak.
Történelmi előjogaik
A székelyek hadkötelezettségük okán voltak nemesi joggal felruházva. Adózni csak akkor voltak kötelesek, ha trónra lépett a király, ha megházasodott, illetve ha fia született (ököradó). Ha a király keletre vezetett hadat, akkor minden második katonakorú székely volt köteles hadba vonulni, ha nyugatra akkor csak minden tizedik. Társadalmi tagolódásuk hármas volt: gyalogok, lófők és előkelők (primor). Amint a nevekből is látszik, főleg a hadba vonulásuk mikéntje határozta meg státusukat.A 1437-es „Három nemzet szövetségét” (Unio trium nationum) az erdélyi magyarság, a székelység és a szászok között kötötték.
A kiváltságok elvesztése
Siculicidium.jpg vérengzés helyszínén emelt emlékmű felirata. A „SICULICIDIUM” szó jelentése „székelyöldöklés”. Ha a szó betűit – azokat római számnak tekintve – összeadjuk, 1764-et, a vérengzés évszámát kapjuk (kronogramm).]] Kiváltságaikat a 16. századig tudták érintetlenül megőrizni. Az ekkor létrejövő Erdélyi Fejedelemség uralkodói egyre inkább próbálták megnyírbálni ezeket. Elsőként János Zsigmond fejedelemmel kerültek összetűzésbe, emiatt tört ki az 1562-es székely felkelés. A felkelés következményeként az uralkodó addig példátlan módon két várat (csúfnevükön Székelytámadt és Székelybánja) emelt Székelyföld területén, ezzel próbálván fékentartani a székelyeket. Az erdélyi fejedelmek közül még a Báthoryak próbálkoztak az ősi jogok csorbításával. Ennek következménye volt, hogy Vitéz Mihály havasalföldi román vajda 1599-es támadásakor a székelység a román vajda mellé állt.Idővel egyre több székely kötötte le magát jobbágysorba, talán a kedvezőbb életmód miatt. Bethlen Gábor már olyan törvényt hozott, amely komoly feltételekhez kötötte a jobbágysorba való átlépést. Amikor Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott (1764): a császári katonaság lemészárolt többszáz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után többen átmenekültek a keleti határon Moldvába. Amikor a monarchia megszerezte Bukovinát, akkor Hadik András huszárezredes összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyeket és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. (Egy részük a 19. század végén költözött vissza a történelmi Magyarország területére, maradékukat 1940-ben telepítették át a Délvidékre, majd onnan a Völgységbe, Tolna-megyébe, a kitelepített svábok helyére.)
19-20. század
Az 1848-49-es szabadságharcban Bem erdélyi hadseregének nagy részét székelyek alkották. Az önvédelmi harc megkezdését 1848. október 16-án az agyagfalvi gyűlésen mondták ki, ahol Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen kinyilvánították, hogy a székelyek hajlandóak fegyvert fogni „magyar véreik védelmére”. Az erdélyi császári főhadparancsnok, Puchner Antal azonban támadást indított a Székelyföld ellen és rövidesen a székely haderő Háromszékre szorult vissza. A háromszéki harcokban tűnt fel Gábor Áron az addig ismeretlen székely ezermester, aki az ágyúgyártás megszervezésével jelentősen hozzájárult a székelyek hadi sikereihez.
A székelység a kiegyezést követő közigazgatási felosztással betagolódott a modern magyar társadalomba.
Az 1920-as Trianoni békeszerződés Erdélyt Romániának adta. Az 1940-1944 közötti időszakot (Bécsi döntés) leszámítva a székelyek azóta Románia állampolgárai, de sikerült megőrizniük magyar identitásukat.
Lélekszám
Románia Hargita (Harghita), Kovászna (Covasna) és Maros (Mureş) megyéiben él a legtöbb székely:
| Megye | Székelyek | Népesség |
|---|---|---|
| Hargita megye | 275 841 | 84,61% |
| Kovászna megye | 164 055 | 73,81% |
| Maros megye | 200 000 | 39,26% |
| Brassó megye | 40 000 | ... |
| Erdély többi részén | 50 000 | ... |
| A nagyvilágban | 100 000 | ... |
| Összesen | 829 896 | ... |
A mai erdélyi magyarság 40%-át teszi ki a székely-magyarok csoportja.
A székely rovásírás
Lásd: Magyar rovásírás
Történeti székelység
A X. század második felétől a székelyek a magyar állam nyugati–délnyugati és esetleg keleti határain teljesítettek határvédő szolgálatot. Az okleveles emlékek és a földrajzi nevek bizonysága szerint és Árpád-korban az ország különböző vidékein, elsősorban a gyepüvonalak közelében éltek székelyek: Baranya, Szerém, Temes, Szabolcs, Abaúj, Gömör, Bars, Moson, Fejér, Tolna megyékben, valamint nagyobb számmal a morva határszélen, Pozsony megye hegyentúli részén, Sasvár közelében, ill. Biharban, de talán Szabolcsban, Ugocsában és Aradban is. Az Erdélybe költözöttek kivételével a többiek a 14. sz. végére elvesztették területi-népi különállásukat.
Baranyai székely ispánság (Váty központtal)
1252-ben Bertalan, pécsi püspök birtokai közt szerepel a Székely szőlő/Székelyek szőleje terület. A baranyai székely ispánság története viszont visszavihető a XI. századig, amikor az esperességek kialakultak. IV. Béla egy keltezetlen okleveléből tudjuk, hogy korábban a székelyek felszabadíttattak ispánjuk elnyomása alól, s így szabadokként, 100 fegyveressel tartoztak a király minden hadjáratában részt venni. A tatárjárás után a székelyek már nem tudták kiállítani a 100 fegyverest, így megszűnt a székely ispánság.
Pozsony vármegye
A Fejérhegység mindkét oldalán lakott székelység emlékét őrzi a Pozsony vármegye nyugati határszélén fekvő Székelyfalva (Sekule) helység neve is. "Boleráz község 1258-ban kelt határleírásában említve van a nagy erdő, „magna sylva”, a mai Fejérhegység. Az mondatik erről, hogy a székelyek felé esik, hol három határ ütközik össze: Bolerázé, Solymosé és a székelyeké." *.
A Vág mellékének pozsonymegyei részében is volt tekintélyes székely telep. Kitetszik ez IV. Béla év nélkül, 1235–1270 közt, kelt okleveléből, melyben a vágvidéki székelyeket, kik egykor saját ispánjuk által terheltetve, hozzá folyamodtak, s kiket ő azon kötelezettség mellett, hogy évenként 100 fegyverest tartozzanak neki és az országnak minden hadjárat alkalmával kiállítani, a sanyargatás alól felment és hű szolgálataik jutalmául abban a kegyben részesít, hogy ezentúl nem megszabott számban, hanem mint a nemesek, fejenként tartozzanak vele együtt táborozni. Ez a telep Vága község táján feküdt. *
Sasvári székely ispánság (Moson)
1116-ból adatolható a székelyek itteni jelenléte. A környék etnikai viszonyai a XIV. század derekától megváltoztak, így 1327-től sasvári székely lövők beolvadtak a Morva menti új szláv telepesekbe. *
Bihari (telegdi) székelyek
A bihari székelyek a 10. században a mai románia Bihar megye és magyaroszági Hajdú-Bihar megye területén éltek. A "telegdi székely" nevet Bihar megyei Telegd községről kapták. Területük egészen a Hortobágyig nyúlott, aminek emlékét a Szeben megyei Hortobágy fennsík és folyó is őrzi. Benkő Lóránd szerint 12. század elejétől a bihari székelyek erősítést kapnak a lecsendesedett délnyugati határvégekről, a baranyai székelyektől, az ekkor megjelenő kunok becsapásai miatt. Szerinte a vándorlás legvalószínűbb iránya Baranya > Bihar > Telegdiszék (ez utóbbi Bihar keleti része). A Királyhágón túlra, azaz Erdélybe való áttelepedésük ideje nem világos, viszont a helynevek azt mutatják, hogy - a többi székely nemhez hasonlóan - először a történeti Szászföldön telepedtek le, majd a szász telepesek megjelenése után kerültek át Udvarhelyszékre, Csíkszékre és Marosszékre.
- Székelytelek: Nagyváradtól délre, a Nyárér patak bal partján (1291–1294)
- Székelyhíd: Nagyváradtól északkeletre, az Ér bal partján (1278/1317/1323/1401: Zekulhyd))
- Székelyjó: forrásokban már csak possessioként szerepel (1461: poss. Zekelyo, 1672: Szekelyo). Nem világos, hogy ez a telegdi székelység kapcsán említett település azonos-e a mai románul Săcuieu-nak, magyarul Székelyjónak nevezett településsel, amely Kalotaszentkirály mellett, már a Királyhágón túl fekszik):
- Ebej: lakói 1217-ben a székelyszáz centurionátusba tartozó várnépek voltak (Bichorienses de centurionatu Sceculzaz)
- Mezőtelegd: a későbbi erdélyi székelyek csíki, marosi de főleg udvarhelyi csoportját a közös „telegdi” jelzővel illették, utalva eredeti településükre, központjukra, településre.
Szintén a székelyek bihari megtelepülését bizonyítja a névköltöztetés útján Erdélybe került földrajzi nevek csoportja is:
- Küsmöd: Benkő szerint Kösmöd eredetileg az a patak, amelyik Biharfélegyháza mellett a Berettyóba ömlik (1369: unum fluvium Kusmewd). Ez azonos a Kisküküllő bal oldali mellékvizének elnevezésével (Udvarhelyszéken) (1597: Kwsmöd wize). Ez utóbbi vízfolyás lehetett a névadója a pápai tizedlajstromban felbukkanó Küsmöd településnek (1332: Cusmend).
- Lok, Lokság: a bihari Telegdtől északkeletre, a Gyepes patak felső és középső részén fekvő terület elnevezése. A nyelvészek véleménye szerint ez a székely lok ’kis völgy, mélyedés’ (helyesebben "sík terület, vízmenti lapály" - legalábbis a mai székely nyelvjárásokban *) jelentésű közszóra vezethető vissza, amely helységnevekben és határnevekben főként Udvarhelyszéken és Csíkszéken fordul elő.
(Ez utóbbi fejezethez lásd Rácz Anita: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata, *)
Lexikális egyezések a mai székely és a bihari nyelvjárásokban
ájas, ájos, ájasfülű: fecskefarkszerűen kivágott fülű (állat)
bütü: 1.) sarok 2.) vég (a ház büte, bütüje)
hátburung, burung: kemény hátbaütés, hátbavágás
megkön(ik): megmerevedik, meghűl (pl. a krumplipüré), túlérik
Külső hivatkozások
Magyar népcsoportok | Magyarország történelme | Erdély
Székely Секеи Székler Sikuloj Sicules de Transylvanie Sikuli Siculi (Transilvania) セーケイ人 Szeklers Szeklerzy Secui Секељи Szekler
"Székelyek"