Albert Einstein relativitáselmélete a fizika egyik részterülete, mely a klasszikus mechanika általánosítása. Részterületei az általános relativitáselmélet és a speciális relativitáselmélet. Albert Einstein dolgozta ki mindkettőt. Az alapja mindkettőnek az, hogy két egymáshoz képest mozgó megfigyelő két esemény között eltérő idő- és távolságnagyságot mér, mégis a fizikai törvények tartalmának azonosnak kell lennie.
Egyik következménye a hosszúság-kontrakció, melynek értelmében egy nyugvó rendszerben l hosszúságú test egy mozgó koordinátarendszerben megrövidül, hosszúsága az eredeti hosszúság -szorosa lesz. Ez a jelenség a mai hosszúságmérő eszközökkel nem bizonyítható, mivel azok is hosszúság-kontrakciót szenvednek.
Egy másik következmény az idődilatáció, mely szerint egy nyugvó rendszerben Δt idő alatt lezajlódó esemény egy mozgó koordináta-rendszerben hosszabb ideig () tart.
Az idődilatáció és a hosszúság-kontrakció egymásból következő fogalom, a kisérleti bizonyítékok csak a kettő együttes feltevése esetén állják meg a helyüket. A legismertebb bizonyíték a müon-bomlás. E szerint a természetben nyugalmi rendszerben másodperc bomlásidejű müonok, amelyek a sztratoszférában keletkeznek, megfigyelhetőek a földfelszínen, mivel azok koordináta-rendszerében „lassabban telik az idő”, illetve „rövidebb távolságot kell megtenni”, így képes a mintegy 30 km-es útján végigmenni, és leérkezni a Föld felszínére.
Ez az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak. Ebben az elméletben a gravitáció nem egy erő többé (amilyen Newton gravitációelméletében volt), hanem a tér-idő görbületének következménye. Az általános relativitáselmélet egy geometriai elmélet, mely szerint a tömeg és az energia (pontosabban az energia-impulzus tenzor) "meggörbíti" a téridőt, és a görbület hatással van a szabad részecskék mozgására, sőt még a fényére is. Az elmélet felhasználható a Világegyetem fejlődésével kapcsolatos modellek felállítására, és így a kozmológia alapvető eszköze. Ez az elmélet jelenti az alapját a kozmológia standard modelljének, és ez ad eszközt ahhoz, hogy megértsük a Világegyetem tulajdonságait, azokat a tulajdonságokat, amelyeket csak jóval Einstein halála után fedeztek fel. General relativity becomes a method of perceiving all of physics.
Relativitáselmélet | Gravitáció
Theory of relativity Teoria de la relativitat Einsteinův princip relativity Relativitetsteori Relativitätstheorie Teoría de la Relatividad Relatiivsusteooria نسبیت Suhteellisuusteoria Théorie de la relativité תורת היחסות Teoria della relatività 相対性理論 Reliatyvumo teorija Relativitātes teorija Relativiteitstheorie Teoria względności Teoria da relatividade Splo%C5%A1na teorija relativnosti Relativitetsteori 相对论
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Relativitáselmélet".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world