A Perzsa Királyi Út egy ókori főútvonal volt, amit Nagy Dareiosz perzsa nagykirály építtetett az i. e. 5. században. Dareiosz azért építtette az utat, hogy lehetővé tegye a gyors kommunikációt Szuza és Szardeisz között a hatalmas birodalmon keresztül. A futárok hét nap alatt tudták megtenni a 2699 kilométeres távolságot. Az ókori görög történész, Hérodotosz ezt írta: "Nincs semmi a világon, ami gyorsabban haladna, mint a perzsa futárok." Hérodotosz dícsérete - "Sem hó, sem eső, sem hőség, sem éjszakai sötétség nem gátolja meg őket, hogy a leggyorsabban teljesítsék feladatukat." - inspirálja a postai szállítók nemhivatalos mottóját.
Az út vonalvezetését Hérodotosz írásai, régészeti kutatások és más történeti források alapján rekonstruálhatjuk. Nyugaton Szardeisznél, a régi lüd fővárosnál kezdődött (kb. 100 kilométerre keletre Izmirtől, a jelenlegi Törökországban), keresztülhaladt a mai Törökország északi részén a Ninivéig, a régi asszír fővárosig (a mai Moszul Irakban), majd délre tartott Babilonba (a mai Bagdad mellett Irakban). Úgy gondoljuk, Babilon közelében elágazott, az egyik út északnyugat felé haladt Ekbatanán, a régi méd fővároson keresztül a Selyemút mentén, a másik kelet felé a jövendő perzsa főváros Szuza (ma Irán) felé, majd délkeletre Perszepoliszig.
Mivel az út nem követi sem a legrövidebb, sem a legkönnyebb útvonalat a Perzsa Birodalom városai között, a régészek úgy gondolják, hogy az út nyugati szakaszát még az asszír királyok építették, mivel az út az ő régi birodalmuk szívén halad keresztül. A keleti szakasz egy része egybeesik a legfontosabb kereskedelmi úttal, a Selyemúttal.
Mindenesetre I. Dareioszt tekintjük az út létrehozójának, mivel ő kötötte össze a már létező szakaszokat, feljavította az út alapozását, és ő hozta létre a királyi hírvivők (pirradaziš) szolgálatát.
Az út olyan jó minőségű volt, hogy a római időkben is használták. Egy híd Diyarbakirnál (Törökország) még mindig áll, emlékeztetve a régi időkre.
Euklidész azzal felelt I. Ptolemaiosz kérésére, aki egy könnyebb utat szeretett volna a matematika felé, hogy "a geometriához nem vezet királyi út".
Royal Road الطريق الملكي Ruta Real Persa Ruta reial persa Persiske kongevej Persische Königsstraßen Camino Real Persa راه شاهی Kuninkaallinen tie דרך המלך הפרסית Via Reale di Persia 王の道 Jalan Diraja Estrada Real Persa Via Riali di Persia Persiska kungsvägen Kral Yolu 波斯御道
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Perzsa királyi út".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world