Nemzet

Eredete

A nemzet fogalma a középkorra tekint vissza, amikor a – többnyire a latin natio, nationes – kifejezéssel körülbelül az egy uralkodó alá tartozó, földbirtokkal rendelkező, fegyverfogásra jogosult, kollektív jogokkal rendelkező nemesemberek összességét jelentette. Sajátos összetartozástudattal, többnyire közös eredetmítosszal stb. is rendelkeztek, egy etnikumhoz tartoztak és azonos nyelvet beszéltek. Mindez azonban nem volt mindenképpen feltétel. A Natio Hungarica (Magyar nemzet) tagja (Hungarus) volt például több itáliai, német (stb.) származású lovag, de szlávok, románok is akadtak közöttük. Másfelől a nemzet fogalma nem foglalta magába a parasztságot és a városi polgárságot (De ez alól is volt kivétel, Erdélyben például a középkorban elismert három nemzet egyike volt a szász városok polgársága. A másik kettő a magyar és a székely volt: jellemző, hogy a magyarajkú, de kollektív előjogokkal rendelkező székelységet önálló nemzetnek tekintették.)

A modern nemzet kialakulása

Államnemzet

A modern nemzet fogalma a francia forradalom idejére alakult ki, amikor minden Franciaországban, a francia állam területén élő embert – etnikai hovatartozására és nyelvére való tekintet nélkül – a köztársaság azonos jogokkal rendelkező tagjának, franciának tekintettek. Az országban a késő középkorban végbement kulturális fejlődés és a francia nyelv egységesedésének eredményeként, aminek fő ösztönzője és hordozója az egységes királyság volt, addigra egységes nemzettudat alakult ki, a korábban inkább uralkodónak tekinthető lokális tudat rovására, és ekkor a parasztságot és a polgárságot is maradéktalanul befogadták a nemzetbe. Az esetleges etnikai és nyelvi különállás ezen a területen nem játszott szerepet. (Pl. a bretonok franciákká, az andalúziaiak pedig spanyolokká váltak.)

Hasonló folyamat ment végbe – inkább több mint kevesebb sikerrel – Nyugat-Európa több országában: a korábban stabilizálódott államkereteket kitöltötte az egységes nemzetté válás. Így kialakult az államnemzet felfogása, amely egy nemzet tagjának tekinti az egy országban élő embereket, és amely Nyugat-Európában – kivételekkel – máig uralkodó.

A kivételek közé tartoztak egyfelől például a katalánok és a baszkok, akik az egységes Spanyolország létrejötte, majd az egységes spanyol nemzet kialakulása után is megtartották különállásuk tudatát. (De például egy szakíró megjegyzése szerint a katalánok 99%-a külföldön spanyol, otthon katalán nemzetiségűnek mondja magát)

Másfelől például az Északi-tenger és az Odera közötti síkságon élő germán törzsekből kialakult németség – annak ellenére, hogy széttagoltan, többszáz kisebb-nagyobb fejedelemségben és királyságban élt – megtartotta egy bizonyos mértékig azonosságának tudatát (részben a virtuálisan a 19. századig létező Német-római Birodalom kereteinek köszönhetően). Annak ellenére is, hogy ebben az időszakban fontosabb (vagy legalább olyan fontos volt), hogy valaki szász, sváb, bajor, brandenburgi (porosz), württembergi (stb.), mint hogy német. Ez az azonosságtudat a 19. század elején megerősödött és elsődlegessé vált, amivel létrejöhetett a modern német nemzet, a területi elkülönültség ellenére is. Hasonlóan megmaradt az itáliaiak azonosságtudata is. A modern nemzeti tudat kialakulásával aztán mindkét esetben erős politikai egységmozgalom is kialakult, amely a 19. század második felében eredményre is vezetett.

De a németségből kiváltak pl. a hollandok, akik a 17. századtól saját államuk keretei között az önálló nemzetté válás útjára léptek, majd sajátos történelmi okok folytán a 19. század közepén a luxemburgiak, majd (ez már a 20. századra tehető), az osztrákok. A szintén germán nyelvet beszélő flamandokból és a franciául beszélő vallonokból pedig a 19. században kialakultak a belgák (utóbbi egyébként máig nem problémamentes.) Ezeknek a nemzeteknek a külön kialakulásai mind a politikai államalakulás változásainak a következményei.

Kultúrnemzet

Közép- és Kelet-Európában azonban nagyobb méretű, eltérő történelmi múltú területeket, etnikumokat, nyelveket, kultúrákat magukba foglaló, birodalmi jellegű államok (Habsburg Birodalom, Oszmán Birodalom és Orosz Birodalom) részben a megkésett fejlődés következtében nem valósíthattak meg hasonló egységesülési folyamatot, a kialakuló nemzetek nem tölthették ki az állami kereteket. Így egy államban több – eltérő fejlődési fokon álló, s helyenként eltérő társadalmi szerkezetű – nemzet alakult ki, amely egyes területeken még keverten is él. Ezek az etnikai, nyelvi, (sokszor különféle mítoszokon alapuló) származásbeli, történelmi és kulturális jegyek alapján teremtették meg saját identitásukat. Így kialakult a kultúrnemzet felfogása, amely szerint nem az állami lét határozza meg a nemzeti hovatartozást. Közép- és Kelet-Európápan ez az uralkodó, bár mindig voltak (és vannak) próbálkozások az államnemzet fogalmának használatára – többnyire többségi nacionalista alapon – amivel szemben az ilyennel próbálkozó államokban élő nemzeti kisebbségek a leghatározottabban ellenállnak. (Erre két tipikus és egymással szembeni példa a Trianon előtti Magyar Királyság és a Trianon utáni Románia).

Definiciós problémák

A nemzeti hovatartozás ma az egyén számára az egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – identitásképző elem, amit az összetartozás tudata, erős és megkérdőjelezhetetlen érzelmi kötődés jellemez. Sokféle definíciós próbálkozás volt, de még nem sikerült olyat egzakt meghatározást alkotni, amelyből vagy ne lógna ki néhány, vagy amelynek alapján nem kérdőjeleződne meg egy vagy több magát nemzetként – az említett erős intenzitással és kötődéssel – definiáló népcsoport nemzeti léte.

Ennek ellenére amikor nemzetről beszélünk, több-kevésbé tudni véljük, hogy miről van szó, ám egy földön kívülinek igazán nehéz lenne elmagyaráznunk, hogy ki magát miért éppen ahhoz az elképzelt közösséghez tartozónak vallja. A legtöbb nemzetfogalom rendelkezik valamiféle történeti, vagy kialakulási specialitással, így nagyon nehéz egységes definíciót találni erre a fogalomra, amely talán nem kevéssé értelmezhetetlen a tudományos objektivitás számára, mint egy "transzcendens, végtelen, örök individuum" (ha úgy tetszik 'Isten') fogalma.

Definíciós kisérletek

Mint a fentebbiekből kiderül, az Elba-Lajta vonaltól keletre az államnemzet definíciója gyakorlatilag használhatatlan. Kétféle definició pedig nem lehet. Ezért a kulturnemzet meghatározására több kísérlet született.

1. Klebersberg Kunó

egy adott területen
egy adott kultúrkörben
egy adott nyelvet beszélő
a polgárosodás útjára lépett népcsoport.

2. Sztálin Olyan egy adott területen élő népcsoport, amelyet összeköt a közös kultúra, a közös nyelv, a közös történelem és a közös lelki alkat.

3. Egy szellemtörténeti definíció: az egy népszellem (néplélek) fennhatósága alatt lévő (nép)csoport

Valamennyi felsorolt definició problematikus, mert kilógnak belőlük önmagukat megkérdőjelezhetetlenül nemzetként definiáló csoportok, nem veszi figyelembe a történelmi fejlődés dinamikáját, és akkor még nem is szóltunk az Európán kívüli nemzetalakulás problémáiról.

Mind Klebersberg, mind Sztálin meghatározása megkérdőjelezné pl. a belga, a svájci, az amerikai, a kanadai nemzet létét, hiszen a közös nyelvhez köti.

Nem értelmezhető csak a XX. század folyamán pl. az osztrák nemzet létrejötte (1918-ig ilyenről egyáltalán nem beszélhetünk, az egykori Habsburg Ausztriában élő németek kisebbségben voltak és németként, de legalábbis osztrák-németként határozták meg magukat. A birodalom felbomlása után - már 1919-től lényegében egyértelmű volt a Németországhoz való csatlakozás vágya, amit akkor az Antant akadályozott meg - az 1938-as Anshluss idején elsősorban ezt, a teljes nemzeti egység létrejöttét, és nem, a náci birodalomhoz való csatlakozást ünnepelték. Ma azonban már valóban beszélhetünk osztrák nemzetről, amelynek így kialakulása a XX. század közepére tehető.)

A sztálini és a szellemtörténeti definícióban egyaránt problematikus a közös lelki alkat, illetve a néplélek mibenléte. Erősen megkérdőjelezhető, pl. egy normandiai paraszt és egy Párizsi belvárosi boltos vagy értelmiségi, egy új-mexikói latino farmer és egy New York-i WASP bróker lelki alkatának közössége, ahogy az is, hogy közös néplélek fennhatósága alatt állnának, noha nyilváncalóan és elismerten a francia, illetve az amerikai nemzet tagjai. De egy marosvásárhelyi unitárius, szabolcsi református, kúnsági katolikus, győri, eszéki vagy budapesti magyar lelki alkatában (néplelkében) is jelentős különbségek fedezhetők fel. Egyes román szerzők szerint pedig például jelentősen eltér az erdélyi, a havasalföldi, a tengermelléki románok mentalitása, gondolkodásmódja, civilizációs (polgárosodási) szintje is.