A mozgási energia (kinetikus energia) a mozgásban levő testek energiája. Egy test mozgási energiája egyenlő azzal a munkával, amit nyugalmi állapotból kell kifejtsen hogy elérje a kívánt sebességet és forgást.
Szavakban a fenti képlet kijelenti, hogy a mozgási energia (Ek) egyenlő a sebesség (v) és az impulzus (p) skaláris szorzatának az integráljával.
ahol:
Egy m tömeggel rendelkező, egyenes vonalban, egyenletes sebességgel mozgó testnek a haladási kinetikus energiáját a következőképpen számíthatjuk ki:
ahol:
Tehát 10 m/s sebességgel mozgó test mozgási (kinetikus) energiája 50 J/kg, 100 m/s-nál 5 kJ/kg, stb.
Ha a test forog, a forgási kinetikus energiája a következő képlettel számítható ki:
ahol:
Einstein relativitáselméletében (főleg a fénysebességhez közeli esetekben jelent nagy eltérést a Newtonitól) a test mozgási energiája:
ahol:
Érdekes megfigyelni azt, hogy ha v közelít a nullához, a fenti képlet és a klasszikus mechanikai képlet hányadosa tart az 1-hez:
A relativitáselmélet szerint egy test mozgási energiája tart a végtelenhez, ahogy a sebessége a fénysebesség fele közeledik és emiatt lehetetlen véges energiával fénysebességnél nagyobb sebességre gyorsítani egy testet.
Ahol a gravitáció gyenge és a testek a fénysebesség töredékével mozognak (pl. a Földön mozgó testek), Newton képlete tökéletes megközelítése a relativisztikus mozgási energiának.
A relativitáselméletben a kinetikus energia már nem skalár, hanem a Minkowski-tér egy elemének (egy négyesvektornak) egy komponense, ezért például Lorentz-transzformáció alkalmazása esetén megváltozhat az értéke.
A mozgási energiát először Leibniz vezette be 1686-ban, akkor még az mv2 szorzatot jelentette, csak később értették ez alatt az ½mv2 kifejezést. Eredetileg, régies magyar fordításban "eleven erőnek" nevezték el, mely meglehetősen félrevezető, hiszen itt nem erő jellegű mennyiségről van szó. Amellett, hogy "az a munka, melyet a testen kell végezni, hogy álló helyzetből v sebességre tegyen szert" a mozgási energia jelentését a test mozgásegyenletének, mint differenciálegyenletnek megoldásában kereshetjük. A mechanika hőskorában, a XVII.-XVIII. században minden fizikai törvényt megmaradási- és minimumelvekben próbálták kifejezni. Tekintve, hogy a differenciálegyenletek első integráljai olyan egyenletek, melyek bizonyos függvények konstans voltát állítják, kiválóan alkalmasak megmaradási elvek megfogalmazására. A dinamika alapegyenlete (azaz a mozgásegyenlet) egy másodrendű differenciálegyenlet, mely a test helyzetére, sebességére és gyorsulására felírt egyenlet:
Amennyiben a ható erő csak a test helyzetétől függ (így tehát az erőtér konzervatív), akkor a fenti differenciálegyenlet első integrálja egy olyan egyenlet, amiben már második derivált (gyorsulás) nem szerepel, azaz alkalmas f függvénnyel fennáll:
Kinetic energy Kinetička energija Energia cinètica Kinetická energie Kinetisk energi Kinetische Energie Kineta energio Energía cinética Liike-energia Énergie cinétique Enerxía cinética אנרגיה קינטית Kinetička energija Energi kinetis Energia cinetica 運動エネルギー 운동 에너지 Tenaga kinetik Kinetische energie Kinetisk energi Energia kinetyczna Energia cinética Energie cinetică Кинетическая энергия Kinetic energy Kinetická energia Kinetična energija Kinetisk energi Kinetik enerji 动能
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Mozgási energia".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world