Montenegró (szerbül: Crna Gora/Црна Гора) egy kis ország a Balkán-félszigeten. Északon Bosznia és Hercegovina, keleten Szerbia (ezen belül pedig Koszovó Autonóm Tartomány és maga Szerbia), délen Albánia és az Adriai-tenger, nyugaton pedig Bosznia és Hercegovina határolja.
A Crna Gora megnevezés lefordítva „fekete hegy”-et jelent, vagyis „a fekete hegyek országa”. Európa nagy részén egyszerűen Montenegrónak hívják, ami ugyanezt jelenti.
Bár gyakorlatilag független ország, 2006. május 21-én, az EU-val három évvel korábban aláírt átmeneti egyezmény menetrendjének megfelelően népszavazást rendeztek arról, hogy Montenegró továbbra is része legyen-e Szerbia és Montenegró államszövetségnek, vagy függetlenedjen tőle. Az Európai Unió 55 százalékos küszöbhöz kötötte a montenegrói függetlenség lehetőségét. A referendum eredménye alapján a montenegrói lakosok 55,5%-a szavazott a Szerbiától való függetlenségre. A különválás hivatalosan 2006. június 3-án lépett életbe, az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa pedig 2006. június 12-én ismerte el.
Milo Đukanović montenegrói kormányfő hívei az előzetes eredmények hallatára azonnal az utcákra vonultak, és a nemzeti zászlót lobogtatva ünnepeltek. A kormányfő célul tűzte ki az ország EU-csatlakozását Bulgáriát, Romániát es Horvátországot követve, viszont Szerbiát, Macedóniát és Albániát megelőzve. Az ellenzéki blokk politikusai már előre bejelentették, hogy a végeredmény megállapítása után kérni fogják a szavazatok újraszámlálását.
1910-ben Nikola herceg lett az ország királya. 1918-ban a király elvesztette hatalmát, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia elfoglalta az ország területét. Az állam első világháború végén, 1919 karácsonyán a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tagja lett.
Az ország 1920 előtt Montenegrói Fejedelemség néven létezett, független országként.
A későbbi Jugoszláviát elfoglalta először az olasz hadsereg, később a német hadsereg, és feldarabolta az országot. A második világháború végén újra egyesítették a területeket és Joszip Broz Tito horvát kommunista vezetésével kikiáltották a Jugoszláv Szocialista Köztársaságot.
2006. május 21-én a montenegrói nép megszavazta függetlenségét, ami június 3-án lépett hatályba. Montenegró a világ 194. és egyben legfiatalabb állama.
A nemzeti Parlament 2004. július 12-én fogadta el az új zászlót, nemzeti napot és himnuszt, ami az aktuális államszövetségtől való függetlenedési folyamatnak az újabb lépését jelentette.
Montenegró aktuális zászlaja hasonlít a monarchia idején használt zászlóra: a piros háttérrel és aranyozott szegéllyel rendelkező lobogó közepén I. Miklós király aranyozott címere található meg (a király nevének kezdőbetűi nem szerepelnek rajta).
A nemzeti ünnepet július 13-án ünneplik a montenegróiak, arra az 1878-as eseményre utalva, amikor Montenegrót a világ 27. független országának nyilvánították, továbbá az 1941. július 13-i népi felkelésre a tengelyhatalmak országai ellen.
Montenegro Montenegro الجبل الأسود Montenegru Чарнагорыя Черна гора (държава) Montenegro Crna Gora Montenegro Černá Hora Черногори Montenegro Montenegro Montenegro Μαυροβούνιο Montenegro Montenegro Montenegro Montenegro مونتهنگرو Montenegro Monténégro מונטנגרו Crna Gora Montenegro Svartfjallaland Montenegro モンテネグロ 몬테네그로 Черногория Mons Niger Montenegro Juodkalnija Црна Гора Montenegro Montenegro Montenegro Montenegro Montenegro Czarnogóra Montenegro Muntenegru Черногория Montenegru Crna Gora Montenegro Čierna Hora Črna gora Црна Гора Montenegro Черногория Montenegro Karadağ (devleti) Чорногорія Montenegro 蒙特尼哥羅 O͘-soaⁿ Kiōng-hô-kok
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Montenegró".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world