A Michigan-tó édesvizű, az észak-amerikai Nagy-tavak tórendszer harmadik és a világ ötödik legnagyobb kiterjedésű tava, területe teljes egészében az Amerikai Egyesült Államokon belül fekszik. Elnevezése az Ojibwa indiánok mishigami (nagy víz) szavából ered, melynek kiejtés utáni angol leírása „Michigan”.
A Nagy-tavak egyetlen olyan tagja, mely teljes egészében az Amerikai Egyesült Államok határain belül fekszik, területén négy állam, Indiana, Michigan, Wisconsin és Illinois osztozik.
A Mackinac szoros révén kapcsolódik a többi tóhoz. Előfordul, hogy (mivel gyakorlatilag közös vízfelülettel rendelkeznek) a Huron-tóval együtt Michigan-Huron-tónak is nevezik. View From The Sears Tower.jpgből (Chicago)]]
A legjelentősebb városok a tó körül, államonként (30 000 lakos felett):
| Illinois Indiana Michigan Wisconsin |
A partmenti strandok az egész tó körül általában, de a különösen Michigan és Illinois állam beliek szépségükről ismertek. A homok lágy, bézs színű, a homok magas kvarc tartalma miatt kellemes lágy hang hallható, szinte 'énekel' ha az ember sétál rajta. A helyiek ezért tréfásan „singing sands”-nek (éneklő homoknak) nevezik. A tó vize általában tiszta és hideg, még késő nyáron is ritkán megy 23 °C fölé.
A partmenti települések acélgyárai a hatalmas károsanyagkibocsátásuk miatt egyre láthatóbban megváltoztatják a naplementék színét. Éjszakánként Chicago fényeit szinte a teljes Indiana állam beli partvonalon lehet látni.
Észak-Amerika | USA | Tavak
Lake Michigan Lake Michigan Michigansee Lago Míchigan Michigani järv Michiganjärvi Lac Michigan Lago Michigan ימת מישיגן Jezero Michigan Lago Michigan Lago Michigan ミシガン湖 Michiganus Lacus Michiganmeer Jezioro Michigan Lago Michigan Мичиган (озеро) Lake Michigan Michiganské jazero Мичиген (језеро) Michigansjön Мічиґан (озеро) 密歇根湖 Michigan Ô·
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Michigan-tó".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world