Magyar nyelv

A magyar nyelv a széles körben elfogadott nyelvészeti álláspont szerint az uráli nyelvcsalád tagja, ezen belül a finnugor nyelvek közé tartozik.

A magyar nyelv legtöbb beszélője Magyarországon él. Magyarországon kívül többek között a Kárpát-medence országaiban beszélik: Románia (főként Erdélyben), Szlovákia, Szerbia (a Vajdaságban), Ukrajna, Horvátország, Szlovénia, Ausztria.

Beszélők száma

A magyar nyelv beszélőinek száma kb. 14,5 millió (ezzel az uráli nyelvcsalád legnépesebb tagja), közülük kb. 10 millióan élnek Magyarországon. A magyar nyelv Magyarország hivatalos nyelve és az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. Hivatalos nyelv a szlovén mellett Szlovénia három járásában (Dobrónak, Hodos és Lendva), valamint a Vajdaságban. Az Európai Unióban kb. 12 millió magyar anyanyelvű ember, vagyis „etnikai magyar” él, és további 1 millióan beszélik a magyar nyelvet második nyelvként. A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 66. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint.

Írás

A magyar nyelv a latin írást használja, kiegészítve annak ábécéjét néhány speciális magyar betűvel.

A latin írásjegyek előtt a nyelvet rovásírással írták. A magyar rovásírás néhány kutató szerint az i. e. 5. században már létezett és használt írás volt, ennek eldöntéséhez a jelenlegi adatok valójában nem elégségesek. Szent István király korában a kereszténységre való áttéréskor bevezették a ma használt latin betűs írásunk ősét (néhány írásjel eltért a ma használatostól).

A magyar nyelv eredete

Részletesen lásd: A magyar nyelv rokonítása más nyelvekkel

A nyelvrokonság témája századok óta vitatott téma: a finnugor eredet mellett számos egyéb, pl. a türk (turáni) és a sumer eredet, továbbá az ősnyelv elmélete is felmerült. Jelenlegi ismereteink és a bevett kutatási módszerek alapján az uralkodó nyelvtudományi irányzat csak a finnugor rokonságot fogadja el. Nádasdy Ádám szerint:

„A hangváltozások és a nyelvtani szerkezet öröklött volta más nyelvcsoporttal való rokonítást jelen tudásunk szerint nem tesz lehetővé. Azaz: túl jól működik a finnugor rokonítás, és túl rosszul bármi más.” ^*

A finnugor nyelvi kapcsolat egyrészt az alapszókincs összevetésével, másrészt a rendszeres hangmegfelelésekkel (pl. a magyar f hangnak más finnugor nyelvekben rendszeresen p felel meg, a magyar h-nak k stb.), harmadrészt a nyelvi rendszer hasonlóságával (ragozás, a nyelvtani nemek hiánya, stb.) igazolható. Egy átlagos mai magyar szöveg elemzése során a finnugor, azaz magyar szavak arányát kb. 90%-nak találjuk. A nyelv mai jellegét természetesen egyéb nyelvek is jelentősen befolyásolták.

A nyelvrokonság – egyéb társadalmi tényezők folytán – nem mindig van közvetlen összefüggésben a népek genetikai rokonságával, tehát a népességgenetikai kutatások csak támpontként szolgálhatnak a nyelvészeti kutatásokhoz. (Erről bővebben lásd: Czeizel Endre: A magyarság genetikája. Galenus, 2003.)

Nyelvtörténet

Korszakairól lásd: Nyelvtörténeti korszakok a magyarban

Önálló fejlődése az ősmagyar korban indult meg, majd az ómagyar korban jelentek meg írott szórványok, szövegemlékek. Az első magyar szövegemlék a tihanyi apátság alapítólevelében található, az első összefüggő magyar nyelvű szövegek pedig a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária-siralom). A középmagyar kor jelzi az első magyar nyomtatványok megjelenését és a magyar költészet kezdeteit (Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint). Ez a korszak már nem különbözik lényegesen a mai nyelvtől. Az újmagyar korban alakul ki az egységes nemzeti nyelv és a mai magyar irodalmi nyelv, a 18–19. századi írók, költők, valamint a nyelvújítás révén (Kazinczy Ferenc vezetésével). A magyar nyelv először 1844-1849 között, majd véglegesen 1867-ben lett Magyarország hivatalos nyelve. (Az ország hivatalos nyelve korábban a latin volt.

Nyelvjárások

Nyolc fő nyelvjárást tartanak számon:

tiszai (más néven: alföldi),
dunántúli,
déli (más néven: Duna-Tisza-közi),
északkeleti,
palóc (más néven: északnyugati),
mezőségi (más néven: Királyhágón túli),
nyugati,
székely,
csángó.

(A mai magyar hivatalos nyelv az északkeleti nyelvjárásból fejlődött ki.)

Szókincs

A magyar nyelv szókincse a szótöveket tekintve kb. 21%-ban finnugor eredetű (A nyelv és a nyelvek, ISBN 963-05-7959-6, 134. o.), szóelőfordulás szerint azonban 80-90%-os arányt kapunk. Emellett számos iráni, türk, szláv, latin, német, francia, olasz és angol eredetű szó található nyelvünkben.

Részletesen lásd: Magyar szókincs

A magyar nyelv hatása más nyelvekre

Nagyobb számú magyar jövevényszó a következő nyelvekben található: horvát nyelv, a német nyelv dunai sváb nyelvjárása, a roma nyelv kárpáti cigány és oláhcigány nyelvjárásai, román nyelv, ruszin nyelv, a szerb nyelv egyes nyelvjárásai, szlovák nyelv.

A magyar nyelv jellemzői

Hangtan

Jellemző rá az első szótagra eső hangsúly (ebben a finnugor nyelvekre és a szlovák nyelvre hasonlít), a magánhangzó-harmónia (barnulásotokról - zöldülésetekről), valamint a magánhangzó-hosszúság és a hangsúly egymástól független volta (amely szinte egyedüliként lehetővé teszi az antik időmértékes verselés alkalmazását). Hangrendszerére ezenkívül a lágy mássalhangzók (ny, ty, gy), az aspirálatlan zárhangok (h nélkül ejtett p, t, k, szemben például a germán nyelvekkel) és a palatális magánhangzók előtti kemény mássalhangzók jelenléte jellemző (azaz lehetséges ne, ti stb. hangkapcsolat, nye, tyi helyett; szemben például az orosszal). Nincsenek benne valódi diftongusok (mint például a finnben vagy németben) és redukált, vagyis „elnyelt” magánhangzók (mint például az angolban, németben). A speciális magyar a hang (mely a svédben és a perzsában is megvan) nehézséget okozhat a nyelvtanulóknak .

Alaktan

Az agglutináló (ragozó) jelleg toldalékok halmozását is lehetővé teszi (a finnugor nyelvekhez, perzsa nyelvhez, baszk nyelvhez, az ókori sumerhez és a török nyelvekhez hasonlóan). Szintén jellemző a többféle alakváltozat mind a szótövek, mind a toldalékok terén, a gazdag esetrendszer és az irányhármasság (honnan? hol? hová?) a helyhatározók használatában. Kevés az igeidő (a mondá, mondja vala, mondta vala, mondtam légyen alakok gyakorlatilag kihaltak, a Székelyföldön viszont ma is aktívan használják a mondta volt formát), és hiányzik az indoeurópai nyelvekre jellemző birtoklást kifejező ige („én birtoklok valamit” helyett „nekem van valamim”). A magyar nyelv megkülönbözteti a határozatlan („alanyi”) és a határozott („tárgyas”) ragozást: olvasok, olvasom, a főnévi igenév pedig ragozható (látnom, látnod, látnia stb., amely egyébként a portugálban is megtalálható).

Mondattan

A magyarban puszta névszó is állhat állítmányként (az oroszhoz hasonlóan), a jelen idejű, egyes és többes szám 3. személyben (pl. Pista tanár Ø, elmarad a 'van'). Szórendi szempontból a magyar az SOV nyelvek közé sorolható (alany–tárgy–állítmány), bár a magyar mondat kitüntetett összetevői valójában nem ezek, hanem a topik és a fókusz (vagy téma és réma; az ismertnek tekintett információ, amiről állítást teszünk, és az újonnan említett, hangsúlyos információ, ami az állítás magvát alkotja). A magyar nyelv újabb kutatásai elsőként mutattak rá az utóbbi felbontás jelentőségére a nyelvek általános leírásában.

A magyar nyelv természettudományos módszerekkel való vizsgálata, azaz az elmúlt 25 év magyar generatív nyelvészete a magyart az emberi nyelvek olyan sajátságos típusaként állította elénk, mely fontos jellegzetességeiben különbözik a legismertebb indoeurópai nyelvektől. A magyarban a szórendet a mondat elemeinek nem a mondatrészi szerepe, azaz alany, tárgy volta, hanem a logikai funkciója határozza meg. A magyar mondat ige előtti nevezetes szerkezeti pozícióit a logikai műveleteket kifejező mondatrészek foglalják el, köztük a mondat logikai alanyát megnevező topik, a disztributív kvantorok (például a minden elemet tartalmazó mondatrészek), valamint a kizárólagos azonosítást kifejező fókusz.

Forrás: É. Kiss Katalin: A nyelv formális rendszerének leírása

Lásd még

Nyelvművelés (pro és kontra)'''

Egyéb'''

Illyés Gyula: Ki a magyar?
Küszöbszint a magyar mint idegen nyelven (Műegyetemi Távoktatási és Felnőttképzési Központ)
Debreceni Nyári Egyetem, a magyarnyelv-oktatás egyik specialistája
Magyaróra: Új utak a magyar nyelvhez
Magyarok a Kárpát-medencében
Pusztai Ferenc cikke az általa szerkesztett, átdolgozott Magyar értelmező kéziszótárról (PDF)
Magyar Nemzeti Szövegtár (az MTA 153,7 millió szövegszót tartalmazó adatbázisa többféle kortárs szövegből; ingyenes regisztrációval böngészhető)
Dr. Végvári József: Anyanyelvemről, huszonegy tételben. A magyar nyelv és a hivatalos nyelvészet a szerves műveltség szempontjából

Külső hivatkozások angolul

További irodalom

É. Kiss Katalin – Kiefer Ferenc – Siptár Péter: Új magyar nyelvtan (Osiris Kiadó, Budapest, 2003)
Keresztes László: Gyakorlati magyar nyelvtan (Debreceni Nyári Egyetem, 1995, Hungarolingua sorozat)
Végvári József: „És mégsem mozog ...” - tanulmányok anyanyelvről, hitről, tudománytörténetről és nevelésről, világképről, szerves műveltség és hivatalos tudomány viszonyáról. Főnix Könyvműhely, 2005. ISBN 963-7051-05-8 .