A magyarországi forgalmi rendszámok története.
A második világháború után új szabályozást vezettek be. A roncsokból felépített; külföldről behozott legális járművekre csekély összegért adtak használati engedélyt. A nyersanyaghiány miatt a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártani; ezért azt a tulajdonosok maguk készítették. (Ezért nincs pontos statisztikai az akkori gépjármű állományról.)
1948-ban a benzinjegyek bevezetésekor derült ki; hogy sokan kitalált rendszámokat használtak és engedély nélkül közlekedtek. Sok volt a műszaki hiba miatti baleset is. Ezért a 20 000/1948 Közl. M. rendeletben kötelezővé tették a gépjárművek műszaki szemléjét, valamint új rendszámokat adtak ki. Az akkori állapotokra jellemző, hogy az első négy napon jelentkező 329 kocsiból csak 70 kapott rendszámot és 29 végleges kitiltásra került.
A jelenlegi rendszer előtt is 6 karakteres rendszámokat használtak. (AA 12-34) Az első rendszámtábla kisebb volt a hátsónál. A négyzetalakú rendszámoknál a felső sorban csak betűk szerepeltek. Ebben az időben a rendszámtábla még a hatóság tulajdonát képezte, de a jármű tulajdonosának kötelező volt törödnie vele; akár újra is kellett festenie.
A két betű, négy szám felosztás lehetséges variációi azonban nem tudták lefedni az 1990-es évek szaporodó autóállományát. Az addig használt rendszámokat, ha visszavonásra kerültek később újra kiadták. A végül kiadott „dupla betűs” (AA, BB, stb) rendszámok már egyfajta tűzoltást jelentettek.
A rendszámtábla bal felső részén egy piros-fehér-zöld zászló; alatta pedig egy H betű (nemzetközi autójel) található. Ez a H még az EU területén sem váltja ki a külföldi utazáskor kötelezően kihelyezendő államjelzést!
A 2004 májusi Európai Uniós csatlakozás után kerültek használatba a bal oldalon (az ábrák alatti részen) kék alapszínű rendszámtáblák. (A JEL-001-től kezdve.)
A jelenlegi szabályozás szerint a rendszámtábla az állampolgár tulajdona. Már nem kell átadni eladáskor; leadni forgalomból való kivonáskor.
B - normál (négyzet)
C - kisméretű
D - matrica, csak előre
Fxx-123: Tehergépkocsik, kamionok rendszáma. Sárga alapon fekete karakterek - bérfuvarozás.
Xxx-123: Utánfutók rendszáma.
Uxx-123: Motorkerékpárok rendszáma; de ilyet kaphatnak azok is akiknek C méretű rendszámra van szükségük.
Yxx-123: Lassú járművek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek.
CK 12-34: A konzuli testületek diplomáciai mentességet nem élvező tagjainak járművei. Fehér alapon piros karakterek.
DT 12-34: A diplomáciai testületek hivatalos járművei. Kék alapon fehér karakterek.
HC 12-34: "Tiszteletbeli konzul" (Honorary Consul) titulust birtoklók járműveinek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek.
CD 12-34: A diplomáciai testületek járműveinek az ország végleges elhagyásával járó hazaszállítására használt járműveinek rendszámai. Fehér alapon fekete karakterek.
HA 12-34: A Magyar Honvédség járműveinek rendszámai.
MA 12-34: A Mentőszolgálat járműveinek rendszámai.
OT 12-34: Old-timer, azaz minősített veterán járművek rendszámai.
RB 12-34: A Rendőrség járműveinek rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).
RR 12-34: A Vám- és Pénzügyőrség, illetve a Büntetésvégrehajtás járműveinek rendszámai.
C-X 1234: Külföldi állampolgárok Magyaroszágon üzemeltetett gépjárműveinek rendszámai.
X-A 1234, X-B 1234 és X-C 1234: Bérautó.
E-12345: Ideiglenes rendszámtábla. („Elveszett”)
P-12345: Forgalmi vizsga nélkül, a vezető felelősségére használt járművek. („Próba”)
V-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Magyarországra behozott járművek)
Z-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Magyarországról kivitt járművek)
BMW-123: BMW rendszámok. Eredetileg a magyarországi márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.
GAZ-123: A Fővárosi Gázművek Rt. rendszámai.
KAA-123: Ford Ka rendszámok. Eredetileg a magyarországi márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.
MMM-123: A 3M magyarországi forgalmazójának járművei.
MSZ-123: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat járművei.
MTV-123: A Magyar Televízió Rt. rendszámai.
SAP-123: Az SAP Hungary Kft. rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Magyar forgalmi rendszámok".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world