Macska

A macska (más néven házimacska, latinul Felis silvestris catus) ragadozó emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családjába, a Felis nembe, illetve a Felis silvestris fajba tartozik.

A macska őse

A háziasítása előtti legközelebbi őse az afrikai vadmacska (Felis silvestris lybica).

A macska háziasítása és története

A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.

Egyre több lelet kerül elő, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött, mint ahogyan az ma gondoljuk. Különböző maradványokat találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Eddig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy francia paleozoológus, Jean-Denis Vigne és munkatársai 2004. áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett.

Egypte louvre 058.jpg múzeumból.]] Az erre vonatkozó első írásos bizonyítékok az ókori Egyiptomból származnak. Az ember és a macska közötti kapcsolatról már az Óbirodalomból is vannak adatok. Kezdetben csak amiatt tenyésztették, mert magtáraikól távol tartották az egereket és más rágcsálókat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is, később azonban szent állatként tisztelték, és saját kultuszuk alakult ki.

Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket, habár Európában viszonylag későn, az 1. században jelentek meg.

A középkorban a keresztény egyház a sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének tekintette őket. Azt is hirdették, hogy a boszorkányok éjszaka macska alakját öltik magukra. 1484-ben VIII. Ince pápa pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel megkezdődött évszázadokon át tartó üldözésük. Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a patkányok óriási számban elszaporodtak, és egyúttal ez tehető felelőssé a járványok, köztük a fekete halál, azaz a pestis megjelenéséért is.

A tengerészek ebben az időszakban is kedvelték őket, az angol haditengerészetben például bekerültek a legénységi állományba. Úgy vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező szeleket. Saját nyelvükben gyakran megjelenik, a cicamancs például gyenge szellőt jelent. A hajókon a világ összes tájára eljutottak, köztük Új-Zélandra is, ahol helyrehozhatatlan pusztítást végeztek az őshonos, a röpképtelen futómadarak körében.

A kor haladtával az emberek egyre jobban felismerték hasznukat, tartásuk ismét természetessé vált. A 19. században még mindig akadtak olyan könyvek, melyek rossz színben tüntették fel a macskákat. Tudatos tenyésztésük kezdete is erre az időszakra tehető.

Ma az egyik leggyakoribb háziállat. A háziasítás ellenére ma is képesek vadon élni, és gyakran kisebb kolóniákat alkotnak.

Anatómia, testfelépítés

A macska testének felépítése lényegében ugyanolyan maradt, mint a legtöbb macskaszerű, vadon élő ragadozóé. Az egyes macskafajták típusban különböznek egymástól. Az egyes típusokat a koponya alakja és a fejen található szervek formája alapján lehet megkülönböztetni; például az orr hossza és hajlata, az arc gömbölydedsége, az áll formája, a fül nagysága és alakja, a szemek nagysága és elhelyezkedése.

A fajtatiszta macskák

Aprilmaze.jpg

A fajtatiszta állatok kevesebb mint egy százalékát teszik ki a világ teljes macskaállományának. A tudatos macskatartás egyre jobban elterjed, és a macskák tartása gyakran kiterjed a születésszabályozásukra is.

Ismertebb macskafajták

A legalapvetőbb csoportosítás szerint vannak:

hosszú szőrű és félig hosszú szőrű fajták,
rövid szőrű fajták,
különleges fizikai tulajdonságú fajták.

Részletesen lásd a Macskafajták listája című szócikket.

Lásd még

Macskafajták listája

Külső hivatkozások

macska.lap.hu

Macskafélék