A kunok népnevet két különböző jelentésben használhatjuk:
- A régi kunok egy török (altáji) nyelvű nép tagjai voltak, akiknek a kelet-európai sztyeppéken nagy kiterjedésű saját államuk volt, egy részük pedig a középkori Magyarországon élt. A bizánciak guzoknak, uzoknak, a magyarok kunoknak, az oroszok paloveceknek (lásd: palócok) nevezték őket. Középkori latin nevük cumanus volt.
- A mai kunok a középkori kunoktól származnak és a magyarság szerves részét képező sajátos etnikai csoportot alkotnak, akárcsak a székelyek vagy a palócok.
Történetük
A történeti források alapján
750 körül a
Volga és Jajk, valamint a
Kaukázus vidékein tűntek föl először. Az
orosz évkönyvek először csak
1061-ben említik őket, és a palovecek, azaz kunok négy ága
Nestor szerint a
besenyő, turkmén, török és palovec.
A kunok középkori latin cumanus elnevezése feltehetően a Kuma folyó nevéből ered, melynek partjain valamikor éltek és ahol több helységnév is emlékeztet rájuk. A kaukázusi Dagesztánban is laktak kunok és ott a Huns (vagy Khuns) kerületben Khunsagh nevű város állt.
A magyarországi kunok története
Anonymus már
889-ben szerepelteti a hét kun vezért
Kijevnél, akik előbb az oroszokkal, majd a
magyarokkal szövetkeztek. A hét kun nemzetséget
IV. László király is említi .
A kun nyelv
Kunok még a
13. században is olyan nagy számmal laktak "Fekete-Kunországban" (ahogy magyar
krónikák nevezték a
Krím-félszigettől a mai
Dél-Oroszország és
Ukrajna sztyeppéin át egészen a
Moldova és
Kelet-Románia területéig terjedő kun államot), hogy a
velencei és
olasz kereskedők érdemesnek tartották meg is tanulni nyelvüket. Ennek köszönhetjük az
1303-ból való
Codex Cumanicus-t (
Petrarca-kódex), amely a főbb kun szavakat és szólás-mondásokat tartalmazza és amely kétségtelenné teszi a nyelv török voltát.
A kun nyelv utolsó ismerője Magyarországon, a hagyomány szerint Varró István, 1770-ben meghalt karcagi lakos volt.
A mai kunok, mint magyar népcsoport
A magyarországi kunoknak nem alakult ki külön
magyar nyelvjárásuk, hanem a környezetükben élő
alföldi magyarság nyelvjárását vették át.
Kiskunság
Nagykunság
Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikona felhasználásával készült.
Magyar népcsoportok | Történelmi népek | Magyarország történelme
Кумани | Kyptschaken | Cumans | Kiptchak | クマン人 | 쿠만인 | Koemanen | Połowcy | Cumanos | Половцы | Половці | 欽察