Klasszicizmus

A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompei, Herculanum) 1748-ban kezdődött ásatások, valamint Johann Joahim Wincklemann porosz régész munkái. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus.

Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Wincklemann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészet is elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik. A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.

A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik.

A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (pl. angol neoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, a historizmus keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti.

Szobrászat

Canova Le Baiser.jpg

A szobrászok szintén az ókori klasszikus műveket tekintették mintaképül, s örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Az arányok harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok mellszobrainak készítése római mintára. A szobrokat hűvös nyugalom jellemzi, valami örök, de élettől távoli. A mezítelen test természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesül.

A kor legnagyobb szobrásza Antonio Canova. Szobraira jellemző a klasszicizmus minden tulajdonsága. Márványszobraival Napóleont és családtagjait dicsőítette. Legismertebb műve a Paolina Borghesét antik Vénuszként ábrázoló szobor.

A klasszicizmus híressége a magyarok közül Ferenczy István.

Jelentős szobrászok

Antonio Canova (1757-1822)
Jean Antoine Houdon (1741-1828)
Bertel Thorvaldsen (1777-1844)
Lorenzo Bartolini (1777-1850)
Pompeo Marchesi (1789-1855)
Pietro Tenerani (1798-1869)
Thomas Banks (1735-1805)
Josef Nolekens (1737-1828)
Horatio Greenough (1815-1852)
Johann Heinrich Dannecker (1758-1841)
Johann Gottfried Schadow (1764-1850)
Christian Daniel Rauch (1777-1857
Franz Anton Zauner (1746-1822)
Johann Martin Fischer (1740-1820)
Josef Klieher (1773-1850)

Rajz és festészet

A festőknek nehezebb dolguk volt az antik minták keresésével, mint a szobrászoknak, hiszen az ásatások csak nagyon kevés leletet tártak fel az antik festészet köréből. Ezért a festészetben reprodukálták az antik szobormintákat és előírásokat, s megörökítették az ókori történelem hőseit. A festmények szerkezete áttekinthető, világos, az alkotók a barokk festőivel ellentétben kerülték a heves mozgások ábrázolását, az élénk színeket.

A klasszicisták a festészettel szemben sokszor előnyben részesítették a rajzot, mely precíz és tiszta vonalú. A szín másodrangúvá válik, nem fokozhatja le a rajz értékét. A színeket általában csak harmonikus, telítetlen tónusok, egyenletes, vékony rétegek formájában alkalmazzák. Ez a festésmód nagyon távol áll a korábbi korszak festőinek (Watteau vagy Fragonard) spontán rögtönzésen alapuló művészetétől. A klasszicistáknál nincs sötét-világos kontraszt sem, nincs semmi, ami megzavarná a nyugalmat és valamilyen érzést fejezne ki. Mivel a klasszicista stílus az antik szobrokat vette alapul, a kompozíció fríz alakú és előtere hangsúlyos.

Jean Auguste Dominique Ingres 001.jpg A klasszicizmus esztétikája nagyon hasonlít a reneszánszéhoz, kivéve a térábrázolást. A tér mélysége a klasszicista festészetben leszűkült, sokszor azonnal az alak mögött, szinte az előtérben véget ér, fal vagy drapéria zárja le.

E kor legtehetségesebb festője Jaques Louis David. Történelmi témájú kompozíciókat, az ókori és kortárs hősök tetteit festette meg. Híres művei: A szabin nők elrablása, Marat halála, Napóleon megkoronázása, A Horatiusok esküje, stb. Ezeket a forradalom kitörése és ideje alatt festette, azért hogy erkölcsi tanulságul szolgáljanak a forradalmároknak, hogyan kell harcolni és meghalni az elveikért. Portrékat is festett, ilyen pl. a Madame Récamier portréja, amely a tér egyszerűsége, a kontúrok finomsága és nemessége lévén vált jelentőssé.

A klasszicizmus képviselője volt Jean Auguste Dominque Ingres is, bár ő akkor alkotott, amikor már a romantika uralkodott. Ő is a rajzot részesítette előnyben, és azt tartotta hogy ha egy kép jól meg van rajzolva, akkor jól ki is van színezve. Egyes képei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy vonzotta a romantika is, mind témában, mind formailag. Klasszicista képeire a vonal, a precíz és hosszú kontúr jellemző.

Jelentős festők

Giovanni Battista Piranesi(1720-1778)
Francisco Goya (1746-1828)
Anton Raphael Mengs (1728-1779)
Johann Joseph Zoffany(17333-1810)
Heinrich Fridrich Füger (1715-1818)
Peter Cornelius(1783-1867)
Asmus Jakob Cartens(1754-1798)
Jacques Louis David (1748-1825)
Antoine Jean Gros (1771-1835)
Jean-Auguste-Dominique Ingres (1780-1869)
Pierre-Paul Prud’hon (1758-1823)

Építészet

A klasszicizmus főleg az építészetben alkotott maradandót. Uralmát az is biztosította, hogy a 19. század első felében a meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott az építészek elé. A polgári megrendelőknek kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása. Az építészetben az egyenes vonalak, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes tagoltság és a szigorú arányok váltak jellemzővé. Az épületeken antik jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont találunk. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak - a bérpaloták - megjelenése általában palotaszerű, a fényűző pompa helyébe azonban a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása.

Az építészet is az ókort vette alapul. Egész Európában az antik templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit építettek, templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat. Ezzel a stílussal kezdődik az építészeti historizmus. Az épületek arányosak, harmonikusak, de nem funkcionálisak. Ekkor épült Párizsban a rómaihoz mindenben hasonlító Panteon, a Zeusz isten athéni szentélyét mintázó Madeline-templom, majd a római diadalívek mintájára a Carousell és a Place de Gaulle téri Diadalív is. Az ókori domborműves oszlopok, pl. a római Trainaus-oszlop ihlette a Vendǒme tér bronz emlékoszlopát. Ebben a stílusban épült a londoni British Múzeum, a washingtoni Capitolium, a szentpétervári Izsák székesegyház, a budapesti Nemzeti Múzeum és a debreceni Református Nagytemplom is.

Építészek és épületek

Jean Francois Chalgrin (1739-1811)

Párizs: Odeon színház

Párizs: Étoile diadalív

Charles Percier (1764-1838) és
Pierre Francois Léonard Fontaine (1762-1853)

Párizs: Carrousel ív

Párizs: rue de Rivoli

Pierre Vignon (1761-1828)

Párizs: Madeleine-templom

Alexandre Théodore Brongniart (1739-1813)

Párizs: Tőzsdepalota

Robert Adam (1728-1792)

Keddleston Hall

John Naxh (1752-1835

Regent Street és a Regent's Parkot körülfogó házsor

Robert Smirke (1784-1867)

London: British Museum

Karl Friedrich Schinkel (1781-1841)

Berlin: Altes Museum

Berlin: Schauspielhaus

Leo von Klenze (1784-1864)

München: Régi Képtár (Alte Pinakothek) és a Szobortár (Glüptothek)

Regensburg: Walhalla

Andrej Nyikiforovics Voronyihin (1759-1814)

Szentpétervár: kazanyi székesegyház

Andrejan Dimitrijevics Zaharov (1761-1811)

Szentpétervár: Admiralitás

Karl Ivanovics Rossi (1775-1849)

Szentpétervár: a Palota tér íves oldalát határoló Fővezérkar

Szentpétervár: Puskin színház

Irodalom

A klasszicista irodalom merev szabályokat alkotott meg, hogy minél inkább hasonlítson az antik példaképre. Az érthetőség, a világos, áttekinthető kompozíció alapkövetelmény volt. Kifejezésmódjára általában jellemző a nyugodt fegyelmezettség, világosság és egyszerűség. Az egyszerűség nem hétköznapiságot, ellenkezőleg, választékosságot, nagyfokú műgondot feltételezett. Főbb műfajai: eposz, tragédia, óda, epigramma, tanmese, szatíra, episztola.

A klasszicizmus esztétikája szerint a természetet kell ábrázolni, de csak a szépet. A nemes egyszerűség a jellemző mértéktartásban, a stílus fegyelmében testesült meg, a nyugodt nagyság pedig a világosságban és szabatosságban. A szerkezeti tagoltság, a választékosság, az átláthatóság a tudatos barokkellenességből is származott.

Jelentős szerzők

Johann Joachim Winckelmann (1717-1768)
Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832)
Friedrich Schiller(1759—1805)
Moliere (1622—1673)
Beaumarchais (1732-1799)
Jean-Jacques Rousseau (1712-1778)
René Descartes (1596-1650)
Pierre Corneille (1606-1684)
Jean Racine (1639—1699)
Voltaire (1694—1778)

Zene

A zenében is egyszerűsödött a stílus, a mű szerkezete világos, áttekinthető és harmonikus lett. A vízszintes szerkesztési elvet a függőleges váltja fel: megszűnik a szólamok egyenrangúsága, egy dallam van, a többi ennek van alárendelve. A szimfónia és a szimfonikus zenekar ekkor alakul ki. A zeneművek legfőbb rendező elve a szimmetria, az ellentétes témák szembeállítása és a variációk, vagy hangszeres párbeszédek. A kor kedvelt műfajai a versenyművek, ahol a szólista az első tétel végén bemutatja virtuozitását.