Kanada zászlaja vörös alapú, középső kétnegyedén ezüst négyzettel, ebben pedig egy stilizált, tizenegy csúcsú vörös juharlevéllel. A zászló különleges felosztását sokszor nem veszik figyelembe, és – helytelenül – három egyenlő szélességű függőleges sávot rajzolnak.
Közkeletű angol neve Maple Leaf Flag (vagyis – a néha magyarul is használt – juharleveles lobogó), francia elnevezése pedig l'Unifolié (egylevelű).
1965 óta az állam hivatalos jelképe, előtte de jure az Egyesült Királyság zászlaja, de facto pedig annak kanadai változata (a Canadian Red Ensign) volt használatban.
A kanadai zászló elemeinek – a legtöbb nemzeti lobogótól eltérően – nincs különösebb jelképes jelentése: a vörös és az ezüst a Brit Birodalom színei, a juharfa levele pedig Kanada természeti kincsekben való gazdagságára utal. Elterjedt tévedés, hogy a levél tizenegy csúcsa a tíz tartományt és a szövetségi kormányzatot szimbolizálja (korai változatokon a szár mellett is három-három, s így összesen tizenöt csúcs volt).
A képviselőház 1964. december 15-én, a szenátus pedig két nappal később fogadta el. Hivatalosan 1965. február 15-én lett nemzeti jelkép, e nap 1996 óta a kanadai nemzeti zászló napja (National Flag of Canada Day).
Flag of Canada Flagge Kanadas Bandera de Canadá Drapeau du Canada דגל קנדה Bandiera canadese カナダの国旗 캐나다의 국기 Vlag van Canada Canadas flagg Flaga Kanady Bandeira do Canadá Steagul Canadei Флаг Канады Kanadas flagga 加拿大國旗
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Kanada zászlaja".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world