| CANcoat-thb.png | |
| ( zászlaja) | ( címere) |
CAD)
ca
1
Fővárosa Ottawa, itt található a parlament, illetve a kormányzó és a miniszterelnök rezidenciája. Legnépesebb városa Toronto.
Gazdaságának alapja kezdetektől fogva a rendelkezésre álló természeti erőforrások bősége volt: a fosszilis tüzelőanyagoknak és vízierőműveinek köszönhetően az energetika terén önellátó. Bár lakossága mindössze egytizede az Egyesült Államokénak, gazdasági súlya igen jelentős.
Kanada tagja az ENSZ-nek, a Brit Nemzetközösségnek, a La Francophonie-nak, a NATO-nak, a NAFTA-nak, a G8-nak, az OECD-nek és az APEC-nek.
Kanada a második legnagyobb területű ország (Oroszország után). Népsűrűsége viszont igen alacsony, mindössze 3 fő/km²; a népesség megoszlása szélsőséges: a kedvezőbb éghajlat miatt a mintegy 32 millió kanadai 80%-a a déli határ 200 kilométeres körzetében él. A legsűrűbben lakott régió a Nagy-tavak vidéke és a Szent Lőrinc-folyó; ezen a termékeny területen telepedtek le először az európaiak. Ettől északra helyezkedik el a kanadai pajzs, a Föld egyik legrégibb szárazulata, mely a legutóbbi jégkorszak felszínformálásának nyomait viseli magán: a talajréteg vékony, a kéreg gazdag ásványokban és a jégvájta mélyedésekben sok tó és folyó alakult ki (a Föld tavainak 60%-a Kanadában található).
A pajzstól keletre fekszik Labrador. Újfundland szigete, az ország legkeletibb része, zárja el a Szent Lőrinc-öblöt az óceántól. Az öböl kezdete, a Szent Lőrinc-folyó torkolata a világ legnagyobb tölcsértorkolata. Újfundlandtól délnyugatra található Új-Skócia félszigete, a fölött pedig a Prince Edward-sziget. Az Új-Skócia és New Brunswick közé benyúló keskeny Fundy-öbölben alakul ki a világon a legmagasabb dagály.
A Nagy-tavaktól a Sziklás-hegységig húzódik a kanadai préri, Ontario, Manitoba és Saskatchewan tartományokon keresztül. A Sziklás-hegységen Alberta és Brit Columbia osztozik (utóbbi déli részén jóval enyhébben a telek, mint bárhol máshol az országban).
Északon fekszik a három territórium: a Yukon terület, az Északnyugati területek és Nunavut. Déli részeiken még fenyvesek találhatók, de nagy részük tundra és sarkvidék. A kontinens északi végénél hatalmas szigetvilág kezdődik.
Kanada nagy részén igen kemény a tél, akár a -30, -40 fok is előfordul, nyáron azonban például Montreal környékén akár 30 fok fölött is lehet a hőmérséklet, és még az északi Iqaluitban is 15 fok van.
| Kanada-domborzati-térkép.jpg | Mount Yamnuska.jpg |
| Niagara Falls aerial view.jpg-vízesés]] |
Lásd részletesebben: Kanada történelme
Kanada területe már legalább tízezer éve lakott volt, amikor az első európaiak idevetődtek: 1000 körül a vikingek rövid ideig megtelepedtek az újfundlandi L'Anse aux Meadowsnál. A 16-17. század során aztán felfedezők újabb és újabb hulláma érkezett, főként franciák.
A hétéves háború után, 1763-ban Franciaország, hogy megtarthassa karib-tengeri birtokait, lemondott a kontinensen lévő kolóniákról (Új-Franciaország) a Brit Birodalom javára.
Az amerikai függetlenségi háború után sok royalista telepedett le Kanadában.
1867. július 1-jén a Brit Észak-Amerika Törvény (British North America Act) elfogadásával a brit kormány három észak-amerikai gyarmatát (Canada, New Brunswick, Nova Scotia) föderációvá alakította és önálló kormányzattal látta el. A Canada elnevezésű gyarmatot két részre osztották, Québecre és Ontarióra, az egykori Alsó- és Felső-Canada határa mentén.
Később más brit gyarmatokat és függő területeket is az államhoz csatoltak: 1880-ra Újfundland és Labrador kivételével az ország már elérte mai kiterjedését (a sziget és a félsziget egy államként 1949-ben csatlakozott). A domínium 1931-ben jutott teljes önrendelkezéshez, a westminsteri rendelet értelmében (Statute of Westminster), a kanadai alkotmányt pedig 1982-ben fogadták el.
1980-ban majd 1995-ben népszavazást tartottak a főként francia anyanyelvűek lakta Québec tartomány elszakadásáról, melyet először a szavazók 60, másodszor 50,6%-a nem támogatott.
1867-ben a Brit Észak-amerikai Törvény (British North America Act) hozta létre az államszövetséget, „...egy domíniumot Canada néven”. Az okirat azért használja a domínium kifejezést a királyság helyett, hogy az Egyesült Államok polgáraiban élő antimonarchikus szemléletet ne bántsa, de jelezze, hogy a Brit Birodalom önálló kormányzattal rendelkező gyarmatáról van szó. Az államforma megjelölését és az ország jelmondatát gyakran kapcsolják egy bibliai szöveghelyhez: Zsolt. 72:8: „És uralkodjék egyik tengertől a másik tengerig, és a nagy folyamtól a föld határáig.” (Vö. Zak. 9:10)
Az 1960-as évekig a Kanada Domínium (Dominion of Canada) kifejezés volt használatos az ország megnevezésére; ettől kezdve azonban a hivatalos iratokon is csak a Kanada kezdett szerepelni, ma egyaránt ez az ország rövid és hosszú elnevezése. A lépéssel az Egyesült Királyságtól való nagyobb különállást hangsúlyozták. 1982-ben a Dominion Day nevű nemzeti ünnepet is átkeresztelték Canada Dayre.
A kanadai alkotmány sok ponton hiányos, és sok rendelkezése többféleképp is értelmezhető. A törvényt (Constitution Act), amely számos kiegészítést tartalmaz vele kapcsolatban, egy éjszaka alatt fogadta el a törvényhozás, Québec tartomány beleegyezése nélkül, amely visszautasította a francia nyelvű lakosságot hátrányosan érintő rendelkezéseket. A Constitution Act része a Charter of Rights and Freedoms, amely ellentétben áll Québec állam rendelkezésével, mely szerint az állam hivatalos nyelve a francia.
A parlament két házból áll: a képviselőház (House of Commons) tagjait a szavazópolgárok választják, a szenátorokat pedig a miniszterelnök nevezi ki. A szenátus (Senate) 105 tagból áll: 24 Ontarióból, 24 Québecből, 24 az ún. tengeri tartományokból (10 Új-Skóciából, 10 New Brunswickból, 4 a Prince Edward-szigetről), 24 a nyugati tartományokból (6-6 Manitobából, Brit Columbiából, Saskatchewanból és Albertából), 6 Újfundland és Labrador államból és egy-egy a territóriumokból (Északnyugati területek, Yukon, Nunavut). Kanadában igen erős a pártfegyelem, így a miniszterelnöknek nagy befolyása van a törvényhozásra. Sőt az ő döntésétől függ, hogy mikor tartják a képviselőházi választásokat (általában legalább ötévente). A miniszterelnök a képviselőházban legtöbb helyet szerző párt vezetője, kormánya tagjait ő nevezi ki, pártjának a parlament valamely házába bejutott tagjaiból.
Kanadában három nagyobb párt van: a centrista Liberal Party of Canada (Kanadai Liberális Párt), a jobboldali Conservative Party of Canada (Kanadai Konzervatív Párt) és a baloldali-szociáldemokrata New Democratic Party (Új Demokrata Párt). Québec tartományban jelentős a Bloc Québécois, mely elsősorban szociáldemokrata, de részben szeparatista is. A kisebb pártok jelöltjei és független jelöltek csak ritkán jutnak be a képviselőházba.
A jelenlegi miniszterelnök, Stephen Harper, 2006. február 6-a óta van hatalmon, miután pártja, a Kanadai Konzervatív Párt, viszonylagos (de nem abszolút) többséget kapott a januárban megtartott választásokon. Két elődje, Paul Martin és, a két egymást követő ciklusban is hatalmon lévő Jean Chrétien, a liberális párthoz tartozott. Előttük a Progressive Conservative Party (Haladó Konzervatívok Pártja) nyert választásokat, mely 2003 decemberében egyesült a Canadian Alliance-szal (Kanadai Szövetség), így jött létre a most hatalmon lévő Kanadai Konzervatív Párt. A 2006-os választásokkal Kanada is követte déli szomszédját, az Egyesült Államokat azzal, hogy jobboldali erők kerültek hatalomra.
Kanadában tartományi és szövetségi szintű bíróságok is működnek, mivel a szövetségi jog mellett az egyes tartományok törvényhozása is alkot jogszabályokat. Mind a szövetségi, mind a tartományi ügyekben a Kanadai Legfelsőbb Bírósághoz lehet fellebbezni.
A társadalmi élet nagy részében a tartományok szerepvállalása meghatározóbb, mint a szövetségi kormányzaté (pl. egészségügy, oktatás, jóléti intézmények); a világon egyedülálló módon a tartományok együttes bevétele meghaladja az állami bevétel összegét. Ha egy tartományi kormányzat nem a szövetségi szinten meghatározott irányelvekhez tartja magát egy-egy területen, elesik a központi költségvetés juttatásaitól. A kormány igyekszik biztosítani, hogy a szolgáltatások színvonala a gazdagabb és a szegényebb régiókban azonos legyen. A leginkább központi ellenőrzés alatt álló terület a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás. Minden tartomány és territórium önálló, egykamarás törvényhozással rendelkezik.
- | Név | Angol név | Székhely | Csatlakozás éve | - | Tartományok | - | Alberta | Alberta | Edmonton | 1905 | - | Brit Columbia | British Columbia | Victoria | 1871 | - | Manitoba | Manitoba | Winnipeg | 1870 | - | New Brunswick | New Brunswick | Fredericton | 1867 | - | Ontario | Ontario | Toronto | 1867 | - | Prince Edward-sziget | Prince Edward Island | Charlottetown | 1873 | - | Québec | Québec | Québec | 1867 | - | Saskatchewan | Saskatchewan | Regina | 1905 | - | Újfundland és Labrador | Newfoundland and Labrador | St. John's | 1949 | - | Új-Skócia | Nova Scotia | Halifax | 1867 | - | Területek | - | Északnyugati területek | Northwest Territories | Yellowknife | 1870 | - | Nunavut | Nunavut | Iqaluit | 1999 | - | Yukon | Yukon | Whitehorse | 1898 |
A legtöbb tartományban a három nagy párt „fiókpártjai” a politikai élet meghatározói - ezek azonban (a New Democratic Party szervezeteinek kivételével) hivatalosan nem kapcsolódnak a szövetségi szinten tevékenykedő pártokhoz. Pár helyütt a regionális politikai erők is nagy súllyal bírnak (pl. a Saskatchewan Party vagy a Labrador Party).
Különleges a helyzet Québecben, ahol jó ideig a szeparatista Parti Québecois és a föderalista Parti libéral du Québec küzdelme volt a meghatározó, napjainkra azonban két kisebb, elsősorban nem a tartomány önállóságának kérdésével foglalkozó párt, a jobboldali Action démocratique du Québec és a baloldali Union des forces progressistes is nagyobb súlyra kezd szert tenni (bár a helyi parlamentbe még csak az ADQ jelöltjei kerültek be).
A területek élén egy-egy biztos (commissioner) áll; jogosítványai megegyeznek egy alkormányzóéival, de nem képviseli az uralkodót. A biztosokat a szövetségi kormány nevezi ki.
Yukon területnek egykamarás törvényhozása van, mely hasonlóképp működik, mint a tartományiak; a másik két territórium kormányzása azonban közmegegyezésen alapul: nincsenek pártok, a kormányzat tagjai függetlenekként indulnak, s maguk közül választják meg a kormányzat vezetőjét.
A territóriumok kormányai és a szövetségi kormány között gyakoriak a feszültségek, főként a természeti erőforrások és a befektetések kapcsán. Bár a territóriumokban a legnagyobb az egy főre jutó bevétel, mégis magas a szegénység aránya az elszigeteltség, az áruk szállításának nehézségei és költségei, a munkahelyek hiánya és más társadalmi problémák miatt.
- | Angol | 29,17% | - | Francia | 23,2% | - | Skót | 14,03% | - | Ír | 12,90% | - | Német | 9,25% | - | Olasz | 4,29% | - | Kínai | 3,69% | - | Ukrán | 3,61% | - | Őslakos (Indián) | 3,38% | - | Holland | 3,12% | - | Lengyel | 2,76% | - | Indiai | 2,41% | - | Fekete-afrikai | 2,23% | - | Norvég | 1,23% | - | Portugál | 1,21% | - | Walesi | 1,18% | - | Zsidó | 1,18% | - | Orosz | 1,14% | - | Fülöp-szigeteki | 1,11% | - | Métis (Mesztic) | 1,04% | - | Svéd | 0,95% | - | Magyar | 0,90% |
Kanada két hivatalos nyelve az angol és a francia. A francia 1969. július 7-én vált az angol egyenjogú társává; Kanadát a szövetségi kormányzat szintjén is kétnyelvű, többkultúrájú államnak ismerték el.
A Canadian Charter of Rights and Freedoms kimondja, hogy
Tartományi szinten az egyetlen hivatalosan kétnyelvű állam New Brunswick, ezen státusát a fent említett nyilatkozat (Charter of Rights) rögzíti; polgárai mindazon jogokkal rendelkeznek, amivel minden kanadai állampolgár szövetségi szinten. Ugyanakkor a többi tartomány is nyújt szolgáltatásokat az angol vagy francia kisebbségieknek anyanyelvükön.
Québec hivatalos nyelve a francia, mint a provincia törvényhozása által elfogadott Charter of the French Language kimondja. Bár a nyilatkozat számos módon védi a francia nyelv használatát, biztosít bizonyos jogokat az angol és az őslakos nyelvek beszélőinek is. A kormányzat legtöbb szolgáltatása itt is elérhető a hivatalos nyelvek mindegyikén.
A franciát legtöbben Québecben, Ontarióban, New Brunswickban és Manitoba déli részén beszélik. A 2001-es népszámlálás során 6 864 615 személy nevezte meg első nyelveként a franciát, ezeknek 85%-a Québecben él, és 17 694 835-en mondták magukat angol anyanyelvűnek. 5 470 820-an vannak a két nagy nyelv mellett élő számtalan kisebb nyelvek beszélői. (Ezen adatok magukba foglalják az első nyelvként többet is említőket.) A legnagyobb nem hivatalos nyelvek: a kínai (853 745), ezen belül a kantoni (322 315); az olasz (469 485); és a német (438 080).
Az őslakos nyelveket beszélők száma folyamatosan csökken, csak néhány kivétel akad: a krí (72 885), az inuktitut (29 010), és az ojibwa (a krível együtt 150 000).
Lásd részletesebben: Kanada kultúrája
A kanadai kultúrára természetesen igen nagy hatással van a brit és az amerikai, de ezen befolyás számos egyedi jellegzetességgel keveredik. Különösen az utóbbi évtizedekben, az 1967-es centenárium óta erősödött meg az önálló kanadai indentitás.
Kanada és az Egyesült Államok kormánya számos területen építettek ki szoros kapcsolatot egymással. Ennek ellenhatásaként sok kanadaiban merült fel a kérdés: mi teszi nemzetüket határozottan elkülönülő közösséggé Észak-Amerikán belül. A növekvő amerikai kulturális jelenléttől való félelmek több törvényt és kormányzati intézkedést szültek, melyek a kanadai kultúra őrzését támogatják. Ugyanakkor az eddigiekből is látható, hogy a kanadai identitás részben az USA-tól való elkülönülés alapján áll. Például a kanadaiak az amerikai olvasztótégely-szemlélet helyett inkább az egyes népcsoportok egymás mellett éléséről, s az általuk létrehozott kulturális mozaikról beszélnek. A média kormánytámogatást élvező részének (pl. a CBC televíziós csatornának) kulturális programjait sokan vádolják politikai elfogultsággal.
A kanadai jégkorong-válogatott 23-szoros világbajnok, legutóbb 2004-ben nyertek aranyérmet.
Canada Kanada Kanada Canadá Canada كندا Canadá Канада কানাডা Kanada Canadà Kanada Canada Canada Kanada ކެނެޑާ Καναδάς Kanado Canadá Kanada Kanada کانادا Kanada Canada Kanada Ceanada Canada Canadá - Canada Kanakā קנדה Kanada Kanada Canada Kanada Canada Kanada Kanada Canada ᑲᓇᑕ カナダ kadnygu'e კანადა 캐나다 Kanada Kanada Canada Canada Kanada Kanāda Канада कॅनडा Kanada Canada Canauhtlān Kanada Kannede Canada Canada Canada Cannada Kanadaa Kanada کاناډا Canadá Canada Канада केनडा Canadà Canadae Kanáda Canada Kanada Kanada Kanadaja Канада Kanada கனடா ประเทศแคนาดา Canada Kānata Kanada كانادا Канада Kanada Canada קאנאדע Kánádà 加拿大 Canada 加拿大