article

John Cage (1912. szeptember 5., Los Angeles - 1992. augusztus 12., New York)) az egyik legérdekesebb 20. századi avantgarde zeneszerző

Lemezjátszók, rádiók és preparált zongora

Cage a harmincas évek elején hagyja oda a Pomona College-ot. Eleinte Európában utazgat, majd New Yorkban Henry Cowell, Los Angelesben Arnold Schönberg tanítványául szegődik. Ekkortájt kompozícióiban már megjelenik az a csak rá jellemző rigorózus atonális rendszer, amelynek hatása mind a mai napig felmérhetetlen. 1937-ben Seattle-be költözik. 1938-ban megalapítja saját ütősegyüttesét.

Ekkoriban kezdik érdekelni az elektronikus eszközök. Ennek eredménye a változtatható sebességű lemezjátszók felhasználásával élő "Imaginary Landscape no. 1" 1939-ből. Föltalálja a preparált zongorát: a hangszer húrjai közé különböző tárgyakat helyez; a két kéz játékával egyidejűleg számos ütős hangszer szólalhat meg. Ez az újítása sok más egyéb mellett fontos szerepet játszik a free dzsessz-ben is. Magyarországon példának okáért Szabados György és Binder Károly alkalmazza előszeretettel ezt az új hangszert.

1942-ben San Francisco és Chicago érintésével tér vissza New Yorkba. Időközben táncjátékokat komponál különböző együtteseknek csaknem mindig ütősegyüttesekre vagy preparált zongorára.

Ezidő alatt Cage érdeklődéssel fordul a keleti filozófiák, kiváltképp a zen buddhizmus irányába. Emlékezetes műve a tucatnyi rádióra írott "Imaginary Landscape no. 4" 1951-ből, de előszeretettel alkalmaz más technikai újdonságokat is. Többek közt általa nyer polgárjogot a kortárs muzsikában a magnetofon.

4'33": a csönd zenéje

1952-ben írja meg talán legnagyobb hatású művét a 4'33"-et. Ebben a művében egyetlen hangot sem kell az előadónak megszólaltatnia, elegendő figyelnie a csöndre, "szólaltassák" meg bárhol is a darabot. A 4'33" leginkább afféle zen feladványhoz hasonlatos, ahol a feladvánnyal való foglalkozás, az azzal kapcsolatos meditáció fontosabb, mint maga a válasz, a megfejtés, mely talán nem is létezik. Magyarországon az Amadinda ütősegyüttes játszotta lemezre a 4'33"-at, mely talán Edgar Varèse "Ionisation"-je és Bartók Béla "Concerto"-ja mellett a XX. század legnagyobb erővel ható zeneműve.

Amerikai zeneszerzők | Elektronikus zene

John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage ג'ון קייג' John Cage ジョン・ケージ John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage John Cage จอห์น เคจ John Cage John Cage

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "John Cage".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld