Az irodalom tágabb értelemben véve írott művek, szövegek összessége. Irodalma lehet nemzeteknek, mint ahogy cégeknek is, filozófiai iskoláknak és történelmi koroknak. Általánosan elfogadott például az, hogy egy nemzet irodalma azon szövegek halmaza, melyek azt nemzetté teszik. A zsidó Biblia, a görög Iliász és Odüsszeia, a Magyar himnusz vagy A Magyar Köztársaság Alkotmánya mind az irodalom fenti meghatározásába illik. Szűkebb értelemben az irodalom olyan történetek, költemények és színdarabok összessége, amelyek művészeti alkotásként határozhatók meg. A művészi célú irodalmat a tudományos és egyéb szövegektől a szépirodalom kifejezéssel különböztethetjük meg. Mint alkotótevékenység, az irodalom a művészetek egyik ága. Az irodalmat csoportosíthatjuk forma, műnem, műfaj, ábrázolásmód, stílus, előadásmód, téma és korszak, illetve országok, nyelvek és nemzetek szerint.
Az irodalom vizsgálatát az irodalomtudomány végzi. Ezen belül az irodalmi művek, stílusok és mozgalmak történetével és a szerzők személyével az irodalomtörténet, az alkotások egyetemes törvényszerűségeivel az irodalomelmélet és az összehasonlító irodalomtudomány, a kortárs irodalom értékelésével pedig az irodalomkritika foglalkozik. Egy adott nyelv irodalmát és nyelvészeti kérdéseit együttesen a filológia vizsgálja. Az irodalomtudomány fő társtudományai az esztétika, a művészettörténet és a nyelvészet.
A szépirodalom mellett a különböző tudományok és szakmák esetében szakirodalomról, tankönyv-irodalomról és ismeretterjesztő irodalomról beszélünk, a lejegyzett zenei művek összességét pedig zeneirodalomnak nevezzük. A szépirodalommal rokon művészeti ágak a színművészet, a filmművészet és a zeneművészet.
Az irodalmi alkotás lehet prózai mű vagy verses formájú költemény. Ez alapján beszélhetünk prózai irodalomról vagy költészetről. Mindkettőnek megvannak a maga sajátos nyelvi és stilisztikai eszközei: az írói eszközök, illetve a költői eszközök, ezen belül a versformák.
Ez a felosztás sokáig csak a költészetre, tehát a verses formájú művekre vonatkozott. Később, ahogy az elbeszélő (narratív) műveknél mindinkább elterjedt a prózai forma, az ilyen alkotásokat az elbeszélő irodalom külön csoportjába sorolták. Manapság már ezt is az epika keretében osztályozzuk.
A drámának a görögöknél kialakult két fő műfaja a tragédia és a komédia. Tágabb értelemben ide sorolható a drámai költemény, az abszurd dráma, a színmű, a filmdráma, valamint szinte minden színházi műfaj, így az opera, az operett, a musical, a balett, a táncjáték, a bábjáték vagy a pantomim is.
Az epikus műfajokhoz eredetileg csak az eposz tartozott, ám ez később kibővült valamennyi további elbeszélő műfajjal, amelyek közül a legismertebbek a mese, a széphistória, a históriás ének, a krónika, a regény, az elbeszélő költemény, a novella, az egyperces novella, az elbeszélés, (és ennek sajátos helyi változatai, pl. a szaga), az életrajz, az önéletírás, a napló és a humoreszk. Tágabb értelemben ide tartozik a filmes műfajok zöme, az esszé, az értekezés, illetve a régebbi korok sok tudományos műve is, valamint a blog legújabb műfaja. Irodalmi megítélése sokszor nehéz az adomának, a példázatnak, a viccnek, valamint a képregénynek, amely irodalmi formájú szövegeket, valamint rajzokat tartalmaz.
A két műnemhez is besorolható műfajokat átmeneti műfajoknak nevezzük. Jellegzetes példája a ballada vagy az episztola.
A világirodalom valamennyi nemzet és nyelv irodalmának összefoglaló elnevezése. A világirodalom története jellegzetes világirodalmi korszakokra osztható, mivel az írók - más művészeti ágak alkotóihoz hasonlóan - általában az adott korszak uralkodó művészeti stílusát, irányzatait követték.
Literature Literatuur Literatura أدب Lliteratura Литература সাহিত্য Književnost Literatura Literatura Llenyddiaeth Litteratur Literatur Λογοτεχνία Literaturo Literatura Kirjandus Literatura ادبیات Kirjallisuus Kirändüs Littérature Litèratura Leterature Literatuer Litríocht Literatura ספרות साहित्य Književnost Litteratura Sastra Literatura Literaturo Letteratura 文学 Sastra 문학 Wêje Litterae Literatur Literatuur Literatūra Literatūra Литература സാഹിത്യം Letteratura Literatur साहित्य Literatuur Litteratur Litteratur Littéthatuthe Literatura Литературæ Literatura Literatura Literatura Literatură Литература Littiratura Leiteratur Književnost Literature Literatúra Književnost Књижевност Litteratur Fasihi วรรณกรรม Panitikan Edebiyat Література Łiteratura Belès letes 文学
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Irodalom".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world