article

Az I. világháború (melyről azt is mondták: a háború amely megszüntet minden háborút ) 1914-től 1918-ig tartott. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmati- és érdekeltségi rendszer újrafelosztásáért indult. Bár valamennyi résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négy évnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. A területszerzés illúziója is szertefoszlott: legalábbis az abban résztvevő Osztrák-Magyar Monarchia területe zsugorodott össze a legnagyobb mértékben.

Előzmények

Gyarmatok

A 19. század végén a gyorsuló ütemű termelés (mely elsősorban a tudomány és technika mind újabb vívmányainak volt köszönhető), együtt járt az expanziós tendenciák erősödésével is: új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése volt a cél. Ebből az időből származik az imperializmus kifejezés is: a gyarmat, vagyis impérium megszerzésére, kiterjesztésére utaltak vele.

Európa országai közül ekkor kevés olyan akadt, melynek nem voltak gyarmatai: ilyen volt Ausztria-Magyarország, a Balkán államai, Norvégia, Svédország és Svájc. A legnagyobb gyarmati érdekeltséggel Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezett, illetve - a gazdaságilag kevésbé értékes, bár területileg kétségkívül fajsúlyos - Grönland révén Dánia. Jelentős afrikai - és egy kisebb óceániai - gyarmatterületet tudott magáénak Németország, de Olaszország, és Spanyolország is fontos Észak-Afrikai területeket birtokolt. Ugyanakkor például Oroszország (amely a Fekete-tenger felől is ki akart jutni a világtengerekre), Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni. A világháború előestéjén a Föld térképét az európai érdekeltségek színezték be.

Szövetségek

1914 szovetsegi rendszerek.png Ugyanakkor 1914-re már kialakultak azok a szövetségi rendszerek is, melyek később a világháború eseményeit is meghatározták. 1892. augusztus 17-én orosz-francia katonai egyezmény született, melyet kiegészített az 1904. április 8-án megkötött francia-angol egyezmény, az Entente Cordiale, azaz „szívélyes viszony” (melyből később az antant hatalmak kifejezés is született) ami valójában nem szövetséget jelentett, csupán annyit: a felek vitás esetekben egyeztetni próbálnak.

A másik oldalon - már csak a közös nyelv és kultúra összehangoló erejéből adódóan is - Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a világháborúban később az antant oldalán belépő Olaszország hármas szövetsége állt. A két, birodalmi alapon szerveződő tömb közötti összecsapás a levegőben lógott ugyan, de a szövetségi rendszereken belüli érdekkülönbségek fenntartották az egyensúlyt.

Az európai hatalmakat a török uralom alól felszabadult Balkán újrafelosztása is szembeállította. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagy-szerbiai álmokat dédelgető szerbek számára elfogadhatatlan helyzet volt, a két ország viszonya megromlott. Számos titkos szerb társaság alakult azzal a céllal, hogy merényletekkel destabilizálják a vitatott területeket. A társaságokat - burkoltan - támogatta a szerb kormány is. Noha Szerbia és Oroszország között semmilyen írásos szövetségesi szerződés nem volt, a szerbek számítottak Oroszország későbbi katonai segítségére, s ebben nem is kellett csalódniuk.

Merénylet, hadüzenet

1914. július 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy délszláv hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal egyébként épp az volt a célja a Monarchiának, hogy demonstrálja erejét a forrongó Balkánon. Délelőtt merényletet kíséreltek meg a trónörökös ellen, amit ugyan ő maga sértetlenül túlélt, ám kíséretének egyik tagja - egy katonatiszt - megsérült. Nem sokkal később Ferenc Ferdinánd útra kelt, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet, ám útközben Gavrilo Princip a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet tagja pisztollyal halálosan megsebesítette a trónörököst és feleségét. Ezt követően Bécsben és Budapesten egyaránt fellángoltak a szerbellenes indulatok, Ferenc József pedig II. Vilmos német császárhoz fordult, levelében utalva arra, hogy Szerbiával az ellentétek soha nem simulhatnak el. Helmut von Moltke német vezérkari ezredes kifejtette: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914 után csak romlani fognak. A válasz tehát ez volt: most, vagy soha!

"Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralévő éveimet a béke műveinek szentelhessem, és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.

A gondviselés másként határozott. (...)

Mindent megfontoltam és meggondoltam.

Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára."

Ferenc József kiáltványából

Moltke terve az volt, hogy míg a német haderő néhány nap alatt lerohanja Franciaországot, addig a Monarchia csapatai feltartóztatják az orosz és a szerb erőket. Franciaország után pedig a német csapatok is Délnek illetve Keletnek fordulnak, és együttes erővel legyűrik a szláv seregeket. Egy hónappal a merénylet után, július 28-án Bécs hadat üzent Szerbiának, s a csapatok megindultak délre. Néhány nappal később (augusztus 1-jén) Németország hadat üzent Oroszországnak, 3-án pedig Franciaországnak. A német hadvezetés arra kötelezte a belga kormányt, hogy járuljon hozzá, hogy a német haderő Belgiumban tartózkodjon, s onnan közelítse meg Franciaországot. Belgium ezt megtagadta, mire a németek átlépték a határt. Ez volt a brit hadüzenet kiváltó oka, s augusztus 4-én beállt a hadiállapot Nagy-Britannia és Németország között is. Augusztus 5-én a Monarchia üzen hadat Oroszországnak, 6-án Szerbia Németországnak, Augusztus 12-én Franciaország és Nagy Britannia küldte el hadüzenetét a Monarchiának, 23-án pedig belép a háborúba Japán. Törökország augusztus 3-án szövetséget köt Németországgal, majd elzárja a Fekete-tengert a Boszporusznál és a Dardanelláknál (ténylegesen azonban csak október 29-én lép be a háborúba).

Olaszország, Románia, Bulgária és az USA semleges marad.

Ekkor még az összesen mintegy 20 millió fős hadseregek fölött diszponáló vezérkarok mindkét oldalon a gyors hadi sikerekben bíztak. A magyar katonákat úgy indították útnak, hogy mire lehullanak a falevelek, már itthon lesznek.

A háború évei

1914

Augusztus 4-én a német haderő megindította a támadást - Belgiumon át - Párizs irányába. (Schlieffen-terv) Szeptember 3-án elérték a Szajna egyik mellékfolyóját, a Marne-t: Párizs innen mindössze 20 kilométerre volt. Szeptember 5-én kezdődött a francia ellentámadás, amely megállította a német előrenyomulást, s visszaszorította a császárság csapatait jóval a Marne folyón túlra. Ezt követően állóháború alakult ki, mindkét hadsereg beásta magát. Míg a németek célja Párizs elfoglalása volt, a franciák Elzászon keresztül akartak előretörni a Rajnáig. A németek gyors nyugati hadisikerrel számoló, valamint a franciák rajnai előrenyomulást remélő haditerve az állóháború kialakulásával összeomlott.

Az eredeti német haditerv azzal számolt, hogy a teljes haderőt a nyugati frontra tudja csoportosítani. Azzal Moltke is tisztában volt, hogy a Monarchia egymaga nem bír el az orosz és szerb hadsereggel, de arra számítottak, hogy az oroszok csak lassan tudnak majd felfejlődni, és mire Keleten komolyabbra fordul a helyzet, már kezükben lesz a francia kapituláció. Nem így történt: az oroszok gyors galíciai és kelet-poroszországi előretörésének megakadályozására még Párizs elérése előtt át kellett csoportosítaniuk csapatokat a keleti frontra. Ez is oka volt annak, hogy a francia ellentámadás meg tudta akasztani a német előrenyomulást. Augusztus 28-30-án a németek már jelentős hadisikert értek el a keleti fronton: a Paul von Hindenburg vezette 8. német hadsereg Tannenberg-nél megsemmisítette a 2. orosz hadsereget, majd szeptember 6 és 15. között a Mazuri tavaknál érzékeny csapást mért az 1. orosz hadseregre. Az osztrák-magyar haderő Galíciában eközben feltartóztatta az orosz előrenyomulást. 1914 őszén a nyugati fronton északi átkaroló hadműveletekbe kezdett mindkét fél. Megkezdődött a "versenyfutás a tengerhez", mely szintén kudarcba fúlt: Dunkerque és Oostende között a front északi szakasza is megmerevedett. Emlékezetes magyar hadi siker volt az orosz csapatok feltartóztatása Limanovánál (Lengyelország) az 1914 december 4-én kezdődő csatában. A döntően magyar katonák által folytatott küzdelem több mint egy hétig tartott (jellemző momentum, hogy a Nádasdy-huszárezred katonái a lóról leszállva szurony nélküli karabéllyal küzdve szorították vissza a jobban felszerelt oroszokat). A jelentős túlerővel szemben küzdő magyarok komoly véráldozattal, de végül a Kárpátok hágói mögé szorították az ellenséget. A limanovai csata emlékét egy fővárosi utcanév is őrzi. A háború azonban még nem dőlt el: a frontvonalak a Kárpátok tövében éppúgy megmerevedtek, mint nyugaton.

1915

Louvain1915.jpg, 1915]] 1915 és 16 a kivéreztetés időszaka volt. A nyugati front nem mozdult, s a világtörténelem során először vetettek be harci gázt - mindkét oldalról. A helyzet ugyanakkor koránt sem volt kiegyenlített: míg a német katonák száma 1915 májusában 1,9 millió volt, az antant 2,4 milliós sereggel védte a frontvonalat, s a helyzet később sem javult: júliusra az 1,8 milliós német haderővel az antant 2,8 milliós serege állt szemben.

1915 májusában a német és az osztrák-magyar seregek Galíciában Gorlicénél áttörték az orosz frontvonalat és júliusig előrenyomultak a Baltikumig, elfoglalva annak jelentős részét, valamint az addig terjedő lengyel területeket. 1915 május 23-án Olaszország is belépett a háborúba méghozzá az antant oldalán, ugyanis Franciaország és Nagy-Britannia ígéretet tett, hogy győzelem esetén megkaphatja Dél-Tirolt, Triesztet, az Isztriai félszigetet, Dalmáciát és Albánia egy részét. Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Olaszország ne tartsa magát a Németországgal és a Monarchiával korábban megkötött hármas szövetséghez. Igaz, ezzel kapcsolatban a császárságnak sem lehettek illúziói, hiszen III. Viktor Emánuel olasz király már a világháborút megelőző politikai manőverek során határozottan nem forszírozta a szövetség szorosabbra fűzését. Az osztrák-magyar haderő 1915 nyarán Isonzó-nál hatalmas erőfeszítések árán feltartóztatta az olasz csapatokat.

Bulgária 1915 szeptember 6-án írta alá a szövetségi szerződést a Monarchiával és a császársággal, majd október 7-én a Monarchia csapataival közösen foglalta el Szerbiát, Montenegrót és Albániát - a szerb hadsereg maradéka a Görögországhoz tartozó Korfu szigetére menekült. A balkáni helyzet bonyolult viszonyaira jellemző, hogy a névleg semleges Görögország tiltakozott ugyan a 150 ezres szerb haderő Korfura szállítása ellen, s tudni lehetett, hogy a görög kormányfő erőteljes antant-párti politikát folytat, azonban a görög király közben folyamatosan egyeztetett a császársággal.

1915 tehát a központi hatalmak éve volt: míg a nyugati front nem mozdult, Galíciában, a Balkánon és Olaszországban egyaránt hadi sikerek jellemezték az évet.

1916

A keleti és a balkáni frontokon elért sikerek után a német hadvezetés arra számított, hogy az oroszoknak idő kell, amíg a veszteségeket kiheverik, tehát a nyugati frontra koncentrálhatnak. 1916. február 21-én megindították a támadást Verdun erődje ellen. Az volt az elképzelés, hogy ha gyorsan elfoglalják az erődöt, az antant visszafoglalási kísérletei során felőrlik a francia haderő jelentős részét. A terv azonban nem vált be: az erőd gyors elfoglalása helyett tíz hónapos állóháború alakult ki. A decemberig tartó ostrom során 550 ezer francia és 450 ezer német katona veszett oda, vagy szenvedett maradandó sérüléseket.

1916 júniusában a keleti fronton is fordult a hadiszerencse: az oroszok egy váratlan ellentámadással áttörték a frontvonalat. Augusztus 27-én Románia csatlakozott az antanthoz, és megkezdte Erdély elfoglalását, miután korábban a szövetségeseiktől az az ígéretet kapta, hogy csaknem a Tiszáig tolhatja az ország határait.

Szintén júniusban indult az angolok jól előkészített csatája a Somme folyónál. A hadtörténet során először itt vetettek be a tankot, ám a novemberig zajló küzdelem nem okozott áttörést: a németek kivédték a támadást. A keleti fronton a német, osztrák és magyar haderő megállította az orosz előretörést, sőt, Erdélyben is visszaverték a román támadást és elfoglalták Bukarestet. Noha 1916 végén a korábbi állásokhoz képest jelentős változás nem történt - azaz egyik hadviselő fél sem ért el jelentős sikert, a központi hatalmak ereje felőrlődött, s kezdett megmutatkozni az antant fölénye.

Ferenc József 1916. november 21-én elhunyt. Utóda IV. Károly aki törekedett a békekötésre, ajánlattal fordult az antanthoz, kezdeményezését azonban visszautasították.

1916. november 7-én az Amerikai Egyesült Államok elnökét Woodrow Wilsont négy évre újraválasztották. Nem kis részben gazdasági okokból Wilson békepárti volt, s kísérletet tett a a háború lezárására. December 18-tól folyamatos jegyzékváltások történtek: az Egyesült Államok és a központi hatalmak, valamint az antant államai között. A béketeremtésre irányuló kísérleteket egyik fél sem utasította el, de a követelések egymásnak ellentmondó akaratot tükröztek. Tény: amennyiben a Monarchia elfogadja az 1917 elején az antanttól kapott békejegyzéket, különösebb területi veszteség nélkül lezárható lett volna a háború, ugyanakkor Németország számára elfogadhatatlan feltételek is szerepeltek a jegyzékben: Elzász-Lotaringiáról és a lengyel területekről le kellett volna mondani.

1916 a tengeren
Invicible.jpg 1916-ban mindkét oldal komolyan fontolgatta a hadiflotta bevetését. Noha a háború elsősorban a szárazföldön folyt, nem volt jelentéktelen a német flotta szerepe az Északi-tengeren. A brit remények szerint a Balti- (felőlük nézve: a Keleti-) tenger feletti hatalom átvétele végre megteremtené az összeköttetést Oroszországgal, és akadályozni tudnák az áruszállítást Skandinávia és Németország között.

A németek számára is fontos lett volna az Északi-tenger blokádjának feloldása. Ugyanis az angolok már a világháború kezdetén lezárták a Skót-partoktól a kontinens felé terjedő vizeket, elvágva ezzel Németországot a gyarmataitól. A blokád feloldására kieszelt német taktika kimerült abban, hogy megpróbálták az egyes angol hajókat elszakítani köteléküktől, s a part felé csalva megsemmisíteni azokat, illetve a tengerről igyekeztek lőni az angol partokat. Ez azonban hosszú távon nem vezetett eredményre, sőt, a britek folyamatosan gyarapították a blokádban részt vevő hajók számát.

A németek és az angolok végül 1916. május 31-én és június 1-jén vívták meg a világháború legnagyobb tengeri csatáját a dán Jylland-félsziget közelében (ez a legnagyobb egybefüggő szárazföldi területe Dániának). A csatában - mindkét részről - több, mint 250 hajó vonult fel. A jyllandi csatában hozzávetőleg másfélszer annyi brit hajó vett részt, mint német, s különösen nagy volt az angol erőfölény a csatahajók terén. A több szakaszban zajló tengeri ütközet során mindkét flotta jelentős veszteségeket szenvedett, a hadászati eredmény ugyanakkor döntetlen lett: igaz, hogy az angol veszteség a túlerő ellenére is számottevő volt (6000 brit tengerész és tiszt veszett oda, míg a németek embervesztesége 4500 fő volt), a blokád megmaradt. Ugyanakkor - a német erkölcsi győzelmen túl - az angolok számára az is világossá vált, hogy soha nem tudnak szabad utat kialakítani a Keleti-tenger irányába. A másik oldalon a német flotta vezetése az angol túlerővel való szembesülés után többet már nem próbálkozott nagyobb harcba bocsátkozni az angol felszíni flottával.

1917

Lvilaghaboru1917.png1917. január 22-én Wilson újabb koncepciót ismertetett az amerikai szenátussal, mely már emlékeztetett az egy évvel későbbi híres wilsoni 14 pontra. Ugyanebben a hónapban Németország korlátlan tengeralattjáró-háborút hirdetett. A cél az volt, hogy Angliát elvágják a tengerentúli (amerikai) utánpótlási útvonalától. Noha korábban bebizonyosodott, hogy az akkori német tengeralattjáró flotta képtelen lenne a teljes blokádot fenntartani, mégis meghirdették a veszélyes háborút. Ennek következménye volt, hogy megelégelve az elsüllyesztett amerikai kereskedelmi hajók miatti veszteségeket, április 23-án az Amerikai Egyesült Államok az antant oldalán belépett a háborúba. Ettől kezdve hatalmas mennyiségű hadianyagot és kétmillió katonát szállított az USA Európába. Egyetlen reménysugár csillogott már csak a központi hatalmak előtt: ha a forrongó Oroszország kiesik a háborúból, a megszűnő keleti frontról átvezényelt csapatokkal eldönthető a háború kimenetele, mielőtt az amerikaiak felfejlődnek. A Monarchia tehát minden haderejét az olasz frontra irányíthatta: október 24-én megindult a tizenkettedik isonzói csata, novemberre az osztrák-magyar csapatok áttörték az olasz vonalat és előrenyomultak a Piave folyóig. A nyugati fronton ugyanakkor jelentős változás nem történt.

Időközben 1917. június 15-én a király felkérésére lemondott a háború legfőbb támogatójának számító Tisza István, s - alig két hónapra - Esterházy Móric lett a miniszterelnök. Esterházy utóda (1917. augusztus 20-tól) Wekerle Sándor lett, aki immár harmadszor alakíthatott kormányt. Wekerle azonban Tisza-féle politika folytatójaként a német szövetség - és a háború folytatásának - a híve volt.

1917. június 29-én hadba lép az antant oldalán Görögország, ami a balkáni front újranyitásával fenyegetett. 1917 - kevésbé jelentős - eseményei még: 1917. március 5-én Bukarest mellett aláírták az előzetes békeszerződést Romániával, mellyel semlegesítették az országot, s a központi hatalmak szabad átvonulási lehetőséget kaptak az országon az oroszokkal szembeni támadásokhoz. 1917. december 6-án az addig az orosz birodalom részének ismert Finnország kikiáltotta függetlenségét, melyet mind az antant, mind a szovjethatalom elismert, Németország ugyanakkor külön szerződést kívánt kötni, mert csak azzal tudta volna az érdekszférájába vonni a finneket.

1917-1918: forradalmak Oroszországban
Oroszországban 1917. március 12-én (a pravoszláv naptár szerint február 27-én) győzött a polgári forradalom, s 15-én lemondott II. Miklós orosz cár is. Egészen novemberig folyt a hatalomért folyó hol politikai, hol fegyveres harc a polgári erők és a bolsevikok között. 1917. november 6-án este jól szervezett fegyveres felkelés zajlott, melynek során egy nap alatt, november 7-ére (a pravoszláv naptár szerint október 25-re) Péterváron elfoglalták a legfontosabb középületeket, így többek közt az ideiglenes polgári kormánynak otthont adó Téli Palotát is. Mivel a bolsevik, mensevik (szociáldemokraták) és az eszer (parasztpárti) hatalom nem állt biztos lábakon, s belső ellentétek is feszítették az új rendet, mihamarabb véget akartak vetni a háborúnak 1917 december elején fegyverszünetet kötöttek a központi hatalmakkal, majd 22-én Breszt-Litovszkban megkezdődtek a béketárgyalások. A tárgyalásokat heves viták után megszakították, mire a német hadsereg újabb támadást indított, s elfoglalta Észtországot. Újabb fegyverszünet után 1918. március 3-án Oroszország aláírta a békeszerződést, melynek értelmében lemondott a Baltikumról, Belorussziáról és Ukrajna egy részéről. Noha a keleti front ezzel megszűnt, sem az antantnak, sem a központi hatalmaknak nem kedvezett az oroszországi baloldali fordulat, ezért 1918 márciusában brit csapatok szálltak partra Murmanszkban, áprilisban a japánok megszállták Vlagyivosztokot, májusban pedig a németek a Kaukázus egy részét. Nyáron Odesszában francia és görög csapatok szálltak partra, a Szibérián keresztül hajóval Franciaországba utaztatni kívánt cseh és szlovák sereg pedig fellázadt és kozák csapatokkal együtt elfoglalta az Urál és Szibéria egy részét. 1918 végén azonban Németország világháborús vereségével megszűnt a német haderő jelenléte, 1919-re pedig az antant is kivonta csapatait Oroszországbol.

1918

1918-ban Németország a mindent eldöntő legnagyobb áttörésre készült. Miután megszűnt - vagy legalábbis kevésbé veszélyessé vált - az orosz front, a németek átcsoportosíthatták haderejük egy részét Franciaországba. Noha hadászati szempontból az 1918-as nyugati német támadás igen jól megtervezett volt, a hadvezetés egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt a szempontot, hogy az antant mind gazdaságilag, mind a hadieszközök és az emberállomány terén egyaránt jelentős túlerőben van. Noha a német hadiipart 1918-ban már csúcsra járatták, például tüzérségi fegyverekből annyit tudtak csak előállítani, mint az angolok - és akkor ehhez még hozzá kell számolni a megviselt, de teljesítőképes francia hadiipar teljesítményét, no meg a háborúba frissen belépett Amerika Európába szállított hadieszközeit. 1918 elején a nyugati fronton 4 millió német katona állt szemben az antant 5 milliós (és folyamatos utánpótlásban részesülő) hadseregével. A német légiflotta az antanténak a háromnegyedét tette ki, német tankból pedig csak néhány tucat volt a több száz angol, amerikai és francia harckocsival szemben. Ilyen erőviszonyok közepette indult meg a mindent elsöprőnek szánt német támadás március 21-én. A terv az volt, hogy elszigetelik egymástól az angol és a francia arcvonalat, majd megsemmisítik a francia haderőt. A több szakaszban zajló támadássorozat végül az eredeti tervtől eltérő irányban folyt, gyakorlatilag a La Manche csatornától Reimsig tartó front teljes szélességében, s noha területi nyereséget hozott, kivéreztette és feldarálta a német hadsereget. Június közepére a németek kénytelenek voltak felfüggeszteni a támadásokat, mivel arra sem maradt erő, hogy a megszerzett területeket megtartsák, ráadásul a francia és az angol harcvonalat sem sikerült teljesen elszigetelni egymástól.

Az antant végső csapása
Július közepén, mikor a német támadás végleg kifulladt, a császári csapatok visszahúzódtak a Marne folyó mögé, hogy erős védőállásokat építsenek. Július 18-án azonban megkezdődött az antant ellentámadása. A francia, brit - és most először jelentősebb mértékben amerikai - katonák gyakorlatilag elsöpörték a német védelmet. Ezzel a elveszett mindaz a német területi nyereség, ami a tavaszi hadjárat egyetlen pozitív hozadéka volt. A frontvonal közepe táján, Amiensnél augusztus 8-án indult a második antant támadás, ami néhány óra alatt nemhogy áttörte a német vonalat, hanem mögé kerülve be is kerítette a császári csapatok számottevő részét. Ez volt a német hadsereg "fekete napja". A front más szakaszain is hasonló sikereket értek el az antant csapatai, a németek számára az egyetlen reményt az jelentette, ha visszavonulnak és megerősített védelmi állásokat építenek ki. Szeptember 26. és 28. között az antant három támadást indított, melyet a németek csak lassítani tudtak, de megállítani nem. Szeptember 28-án már gyakorlatilag a legfelsőbb német hadvezetésben is eldőlt, hogy fegyverszünetet és békét kell kérni, mert az antant csapatait feltartóztatni nem lehet.

Békekötések

  • Breszt-litovszki béke (1918. március 3.)
Az orosz hatalom békét kötött a központi hatalmakkal.

1918 őszén a központi hatalmak sorra fegyverszünetet kértek: szeptember 29-én Bulgária, október 30-án Törökország, november 3-án a Monarchia, november 11-én Németország. 1918. november 11-én Németországgal a compiégne-i erdőben egy vasúti kocsiban írták alá a fegyverletételt.

Az első világháborút lezáró békesorozatot Párizs környéki békéknek nevezzük. A békekötéseken csak a győztes államok képviselői vettek részt: Clemenceau, Lloyd George, Wilson, Orlando

1919. január 18-én a versailles-i békekonferencia megnyitása.

Igeret.png

Hátország

Magyarország

Politika
1914-ben Tisza István miniszterelnök a háború hírére azonnal nemet mondott. Látta, hogy a magyar-román határ sebezhető, s Románia csak arra vár, hogy ürügyet találjon Erdély és a Tiszántúl birtokba vételére. Korábbi, realista meglátása ellenére Tisza később mindvégig kitartott a a háború végsőkig való folytatása mellett. Ennek érdekében a termelés fokozását, a sztrájkok kíméletlen letörését szorgalmazta. Politikája azonban előremenekülés volt: nem a győzelembe vetett hit, hanem a vereség következményeitől való félelem irányította a politikust. 1914-ben oly nagy volt a háború iránti vágy, hogy az ellenzék hallgatólagos megállapodást kötött a kormánnyal a harcok feltétel nélküli támogatottságáról. 1917-re azonban négy irányzat alakult ki: az egyik a Tisza-féle Nemzeti Munkapárt álláspontja volt, mely a háború folytatásához makacsul ragaszkodott. Ifjabb Andrássy Gyula és a trianoni diktátumot később kézjegyével ellátó Apponyi Albert is háborúpártiak voltak, de mérsékelt reformokat szorgalmaztak (pl.: választójogi reform). A szociáldemokrata és a radikális ellenzék komoly reformokat, földosztást és teljes körű választójogot szorgalmaztak, továbbá békekötést a korábbi határok figyelembevételével. Ennek az irányzatnak az élén Károlyi Mihály állt. A negyedik áramlat a szélsőjobboldalé volt, a nyíltan és mérték nélkül antiszemita jezsuita páter Bangha Béla vezetésével.

Társadalom, gazdaság
A négy éves háború ideje alatt a Monarchia területéről összesen 9 millió katonát szereltek fel - 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. a 3,4 milliós embertömegből 530 ezer veszett oda, 1,4 millió sebesült meg és több mint 830 ezer esett fogságba.

A mind újabb sorozások hamarosan súlyos munkaerőhiányhoz vezettek, a nők munkába állítása ellenére a termelékenység csökkent. A kenyérgabona termelése például a békeidőkhöz képest 1916-ra a kétharmadára, 1918-ra a felére esett vissza. 1915-ben bevezették a kenyérjegyet, 1916-tól rekvirálások folytak, a háború végére pedig 900 üzem katonai irányítás alatt állt. Az infláció nőtt, a feketézés elképesztő méreteket öltött, a reálbérek pedig 50-70 százalékkal csökkentek - mindez persze leginkább a kiskeresetűeket, a munkásokat, mesterembereket és a kishivatalnokokat sújtotta.

A világháború fontos személyiségei

Lásd még

Külső hivatkozások

Háborúk

World War I Eerste Wêreldoorlog Ǣrest Woruldgūþ حرب عالمية أولى Primera guerra mundial Першая сусьветная вайна Първа световна война Prvi svjetski rat Primera Guerra Mundial První světová válka Y Rhyfel Byd Cyntaf 1. verdenskrig Erster Weltkrieg Α΄ Παγκόσμιος Πόλεμος Unua mondmilito Primera Guerra Mundial Esimene maailmasõda Lehen Mundu Gerra جنگ جهانی اول Ensimmäinen maailmansota Première Guerre mondiale An Chéad Chogadh Domhanda Primeira Guerra Mundial מלחמת העולם הראשונה Prvi svjetski rat Prime Guerra Mundial Perang Dunia I Unesma Mondo-milito Fyrri heimsstyrjöldin Prima guerra mondiale 第一次世界大戦 제1차 세계 대전 Bellum Orbis Terrarum I Éischte Weltkrich Pirmasis pasaulinis karas Pirmais pasaules karš Прва Светска војна Perang Dunia I Eerst Weltorlog Eerste Wereldoorlog Den fyrste verdskrigen Første verdenskrig I wojna światowa Primeira Guerra Mundial Primul război mondial Первая мировая война Prima Gherra Mundiale Prima Guerra Munniali Prvi svjetski rat World War I Prvá svetová vojna Prva svetovna vojna Први светски рат Första världskriget Vita Kuu ya Kwanza ya Dunia முதல் உலகப் போர் สงครามโลกครั้งที่หนึ่ง Unang Digmaang Pandaigdig I. Dünya Savaşı Перша світова війна Đệ nhất thế chiến Prumire guere daegnrece 第一次世界大战

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "I. világháború".

Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world