article

Cináed mac Ailpín (800 után - 858. április 13.) a piktek királya volt, aki a nemzeti legenda szerint I. Kenneth néven Skócia első királya lett. Ha nem is tekinthető bizonyosóan Skócia alapító atyjának, ahhoz nem fér kétség, hogy egy olyan dinasztia alapítója volt, amely tőle származtatta magát és a középkor jó részében uralkodott Skócia felett.

839-ben kihalt a dinasztia, amely korábban Fortriut uralta. Eógan király, Fortiui Óengus fia, és a testvére Bran elestek egy csatában, amelyeta vikingek ellen vívtak. Ezután legalább négy trónkövetelő küzdött az uralkodásért.

Cináed 843-ban kezdett el uralkodni, de utolsó riválisát valószínűleg csak 848-ban gyúzte le. A Pikt Krónika szerint már két éve Dál Riata volt, amikor 843-ban a pikt trónra került, de nem általánosan elfogadott, hogy ez igaz. 849-ben Cináed Ionából Dunkeldbe vitette Szent Columba relikviáit, köztük a Monymusk Relikviát. Az Alba királyainak krónikája szerint hatszor támadta meg a szászokat, elfoglalta Melroset és Dunbart, és uralkodása alatt a vikingek egyszer felprédálták Piktföldet, mélyen az ország belsejébe hatolva.

Cináedet egy tumor ölte meg a cinnbelachoiri palotában (valószínűleg Scone közelében). A krónikák a piktek királyának és nem Alba (Skócia) királyának a haláláról számolnak be. Az "Alba királya" címet csak unokái, Domnall és Causantín idejében kezdték el használni.

Külső hivatkozás


Lásd még: A Brit-szigetek uralkodóinak listája

Skót uralkodók

Kenneth I. (Schottland) | Kenneth I of Scotland | Kenneth Ier d'Écosse | Coinneach Mac Ailpín | Coinneach I na h-Alba | Cináed I di Scozia | ケネス1世 (スコットランド王) | Kenneth I av Skottland | Kenneth I | Кеннет I (король Шотландии) | Kenneth I MacAlpin | Kenneth I av Skottland

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "I. Kenneth skót király".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld