article Related Topics:
Horror :: Horrorsoft :: Horror_and_Dark_Fantasy
 

A horror olyan irodalmi műfaj, amelynek középpontjában a félelem áll. Habár alapvetően irodalmi művekről van szó, megjelenhet más ágazatokban is, melyek közül a legtipikusabb a film. Az eredeti angol szó jelentése iszonyat, rémület.

Bemutatása


A horror különálló műfaj, aminek semmi köze sincs a háborúk vagy természeti katasztrófák borzalmaihoz. Habár ezek önmagukban jelentenek szörnyűséges dolgokat, irodalmi értelemben nincs kapcsolatuk a horror műfajával és témáival.

A horror célja, az emberi félelemmel való játék, a félelemkeltés. Fontos tulajdonsága, hogy mint irodalmi műfaj, az olvasó önmaga is belemegy ebbe a játékba, miközben végig tudja, hogy félelme csupán a képzelet szülötte és így alaptalan. A horrornak nem célja semmilyen erkölcsi tanulság elérése, pusztán a borzongással keltett szórakoztatás. Ebből a szempontból a horror igen eltér a klasszikus irodalmi műfajoktól, mint például a drámától.

A műfaj rövid története


A horror viszonylag új keletű műfaj, ami először a tizennyolcadik században kezdett megjelenni. Előfutára az angol gótikus regény, a német Schauer-roman és a francia roman noir volt. Habár bizonyos formában a tizennyolcadik század előtt is létezett már a horror műfaja, modern alakjában és témáival akkortájt jelent csak meg.

A modern horror alapvetően szakított a gótikus regényekkel. Ezekben a sötét oldalnak nem szerepel világos ellenpárja és a gonosz erőket nem ellensúlyozza egy hasonló hatalmú . A horror a visszavonhatatlansága és megmásíthatatlansága miatt lesz alapvető és elemi. A főhősöknek egyedül kell szembenézni a borzalmakkal és gyakran csak esélytelen áldozatok lesznek belőlük. A történet végét általában nem zárja megnyugtató lezárás, győzelem vagy happy end. Az olvasóban megmarad a történet által keltett feszültség. Mivel a történet szereplői sem igazi hősök, ezért bukásuk sem jár együtt tragédiával vagy katarzissal, bár maga a téma lehet tragikus.

A horror csoportosítása


Két alapvető csoportra lehet felosztani a horror témájú műveket. Természetesen a határvonalak sokszor elmosódottak közöttük, hiszen az írók vegyesen alkalmazzák ezek elemeit.

A műfaj egyik része a pszichológiai vonatkozását ragadja meg. Ezekben a művekben hangsúlyosabb a történések lelki vonatkozása. Habár gyakran nem is történik látványos borzalom, a cselekmény, illetve az azok mögött megbúvó és felsejlő erők félelemmel töltik el az olvasót. Gyakran nem is lehet fényt deríteni arra, hogy mi a pontos kiváltó ok, és sokszor pont ez okozza a zavaró hatást. Ebbe a pszichikai kategóriába tartoznak például Howard Phillips Lovecraft vagy Edgar Allan Poe művei. A filmek között ezt gyakran nem is horrornak, hanem thrillernek hívják. Itt megemlíthető a Twin Peaks vagy az Örvény című filmsorozat.

A műfaj másik része a dolgok fizikális oldalával foglalkozik. Jellemző rájuk a vér, fájdalom és erőszak látványos bemutatása. A hangsúly ezek megjelenítésén van, a történet ezzel próbálja meg elérni zavaró hatását. Gyakran vonultat fel fantasztikus szörnyeket, zombikat, könyörtelen gyilkosokat. Ebbe a kategóriába tartozik Robert Bloch, Clive Barker és Stephen King számos regénye, illetve a Fűrész vagy a Holtak Hajnala című film.

Külső hivatkozások


  • Carroll, Noel, 1990: The Philosophy of Horror or Paradoxes of the Heart; New York: Routledge, Chapman and Hall, Inc.
  • Lovecraft, Howard Phillips, 1973: Supernatural Horror in Literature; New York: Dover Publications, Inc.

Horror | Filmművészet | Irodalom

Horror fiction Роман на ужаса Kauhukirjallisuus Horreur (littérature) ספרות אימה ホラー小説 Horror Horror Terror (gênero) Skräck 恐怖小說

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Horror".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld