Peacekeeper_missile.jpg A Hidegháború egyik fontos jellemzője a fegyverkezési verseny a NATO (főleg az Amerikai Egyesült Államok) és a Szovjetunió között. A versengés technológiai és katonai téren is folyt, amely sok tudományos felfedezést eredményezett. Kiváltképpen a rakéták fejlesztésében történt hatalmas előrelépés, amely az űrversenyhez vezetett. Az űreszközöket indító hordozórakéták legtöbbjét katonai rakétákból építették meg.
Más területek, ahol jelen volt a fegyverkezési verseny: sugárhajtású repülőgépek, bombázó repülőgépek, felderítő repülőgépek, kémműholdak, nukleáris fegyverek, kémiai fegyverek, biológiai fegyverek, föld-levegő rakéták, hagyományos tüzérség, levegő-levegő rakéták (az SRBM-et is beleértve), interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM), anti-ballisztikus rakéták (ABM), páncélozott járművek, gépfegyverek, rakétameghajtású gránátok, tengeralattjárók, tengeralattjárókról indított rakéták (SLBM), elektronikus kémkedés. A két nagyhatalom gyakran adott el fegyvereket a harmadik világ országainak, hogy kipróbálják, melyik fegyverrendszer erősebb.
Minden terület nagymértékű befektetéseket igényelt. Sok téren a nyugati fegyverek a digitális számítógépeknek köszönhetően fejlettebbek voltak, ezért a keletiek több fegyvert építettek meg nagyobb mennyiségben.
A főleg ICBM-eken keresztül folytatott nukleáris fegyverkezési verseny egyik jellemzője a kölcsönös bíztos megsemmisítés volt (angolul MAD (Mutually Assured Destruction), amely őrültet is jelent). Ez azt jelentette, hogy egyik fél sem támadhatta meg a másikat, mert mindkettő megsemmisülne, és a bolygót kipusztítanák.
A Szovjetunió felbomlása után sok új, fejlett technológia került a napvilágra. Repülőgépek, rakéták, kis fegyverek és tömegpusztító fegyverek is tulajdonost cseréltek. Néhány esetben ezek a fegyverek a volt tagállamokban szóródtak szét, ahol nem tudják megfelelően tárolni és őrizni ezeket.
Arms race Cursa armamentista Wettrüsten מירוץ חימוש Wapenwedloop Wyścig zbrojeń Cursa înarmării 军备竞赛
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Hidegháborús fegyverkezési verseny".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world