article

Fogalma


Gyógynövénynek nevezzük mindazon növényeket, amelyeknek valamely részét a bennük lévő hatóanyagok miatt gyógyászati célokra használjuk.

A gyógynövények ismeretének története


Ősi kultúrákban elsősorban ezekkel a növényekkel gyógyítottak, több ezer gyógynövényt ismertek, melyet a modern tudomány kutatásaival igazolt. Vannak vadontermő és termesztett gyógynövények. A rómaiak termesztettek először, de az egyiptomi Ebers-papirusz i.e. 3500 körül, több mint 800 különböző gyógymódot ír le.

Magyarországon


Magyarországon 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg, majd a Gyógynövénykutató Intézet és a Herbária Központ szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését.

A gyógynövények gyűjtése
A gyógynövények gyűjtése és termesztése külön szakértelmet kíván. A legjobb gyógyhatást a frissen szedett gyógynövényekkel érhetjük el, de ügyelni kell arra, hogy a növényeket a megfelelő időben, helyen és módon gyűjtsük és szárítsuk.

Gyökereket = kora tavasszal vagy ősszel,

Leveleket = a virágzás előtt és alatt,

Termés = a teljes érés idején,

Virágok = a virágzás kezdetekor.

  • Csak egészséges, tiszta, féregmentes növényeket gyűjtsünk. A gyűjtést lehetőleg napsütéses időben, a növény száraz állapotában (eső és harmat felszáradása után) végezzük.
  • Használjunk vesszőkosarat, papírdobozt, zacskót vagy hálót, de nem szabad műanyagot használni, mert a növény befülled és a szárítás közben megfeketedik.
  • Ne gyűjtsünk műtrágyázott szántóföldön, legelőn, szennyezett vizek partján, nagyforgalmú autópályák vagy utak, ipartelepek, illetve vasúti töltések környékén.

Szárítás

  • A gyógynövényeket szárítás előtt ne mossuk meg. Aprítsuk fel, tiszta kendőn vagy papíron terítsük szét, árnyékban, szellős, meleg helyen szárítsuk. (Pl.: padláson)
  • A gyökerek, nedvdús termések, kérgek teljes kiszárításához, még feldarabolt állapotban is mesterséges hőre van szükség. A hőmérséklet ilyenkor sem lehet 35 °C-nál magasabb.

Tárolás Csak teljesen száraz növényeket tegyünk el télire. Tároláshoz zöld üvegeket, kartondobozokat, textilzsákokat használhatunk. Védjük a nedvességtől, a fénytől és fémekkel való érintkezéstől.

A gyógynövények hatóanyagai

A gyógynövények felhasználása

  • A gyógyszeripar különféle eljárásokkal kivonja, (izolálja) a hatóanyagokat és azt tisztán, vagy más hatóanyag(ok)kal, vegyületekkel különböző gyógyszerformákban hozza forgalomba. Például a gyűszűvirág leveléből szívműködést szabályzó (digitalis), az anyarozsból vérzéscsillapító, vérnyomáscsökkentő (ergotamin, ergotoxin, ergometrin), a meténgfűből vérnyomáscsökkentő (vincamin), a nadragulyagyökérből görcsoldó, szemészeti célokat szolgáló (atropin), a macskagyökérből nyugtató (valerin), a mákgubóból fájdalomcsillapító (morfin), köhögéscsillapító (kodein) hatású anyagot állítanak elő.

  • Az élelmiszeripar, de ezen belül az édesipar is nagyon sok gyógynövényt használ.

  • A kozmetikai iparban a szájvizek, illatszerek, hajszeszek, hajolajok, főleg az arcbőr jellegének megfelelő arcpakolásokhoz, illatos növényi fürdők és egyéb kozmetikai szerek készítéséhez használják.

  • A bőriparban a bőrök feldolgozásához (cserszömörce, füzényfű), a szűcsiparban (szappangyökér) használata szükséges.

Lásd még


Botanika | Gyógynövények | Gasztronómia | Gyógyászat | Gyógyszerészet

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Gyógynövény".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld