Franciaország

(Részletezés)

- Nemzeti mottó: Liberté, Egalité, Fraternité
(Francia, Szabadság, egyenlőség, testvériség)

- LocationFrance.png

- Hivatalos nyelv francia

- Főváros Párizs

- Legnagyobb város Párizs

- Elnök Jacques Chirac

- Miniszterelnök Dominique de Villepin

- Terület
- Teljes
- % víz 47-dik
547 030 km2 ¹
0.26%

- Népesség
- Teljes (2005)
- Népsűrűség 20.
60 656 178 ¹
110/km²

- Pénznem Euró(€)², Francia euró érmék

- Időzóna UTC +1 (KözEI)

- Nemzeti himnusz La Marseillaise

- Internet TLD .fr¹

- Országhívó kód 33¹

- (1) az adatok az országnak csak az európai részére vonatkoznak
(2) 2002 előtt: francia frank

A Francia Köztársaság, vagy Franciaország (franciául: République française rövidebben la France) egy nyugat-európai ország. Ezt a franciák központi területnek nevezik, szemben az ún. tengerentúli területekkel, amelyek mind az öt kontinensen megtalálhatóak.

Franciaország politikai berendezkedése szerint demokrácia, annak is a fél-prezidenciális köztársaság válfajába sorolható be. Az ország a fejlett országok sorába tartozik, és 2003-ban a Föld ötödik legnagyobb gazdaságát tudhatta magának.

Franciaország az Európai Unió egyik alapító tagja, egyben annak terület szerint a legnagyobb állama. Az ország a NATO tagja, valamint az ENSZ is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának is állandó tagja. Franciaország az egyik atomhatalom. Nemzeti szimbóluma Marianne, aki egyben a francia forradalom szimbóluma is.

Története

Bővebben lásd: Franciaország története

A mai Franciaország határai majdnem egybeesnek a történelmi Gallia (Alpokon túli) területeivel, amelyeket egykor Gallia Transalpina néven ismertek. A területen kelta (latinul gall) törzsek éltek. A i. e. 1. században Gallia egésze a terjeszkedő Római Birodalom provinciája lett, a rómaiak mindenütt városokat építettek, az őslakosság pedig összekeveredett velük és átvette a latin nyelvet (romanizáció). A 2-3. század között a kereszténység is elterjedt.

A 4. század végén egyre fenyegetőbbé vált a keleti határon áttörő germán törzsek, majd az 5. századtól különösen a frankok jelenléte, akiknek nevéből az „francia” elnevezés is származik. Az 5-9. század között az ország területe a Frank Birodalom részét képezte, amelynek legnagyobb uralkodója Nagy Károly volt. Utódai 843-ban a birodalmat három részre osztották, ennek nyugati részéből, a Nyugati-Frank Királyságból alakult ki Franciaország, amely nevét a mai Île-de-France tartományról kapta.

Nagy Károly leszármazottai, a Karolingok uralták Franciaországot egészen 987-ig, ám a dinasztia ekkor kihalt. Ekkor Île-de-France hercegét, Párizs grófját, Hugo Capet-t koronázták királlyá. Az ő leszármazottaiból alakultak meg az országot uraló következő nagy dinasztiák, a Capetingok, a Valois-ház és a Bourbon-dinasztia, amelyek a hosszú örökösödési háborúk és házassági szövetségek során végül az egész országot egyesítették. A királyság a 17. századtól élte a fénykorát, különösen XIV. Lajos uralma alatt (a „Napkirály”, 1643-1715). Ekkor Franciaország óriási hatással volt az egész európai politikára, gazdaságra és kultúrára, népességének gyors növekedése pedig Európa legnagyobb lakosságú országává tette. Megkezdődött a francia gyarmatosítás is.

A királyság 1792-ig állt fenn, amikor a Nagy Francia Forradalom kikiáltotta a köztársaságot. 1799-ben Bonaparte Napóleon ragadta magához a hatalmat. Seregeivel számos hadjárat során elfoglalta szinte fél Európát, és a meghódított országokban saját családja tagjait ültette trónra. Az oroszországi hadjárat azonban kudarccal járt, és a napóleoni háborúkban kb. egymillió francia katona halt meg. Mégis ez az időszak volt a francia dicsőségnek és a francia nemzet kialakulásának nagy korszaka. Napóleon 1815-ös vereségét követően, Franciaország újra királyság lett.1830-ban újabb forradalom tört ki, amelynek eredményeként alkotmányos királyságot vezettek be.

1848-ban ismét forradalom következett, melynek során a Nemzetgyűlés kikiáltotta a „második Francia Köztársaságot”. Ez azonban rövid életű volt, 1852-ben Bonaparte Napóleon unokaöccse császárrá koronáztatta magát III. Napóleon néven (második császárság). Uralma alatt az egész ország gyors ütemben fejlődött, meggyorsult a gyarmatszerzés is, és Franciaország európai pozíciói megerősödtek. Végül III. Napóleon 1870-ben Franciaországot parlamentáris monarchiává nyilvánította. Ebben az évben azonban kitört a francia-porosz háború, amelyben Franciaország vereséget szenvedett. Miután a németek megszállták az országot, a király megbukott. 1871-ben polgári radikális - szocialista forradalom kezdődött és megalakult a párizsi kommün. Ennek leverése után létrejött a „harmadik köztársaság”.

Franciaország 1870 és 1914 között gyarmatbirodalmat épített ki (francia imperializmus). Létrejött a brit-francia szövetség (antant) a fegyverkező Németország ellensúlyozására.

Eugène Delacroix - La liberté guidant le peuple.jpg: A Szabadság vezeti a népet]] Franciaország az I. világháború-ból, majd a náci német megszállást követően a II. világháborúból is győtesként került ki. Ez azonban nem akadályozta meg a gyarmatbirodalom (Afrika, Ázsia, Óceánia) széthullását az 1950-es években. A háború után az úgynevezett „negyedik köztársaság”, majd 1958-tól máig az „ötödik köztársaság” következett, amely Charles de Gaulle vezetésével új alkotmányt dolgozott ki a köztársasági elnök megnövekedett jogkörével.

1968-ban baloldali diáklázadások törtek ki, a polgárháborús veszélyt sikerült elhárítani, azonban de Gaulle lemondott. Utódai, Georges Pompidou és Valéry Giscard d'Estaing még sokáig az ő nyomdokain jártak, majd 1981-ben a szocialista François Mitterrand vette át helyüket, aki számos szociális reformot hajtott végre. Mivel azonban a fő társadalmi problémákat nem sikerült megoldania, bukása után megerősödött a jobboldal. Az elnöki posztot 1995 óta Jacques Chirac tölti be.

Franciaország külpolitikáját a 90-es évek óta az Európai Unió fejlődésének elősegítése, ezen belül különösen a Németországgal való kibékülés és együttműködés jellemzi. 1999-ben bevezették az Eurót. Ennek ellenére az ország lakossága a 2005 májusi népszavazáson az Európai Alkotmány ellen szavazott.

Politika

Közigazgatási beosztása

Bővebben a Franciaország közigazgatása szócikkben

Földrajz

Satellite image of France in August 2002.jpg Míg Franciaország központi területei (la métropole) Nyugat-Európa szerves részét képzik már évszázadok óta, addig említésre méltó területi gyarapodást ért el az ország Észak-Amerika, az Antillák, Dél-Amerika, az Indiai-óceán nyugati és déli, a Csendes-óceán északi és déli, és a Déli-sark egyes részein.

Tehát Franciaország európai része a Földközi-tengertől egészen az Északi-tengerig nyúlik, a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Kilenc ország határolja: Nagy-Britannia, Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli területeit is figyelembe véve Franciaország határos Hollandiával, Suriname-mel és Brazíliával.

A francia domborzat igen változatos képet mutat. A tájak északon és nyugaton tengerparti síkságokká szelidülnek, míg a nyugati és déli határok vadregényes hegyláncokkal kápráztatják el az oda látogatót. Délen tör az ég felé a Pireneusok vonulata, és innen a Földközi-tenger partján, a híres-neves Riviérán végighaladva elérjük az Alpok csúcsait. Itt emelkedik Európa legmagasabb pontja is, a 4810 m-es Mont Blanc.

A tengerpartok és a hegységek között is változatos táj uralkodik, hiszen az ország központi részén fekszik a Massif Central (Francia-középhegység), amelynek rögei ismét felüdülést hoznak a nagy folyók által feltöltött síkságok monoton világába. Ezeket a medencéket olyan nagy folyók töltötték fel, mint a Loire, a Rhone, a Garonne vagy a Szajna.

Gazdaság

Külkapcsolatok

Demográfia, bevándorlás

Tour eiffel at sunrise from the trocadero.jpg Franciaországot a történelem előtti időktől kezdve kereskedelmi, népvándorlási és hadműveleti utak szövik át. A mai népesség az évszázadok során négy fő európai népcsoport keveredése eredményeképpen alakult ki: kelta (gall és breton), akvitán (baszk származású), római és germán (frank, vizigót, burgund, normann). A történelmi népcsoportokon kívül a 19. századtól kezdve további népcsoportok települtek Franciaországba, csak a legismertebbeket említve: belgák, olaszok, spanyolok, portugálok, lengyelek, örmények, kelet-európai zsidók, maghreb népek, arabok, berberek, fekete-afrikaiak és kínaiak. Jelenlegi becslések szerint a francia népesség 40%-át ezek a bevándorló hullámok teszik ki, amivel Franciaország etnikailag az egyik legváltozatosabb országgá vált Európában és ebben jelentősen hasonlít az Egyesült Államokhoz és Kanadához.

Franciaország népességének történelmi fejlődése a nyugati világban a 19. századtól kezdve sajátosan alakult. A 19. században és a 20. század első felében a népességszám Franciaországban nem növekedett akkora ütemben, mint Európa többi részén, ugyanakkor a 20. század második felében sokkal erősebb növekedés volt tapasztalható a többi országéhoz, vagy az előző évszázadokban mért saját növekedéséhez képest.

1974-et követően a népességnövekedés lelassult, mélypontját éves 0,39%-kos növekedéssel 1990-ben érte el, amivel már sokkal inkább összhangba került Európa népességfogyásnak indult többi részével. Mindezek után a 2004-es francia népszámlálás adatai jócskán meglepték a demográfusokat. A 2004-es népszámlálás szerint megtörtént, amit senki nem jósolt előre, az 1999-es népszámlálást követően a népességnövekedés felgyorsult. 1999 és 2003 között a népességbővülés 0,58% körül alakult, 2004-ben pedig 0,68% lett, ez csaknem elérte az észak-amerikai szintet. 2004 a legmagasabb népességnövekedést eredményezte az országban 1974 óta, és ezzel Franciaország jóval megelőzi Európa többi országát (leszámítva Írországot). 2003-ban az európai természetes növekedést majdnem teljes egészében Franciaország természetes növekedése tette ki (a bevándorlást nem számítva): az Európai Unió 216.000 lakossal bővült (a bevándorlás nélkül), amiből 211.000 volt Franciaország népességének növekedése önmagában és 5.000 az összes többi EU tagországé együttvéve. 2004-ben Franciaország népességének természetes növekedése elérte a 256.000 főt.

A váratlan eredmények jelentős következményekkel járhatnak a jövőre nézve. Oroszország és Németország után Franciaország jelenleg a harmadik legnépesebb ország Európában. A demográfusok eredetileg úgy számították, hogy 2050-re a francia nagyvárosokban 64 millió ember fog élni, de ma már egyetértenek abban, hogy az 1990-es növekedési ütemre alapozott becsléseik visszafogottak voltak. Ma már úgy tartják, a francia nagyvárosok lakossága 2050-re eléri a 75 millió főt, ekkor az ország már az Európai Unió legnépesebb tagállama lesz, több lakossal, mint a jelenlegi tagállamok közül bármelyik: Németország (71 millió), Nagy-Britannia (59 millió) és Olaszország (43 millió). Ha ezek a becslések valósággá válnak, ez értelemszerűen változásokat eredményez a brüsszeli erőviszonyokban is. 2004 közepén Franciaország lakosainak száma (a tengerentúli részekkel együtt) 13,6%-át tette ki a 460 millió fős EU-nak. Az Európai Unió 25 tagállamának 2050-re jósolt 445 millió lakosából pedig már 17,5% él majd Franciaországban az előrejelzések szerint.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a politikai menedéket kérők aránya 2003 és 2004 között 3%-kal nőtt, míg ugyanezen időszak alatt az Egyesült Államok számára benyújtott menekültügyi kérelmek száma 29%-kal csökkent. Franciaország ezzel 2004-ben átvette az USA vezető helyét a menekültek célországainak listáján.

Francia nyelv és kisebbségi nyelvek

Franciaországban az egyetlen hivatalos nyelv a francia. Ugyanakkor esetenként, főként az idősebbek, több más helyi nyelvet és dialektust is megértenek és használnak, mint például a provanszál, a katalán, a baszk, a breton, a karibi kreol, a korzikai, a flamand, a lotharingiai német, valamint néhány további dialektus, mint például az elzászi, a gaszkonyi és a picard. Ezeket a történelmi nyelveket és nyelvjárásokat tájszólásként kezelik, noha ez legtöbbjükre nézve hamis. Némelyiket már iskolákban is tanítják, noha helyi és nemzeti szinten is hivatalosan csak egy nyelvet ismernek el. Néhány, a bevándorlók által beszélt nyelv szintén elterjedt, különösen a nagyvárosokban: a portugál, a maghreb arab, berber nyelvek, dél-szaharai nyelvek, a török, a kínai (wu, kantoni, min nan és mandarin), a vietnami és a khmer a leggyakoribbak.

Kultúra

Francia művészet

Bővebben lásd: Franciaország művészete

Híres francia művészek:

Francia irodalom

Bővebben lásd: Francia irodalom

Francia irodalmi klasszikusok:

Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában (A la recherche du temps perdu)
Michel de Montaigne: Esszék (Essays)
La Fontaine: Mesék (Fables)
Stendhal: Vörös és fekete (Le Rouge et le noir)
François Rabelais: Gargantua és Pantagruel (Gargantua et Pantagruel)
Honoré de Balzac: Goriot apó (Le pere Goriot)
Gustave Flaubert: Bovaryné (Madame Bovary)
Émile Zola: Germinal (Germinal)
Albert Camus: Az idegen (L'Étranger)
François-René de Chateaubriand: A kereszténység szelleme (Genius of Christianity)
Stéphane Mallarmé: Kockadobás (Un coup de dés)
Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab (Jacques le fataliste)
Jean Racine: Phaedra (Phedre)
Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére (Voyage au bout de la nuit)
Victor Hugo: A párizsi Notre Dame (Notre Dame de Paris), A nyomorultak (Les Misérables)
Gaston Leroux: Az operaház fantomja (Le Fantôme de l'opéra), A sárga szoba rejtélye (Le Mystere de la chambre jaune)

Francia film

Bővebben lásd: Francia film

Franciaország jelentős szerepet játszott a film és a filmművészet létrejöttében. A Auguste és Louis Lumiere találták fel a mozit. Nagy francia filmrendezők voltak a némafilm korában Georges Mélies, a két világháború között Jean Renoir, a II. világháború után pedig Marcel Carne. Az 50-es évektől meginduló francia új hullám az egész világ filmművészetére jelentős hatást gyakorolt, legnagyobb rendezői Jean-Luc Godard és François Truffaut. Az 80-as évektől máig ismét megújult a francia film, a korszak kiemelkedő alkotói Luc Besson, Krzysztof Kieślowski, Jean-Pierre Jeunet.

Francia zene

Francia konyha

A francia gasztronómia történelme

Vallás

Franciaország történelmileg túlnyomórészt római katolikus ország antiklerikáris hajlamokkal, az 1970-es évektől pedig nagyon szekuláris. A vallásszabadság alkotmányos alapjog, ahogy az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában lefektették. A közszféra és a vallások között a laicité (laicizmus) a meghatározó elv, mely szerint a kormány nem avatkozik a vallási tanításokba, a vallásoknak pedig tartózkodniuk kell a politikába való beavatkozástól.

A kormány nem vezet statisztikát a lakosok vallásáról. Ismeretlen forrású statisztika elérhető a ’CIA World Factbook’ című kiadványban, amely szerint: római katolikus 83-88%, muszlim 5-10%, protestáns 2%, zsidó 1%. Egy 2003-as felmérés szerint a lakosok 41%-a szerint Isten létezése „kizárt” vagy „valószínűtlen”, 33% állítja, hogy az „ateista” szó többé-kevésbé ráillik, 51% kereszténynek vallja magát. A hívők közül 62% római katolikusnak, 6% muszlimnak, 2% protestánsnak, 1% zsidónak, 2% pedig más vallásúnak mondta magát, 26% azt állította, hogy nem hisz vallásokban, 1% pedig megtagadta a válaszadást.uuuuuhhhh

Sport

A legnépszerűbb sport Franciaországban a labdarúgás. A franciák nagy hévvel szurkolnak kedvenc klubcsapataiknak és a nemzeti válogatottnak. A szurkolás 1998-ban meghozta az eredményt: Franciaország világbajnok lett, ráadásul hazai pályán.

Az 1903 óta, nyaranta megrendezésre kerülő Tour de France a világ legrangosabb országúti kerékpárversenye. 3 héten át küzdenek egymással a világ legjobb biciklisei, a hegyi szakaszokkal is tarkított, különösen nehéz viadalon. 2005-ben már hetedszer az amerikai Lance Armstrong nyert, francia versenyző utoljára 1985-ben, Hinault Bernard személyében állhatott a dobogó legfelső fokára.

Ötször lobbant fel az olimpiai láng Fraciaországban, két nyári és három téli olimpián. 1900-ban és 1924-ben Párizs adott otthont nyári játékoknak. Pályáztak harmadszorra is, de 2012-ben London nyerte el a rendezés jogát. Az első téli olimpiát 1924-ben, Chamonixban rendezték. 1968-ban Grenoble, majd 1992-ben Albertville volt at esemény házigazdája. Az olimpiai eszme is Franciaországban éledt fel: Pierre de Coubertin báró ötletére elevenítik fel 1896-óta négyévenként az ókori görög játékokat.

Nagy érdeklődésre tart még számot a Francia Nyílt Teniszbajnokság, amit a Párizs melletti Roland Garros-ban rendeznek. Világhíres a Le Mans-i 24 órás autóverseny és népszerű Forma-1 is. Utóbbit idén a Renault csapata nyerte.