A faj (latinul: species) a biológiában egyedek olyan csoportját jelenti, melyek hasonlítanak egymásra és képesek egymással termékeny (tovább szaporítható) utódot létrehozni.
Fölérendelt fogalmak a nemzetség vagy nem, a család, osztály és törzs; míg alárendelt fogalomként az alfajt és a fajtát említhetjük.
A faj eme fogalmát (egészen más, a maitól eltérő, filozófiai értelemben) Arisztotelész kezdte használni és alkalmazni az élőlényekre, de Carl Linné és más tudósok később tökéletesítették használatát és pontosították értelmezését.
Azonban ivartalanul szaporodó fajokra teljességgel, még módosításokkal is, értelmezhetetlen; de még ivaros szaporodás esetén is csak statisztikai igazságot ír le, mivel nagyon ritkán két különböző fajba tartozó egyed is képes tovább szaporodó utód létrehozására. (Pl. szamár és ló, a kettő keresztezéséből származó öszvérek egy nagyon kis százaléka ugyanis szaporodásképes.) A képesség egyáltalán nem jelenti azt (pl. földrajzi akadályok miatt), hogy két ilyen egyed a valóságban is szaporodni fog. A tényleges szaporodási közösség a populáció.
A genetikai értelmezés szerint a faj olyan egyedek összessége, melyek örökítőanyaga igen nagy százalékban megegyezik. A százalék pontos értéke a vizsgált egyedek milyenségétől függ. Emlősöknél például ez jóval nagyobb érték, mint baktériumoknál.
Típusfajoknak nevezik azokat a fajokat, amelyek egy adott taxon (pl. nemzetség, nem vagy család) legtipikusabb vagy legismertebb képviselői. Ilyenkor általában ezek a típusfajok a névadói a taxonoknak is, pl. az uhu (latinul bubo) adta a nevét a Bubo nemnek vagy az ember (latinul Homo) a névadója a Hominidae családnak (hominidák).
A fő kategóriákat vastag betű, az alkategóriákat dőlt betű jelöli:
- Nemzetség (genus)
- - Alnemzetség (subgenus)
- - - Fajcsoport (sectio)
- - - - Al-fajcsoport (subsectio)
- - - - - Fajsor (series)
- - - - - - Alfajsor (subseries)
- - - - - - - Fajkomplexum (species complex)
- - - - - - - - Faj (species)
- - - - - - - - - Alfaj (subspecies)
- - - - - - - - - - Változat (varietas)
- - - - - - - - - - - Alváltozat (subvarietas)
- - - - - - - - - - - - Alak (forma)
- - - - - - - - - - - - - Alalak (subforma)
- Nem (genus)
- - Alnem (subgenus)
- - - Fajcsoport (superspecies)
- - - - Al-fajcsoport (species collectiva)
- - - - - Fajkomplexum (species complex)
- - - - - - Faj (species)
- - - - - - - Alfaj (subspecies)
- - - - - - - - Fajta (varietas)
Species Especie Вид (биология) Vrsta (biologija) Druh (biologie) Art Art (Biologie) Specio Especie Liik (bioloogia) Laji (biologia) Espèce Soarte מין (טקסונומיה) Spesies Specie 種 (生物) Species Aart Rūšis Spesies Oort (Biologie) Soort Art Categoria:Espècia Gatunek (biologia) Espécie Вид (биология) Druh (taxonómia) Vrsta (biologija) Врста (биологија) Art สปีชีส์ Tür Вид Loài 物种