Az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlamenttel közösen alkotja az Európai Unió (EU) törvényhozó szervét. Minden tagállam kormányának a miniszterét tartalmazza. Az Európai Unió Tanácsát a hivatalos uniós dokumentumok helyenként Tanácsként említik és gyakran hivatkoznak rá Miniszterek Tanácsa néven (a még el nem fogadott európai alkotmányban már az utóbbi néven szerepel). Székhelye Brüsszel, azonban meghatározott időközönként Luxembourgban ül össze. Informális találkozókat a soros elnökséget adó országban is tartanak.
A Tanácsot nem szabad összetéveszteni sem az Európai Tanáccsal, sem az Európa Tanáccsal. Elnöke a Tanács elnökségét ellátó országot képviselő miniszter. Az elnökséget jelenleg félévente másik ország látja el. A tanács főtitkára a közös kül- és biztonságpolitikai feladatokkal megbízott főképviselő (High Representative for CFSP).
Munkájukat az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER) és számos, tematikus munkacsoport segíti.
Jogilag a Tanács egy önálló személyiség, de gyakorlatilag több különböző Tanácsra van osztva, mindegyiknek saját működési területe van és a tagországok megfelelő miniszterei vesznek részt bennük. Jelenleg 9 ilyen testület van:
A Tanács egyhangúlag vagy minősített többséggel hozhat döntéseket. Az alkalmazott rendszer a konkrét ügytől függ: az alapító szerződések határozzák, milyen típusú döntésekhez milyen módszer kell. A csupán minősített döntést kívánó esetekben is kívánatos egyhangú döntésre törekedni, ha ez lehetséges.
A tagállamok különböző számú szavazattal rendelkeznek a Tanácsban. A szavazatok száma közvetve az ország népességén alapul, de a kisebb országok ennél többet kapnak, hogy a nagyobb országok ne tudják elnyomni őket. 2004. november 1-jétől módosította a szavazati súlyokat a nizzai szerződés, jelenleg ez van érvényben. Az európai alkotmány elfogadásával a minősített többségi döntéshozatalhoz „kettős többség" kell majd: a tagországok lakosságának 65%-át képviselő szavazat és a tagországok 55%-ának (de legalább 15-nek) szavazata kell.
A napirendjére kerülő ügyek legnagyobb részében a megegyezés már alsóbb szinteken megszületik. Ezeket a Tanács tárgyalás és vita nélkül fogadja el, így csak az ügyek kb. 15%-ban van szükség ilyen magas szintű egyeztetésre.
Council of the European Union Consell de la Unió Europea Rada Evropské unie Cyngor Gweinidogion Ewrop Rådet for Den Europæiske Union Rat der Europäischen Union Konsilio de la Eŭropa Unio Consejo de la Unión Europea Euroopa Liidu Nõukogu Euroopan unionin neuvosto Conseil de l'Union européenne Consello da Unión Europea מועצת אירופה Dewan Uni Eropa Consiglio dell'Unione Europea 欧州連合理事会 ევროპის კავშირის საბჭო Conseil vun der Europäescher Unioun Совет на Европската Унија Raad van de Europese Unie Rådet for Den europeiske union Rada Unii Europejskiej Conselho da União Europeia Consiliul Uniunii Europene Совет Европейского Союза Svet Evropske unije Савет Европске уније Europeiska unionens råd
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Európai Unió Tanácsa".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world