article

Az Egyesült Nemzetek Szervezete az 1919 és 1945 között működött Népszövetség utódszervezeteként jött létre a II. világháború után. Magyar rövidítése ENSZ, a szervezet angol nevéből, a United Nationsból ered az UN rövidítés. Az ENSZ franciául L'Organisation des Nations unies (ONU), spanyolul Naciones Unidas (ONU). Az Egyesült Nemzetek kifejezés Franklin Delano Roosevelt amerikai elnöktől származik.

Létrejötte


ENSZ

ENSZ_flag_medium.png Az ENSZ-nek nincs címere

ENSZ_szekhaz.jpg
Hivatalos nyelvekangol, francia, spanyol, kínai, orosz, arab
SzékhelyeNew York
Főtitkára Kofi Annan
Napjaoktóber 24.
Az ENSZ alapokmányát 1945. június 26-án San Franciscóban írták alá, s még ugyanabban az évben október 24-én lépett hatályba. Az ENSZ létejöttének és működésének céljai – az alapokmány szerint –, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot, fejlessze a nemzetek közötti kapcsolatokat, megoldja a gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegű nemzetközi feladatokat, valamint hogy az egyes nemzetek által a közös célok elérése érdekében kifejtett tevékenységek összeegyeztetésének központja legyen. Az alapokmányt ötven nemzet résztvevői dolgozták ki a San Franciscó-i konferencián. Lengyelország nem vett részt a konferencián, de fenntartották neki a lehetőséget, hogy később az alapítók közt írhassa alá az Alapokmányt, így lett az 51. alapító tagállam.

Tagjai


A világszervezet alapító okmánya szerint tagja lehet minden békeszerető nemzet, amely az alapokmányban foglalt kötelezettségeket vállalja és a szervezet megítélése szerint e kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó. Az ENSZ 2005-ben 191 tagállamot számlál. Az ENSZ-tagság az államiság elismerésének egyik jelképe lett – noha hivatalosan ez nem feltétele új államok létrejöttének: az ENSZ-nek a mai napig nem tagja például a vitatott hovatartozású Tajvan, a vallási központként önállóságot élvező Vatikán állam, a szintén vitatott státuszú Dnyeszter-menti Köztársaság, de Svájc is csak 2002-ben döntött úgy, hogy belép. Az ENSZ-hez a mai napig csatlakoznak új tagországok, így például noha Csehszlovákia az ENSZ alapító tagja volt, Csehország csak 1992, Szlovákia pedig 1993 óta számít tagországnak. Magyarország – a világháború veszteseként – nem lehetett alapító tagja az ENSZ-nek, hazánk 1955. december 14-én csatlakozott a világszervezethez.

Működése


Az ENSZ székhelyén kívül – amely New York – állandó képviseletet tart fenn Genfben és Bécsben. Az ENSZ főszervei a következők: Közgyűlés, Biztonsági Tanács, Gazdasági és Szociális Tanács, Gyámsági Tanács, Nemzetközi Bíróság és Titkárság.

Közgyűlés

Az ENSZ közgyűlése valamennyi tagállam legfeljebb öt-öt képviselőjéből áll. A Közgyűlés vitathatja meg az ENSZ alapelveihez kapcsolódó kérdéseket, ajánlásokat tehet a szervezet tagjainak vagy főszerveinek.

Főszervei

A A Biztonsági Tanács (BT) a szervezet tizenöt tagjából áll, állandó tagjai Kína, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok. További tíz tagot – egyenként két-két évre – a közgyűlés választ a BT-be. Az öt állandó tagnak vétójoga van minden kérdésben. A BT a gyors és hathatós cselekvés letéteményese, határozatai az ENSZ tagállamok részére kötelező érvényű.

A Gazdasági és Szociális Tanács (ESA) az állandóság és jólét megteremtésén fáradozik. Céljai közé tartozik az életszínvonal emelése, a teljes foglalkoztatás, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeinek megteremtése. Az ESA a közgyűlés által megválasztott 54 tagból áll.

A Gyámsági Tanács célkitűzései közé tartozik a gyámság alatt álló területek lakosságának politikai, gazdasági, szociális előrehaladásának, valamint a nevelésügy fejlesztésének; továbbá az önkormányzati képesség vagy függetlenség felé való fokozatos haladásnak a megteremtése. A Gyámsági Tanács tagjainak száma nincs előirva: tag lehet mindazon ország, melynek fennhatósága alá ilyen terület tartozik, a BT tagjai, valamint a közgyűlés által megszavazott tagok.

A Nemzetközi Bíróság az ENSZ legfőbb bírói szerve. Az ENSZ mindegyik tagja kötelezi magát, hogy minden olyan jogvitában, amelyben félként szerepelt, alkalmazkodni fog a Nemzetközi Bíróság határozatához. A Nemzetközi Bíróság székhelye Hágában van, 15 állandó bíró alkotja a testületét, akik mind különböző államok állampolgárai.

Az ENSZ Titkárság a a főtitkárból és tisztviselői karból áll. A főtitkárt a Biztonsági Tanács ajánlására a Közgyűlés nevezi ki. Ő a szervezet legfőbb igazgatási tisztviselője. A főtitkári funkció politikai jellegű feladat, amely aktivitást, jó diplomáciai készséget igényel, és egyúttal feltételezi a bizalom meglétét a főtitkár és a tagállamok között. Az ENSZ főtitkára 2002 eleje és 2006 vége között Kofi Annan ghánai politikus.

Főtitkárai

Egyéb szervek

Az ENSZ egyéb szervei, bizottságai és alapjai is segítik a világszervezet munkáját, illetve az ENSZ kitűzött céljainak megvalósítását.

  • FAO Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezet
Feladata a mezőgazdasági fejlesztés, a jobb táplálkozás és az élelmiszerbiztonságra való törekvés - legyen mindenkinek mindenkor az aktív és az egészséges élethez szükséges élelme - támogatásával azon munkálkodik, hogy enyhítse a szegénységet és az éhínséget. Székhelye Rómában található.
  • OHCHR Emberi Jogi Bizottság
  • UNCTAD Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia
Elsődleges célja a fejlődő országok gazdasági növekedésének elősegítése. A szervezet székhelye Genfben található.
  • UNIDO Iparfejlesztési Szervezet
A bécsi székhelyű szervezet a fejlődő országok iparosításának felgyorsítása érdekében jött létre.
  • UNESCO Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete
Feladata az emberiség intellektuális és erkölcs szolidaritására alapozva a tartós világbékét építse. Munkaterülete az oktatás, természettudományok, társadalom és bölcsésztudományok, kultúra és kommunikáció. Székhelye Párizs.
  • UNHCR Menekültügyi Főbizottság
  • UNICEF Gyermekalap
  • UNEP az ENSZ környezeti tevékenységének koordinálását, a fejlődő országokban való környezeti szempontból elfogadható gazdaságpolitika kialakításánál való segédkezést és a fenntartható fejlődés elősegítését célzó célzó ENSZ-szervezet. A központja Nairobiban, Kenyában található.
  • WHO Egészségügyi Világszervezet
Feladatai közé tartozik a világszintű iránymutatás adása az egészségügy területén. Együttműködik a kormányokkal a nemzeti egészségügyi programok tervezésében, irányításában és értékelésében. Megfelelő egészségügyi technológia, információ és szabványok kifejlesztése és átadása. Központja Genf.
  • IMF Nemzetközi Valutaalap
Előmozdítja a nemzetközi pénzügyi együttműködést. Támogatja az árfolyam stabilitást és a szabályozott deviza megállapodásokat. Segíti a multilaterális fizetési rendszer létrehozását és a devizakorlátozások megszüntetését. Átmenetileg a pénzügyi források nyújtásával segíti a tagokat a fizetési mérlegük egyensúlyhiányuk korrigálásban.
  • IBRD Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank
  • WIPO Szellemi Tulajdon Világszervezet
  • WTO Kereskedelmi Világszervezete.
Elősegíti a nemzetközi szabad kereskedelmet nemkívánatos mellékhatások nélkül, a nemzetközi áruk és szolgáltatások szabad áramlását, a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások lefolytatását valamint a nemzetközi kereskedelmi viták rendezését.

Az ENSZ levélcíme:

UN Headquarters
First Avenue at 46th Street
New York, NY 10017

Külső hivatkozások


ENSZ

United Nations Verenigde Nasies Organizazión d'as Nazions Unitas الأمم المتحدة Organización de les Naciones Uníes Birləşmiş Millətlər Təşkilatı Арганізацыя Аб'яднаных Нацый Организация на обединените нации Unaeted Neisen Aozadur ar Broadoù Unanet Ujedinjeni Narodi Organització de les Nacions Unides Organizace spojených národů Cenhedloedd Unedig Forenede Nationer Vereinte Nationen Οργανισμός Ηνωμένων Εθνών Unuiĝintaj Nacioj Organización de las Naciones Unidas ÜRO Nazio Batuen Erakundea سازمان ملل متحد Yhdistyneet kansakunnat Organisation des Nations unies Organizazion des Nazions Unidis Feriene Naasjes Náisiúin Aontaithe ONU האומות המאוחדות संयुक्त राष्ट्र संघ Ujedinjeni narodi ONU Perserikatan Bangsa-Bangsa Dagiti Nagkaykaysa a Pagilian Unionita Nacioni Sameinuðu þjóðirnar Organizzazione delle Nazioni Unite 国際連合 გაერთიანებული ერების ორგანიზაცია ಸಂಯುಕ್ತ ರಾಷ್ಟ್ರ ಸಂಸ್ಥೆ 국제 연합 Neteweyên Yekbûyî Kenedhlow Unys Nationes Unitae Vereent Natiounen Jungtinių Tautų Organizacija Apvienoto Nāciju Organizācija Обединети Нации Нэгдсэн Үндэстний Байгууллага Pertubuhan Bangsa-bangsa Bersatu Verenigde Naties Dei sameinte nasjonane FN Organizacja Narodów Zjednoczonych ملګري ملتونه Organização das Nações Unidas Organizaţia Naţiunilor Unite Организация Объединённых Наций Ujedinjeni narodi United Nations Organizácia Spojených národov Organizacija združenih narodov Organizata e Kombeve të Bashkuara Уједињене нације Förenta nationerna Umoja wa Mataifa ஐக்கிய நாடுகள் சபை สหประชาชาติ Mga Nagkakaisang Bansa Birleşmiş Milletler Організація Об'єднаних Націй اقوامِ متحدہ Liên Hiệp Quốc יו-ען 联合国 Liân-ha̍p-kok 聯合國

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Egyesült Nemzetek Szervezete".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld