article

Dahomey egykori királyság Nyugat-Afrikában, a mai Benin területén. A 17. században alapították és a 19. század végéig állt fenn, amikor francia csapatok foglalták el, és Franciaország gyarmataihoz, Francia Nyugat-Afrikához csatolták.

Története


Dahomeyt az aja nép alapította (1625), akik a part menti Allada Királyságból északra vándoroltak és a már itt élő fon nép között telepedtek le. 1650 körülre az aják uralmuk alá hajtották a fonokat, és Wegbaja nevű főnökük a két nép által lakott terület királyává kiáltotta ki magát; fővárosává pedig Agbomét tette. Wegbaja és utódai erősen központosított államot építettek ki, mely a király és ősei kultikus tiszteletén alapult: az nekik bemutatott áldozatok között emberáldozatok is voltak. Minden föld az uralkodó tulajdona volt, akinek minden terményből részt kellett adni. Wegbaja és utódai fő bevételi forrása azonban a rabszolgakereskedelem volt. Amikor Dahomey királyai terjeszkedni kezdtek már az európaiaktól kapott fegyverekkel indultak szomszédaik ellen.

Agadja király alatt (uralkodott 1708-1732) elfoglalták Alladát, az uralkodócsalád szülőföldjét, így már közvetlen kapcsolatba kerültek a partvidék európai rabszolgakereskedőivel (főként portugálokkal és hollandokkal). Agadja és serege azonban nem boldogult a szomszédos Ojo Királysággal, amely fő konkurense volt a rabszolgakereskedelemben; végül 1730-ban Dahomey Ojo hűbérese lett, bár függetlensége megmaradt.

A másik államnak alárendelt Dahomey tovább terjeszkedett és fejlődött részben a rabszolgák, később pedig a pálmaolaj eladásának köszönhetően. A bevételek mind a királyt illették, aki, lévén az összes föld birtokosa, mindenre monopoljoggal rendelkezett.

Dahomeyt végül 1892-1894-ben elfoglalta és gyarmataihoz csatolta Franciaország. A francia seregben jórészt afrikaiak (leginkább jorubák) harcoltak, akik a dahomeyi királyok uralma ellen keltek fel.

1960. augusztus 1-jén kiáltották ki a Dahomey Köztársaságot. 1972-ben Mathieu Kerekou őrnagy katonai puccsot hajtott végre, majd 1974-ben egypárti állam jött létre a Benini Népi Forradalmi Párt hegemóniájával. Az ország nevét ekkor változtatták Beninre.

Dahomey királyai


Lásd még


Történelmi államok | Afrika

Dahomey Dahomey Dahomey (Königreich) Dahomee داهومی Dahomey דהומיי Dahómey ダホメ王国 Dahomey Dahomej Daomé Dahomey Dahomey

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Dahomey".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld