A boogie woogie (magyarosan bugi-vugi) Egy zenei stílus neve. Gyökerei a country és a western muzsika mellett a blues, ami az 1940-es években lett igazán népszerű, és amit eleinte csak egy, később akár három zongora egyszerre, gitár vagy nagyzenekar (big band) játszott.
Jellemzője a szabályos basszus kíséret (basso ostinato), melyet a bal kéz játszik, és a jobb kézzel játszott trillák és díszítések. Szigorúan véve nem szóló zongorastílus, szokták használni ének kíséreteként, illetve szólóként nagyzenekarban és kis jazz-együttesekben. Néha "eight to the bar"-nak (nyolc hang ütemenként) nevezik, de a legtöbb darab tulajdonképpen sima 4/4-es ütemű.
Tipikus boogie woogie basszus
A boogie woogie eredete bizonytalan, de az USA déli államainak kocsmáiban (honky tonk) játszott nyers zene hatása kétségtelen. W.C. Handy és Jelly Roll Morton is megemlítik, hogy néhány zongoristát már 1910 előtt is lehetett hallani ebben a stílusban játszani. Clarence Williams szerint a stílust elsőnek egy texasi zenész, George W. Thomas játszotta. Thomas 1916-ban publikálta az egyik legelső kottát ("New Orleans Hop Scop Blues") boogie woogie basszus kísérettel, bár azt Williams már 1911 előtt is hallotta tőle játszani.
Jóllehet Clarence Williams az első zenészek egyike volt, aki 1923-ban boogie woogie lemezt vett fel, mégsem játszott tiszta boogie woogie stílust, inkább csak blues-kórusoknál a hangulat változtatására használta. A boogie woogie stílus minden bizonnyal széles körben elterjedt volt a fakitermelő táborokban éppúgy, mint minden egyéb munkahelyen, ahol nagy számban dolgoztak feketék, egészen az északi afro-amerikai közösségekig, mint pl. Chicago.
Longhair professzor például szintén így indult, de stílusa nem különbözött annyira a korai kocsmazongorálástól.
George W. Thomas szerzeményét, a The Fives-ot, melyet 1923 februárjában Joseph Samuels zenekara, a Tampa Blue Jazz Band vette lemezre az Okeh Records kiadónál tekintik az első hivatalos, nagyzenekar által játszott boogie woogie felvételnek. Az első teljes mértékben boogie woogie stílusú szóló darabnak Jimmy Blythe Chicago Stomps c. felvételét tekintik, 1924 áprilisából.
A korai, tisztán boogie woogie felvételek közül kettő nagyon népszerű volt. Meade Lux Lewis szerzeményét, a "Honky Tonk Train Blues"-t 1927-ben rögzítették a Paramount Records-nál, majd 1930 márciusában adták ki. A "Pinetop's Boogie Woogie"-t, Clarence "Pinetop" Smith 1928-as felvételét 1929-ben adták ki, és ez volt az első boogie woogie sláger, ami hozzájárult a stílus névadásához.
A boogie woogie 1937/38-ban kapott nagy nyilvánosságot, amikor John Hammond a Carnegie Hallban From Spirituals to Swing címmel koncerteket hirdetett. Ezeken többek között elhangzott Pete Johnson és Big Joe Turner előadásában a "Turner's tribute to Johnson" és "Roll 'Em, Pete", Meade Lux Lewis által a "Honky Tonk Train Blues" és Albert Ammons "Swanee River Rock"-ja is. (a "Roll 'Em, Pete" egyike az első rock and roll felvételeknek)
Ez a három zongorista Turnerrel a New York City-beli Café Society night clubban ütötték fel rezidenciájukat, ahol a kifinomult társaság szerette őket. Gyakran játszottak párban, sőt egyszerre hárman, gazdagon előadott zongorajátékot alkotva.
Népszerűségük nagy hatással volt a kortárs boogie woogie zongoristákra és arra, hogy a boogie woogie hangzást sok más zenei irányzat is adaptálta. Nem sokkal Tommy Dorsey bandája "T.D.'s Boogie Woogie" c. nótája után egy csomó, különböző vonalat képviselő boogie woogie zenész jelent meg. Conlon Nancarrow zeneszerző is mélyen a boogie woogie hatása alá került, ahogy azt zongorára írt korai munkáinak nagy része is mutatja.
Annak ellenére, hogy csak néhány évig tartott, a boogie woogie hóbort volt az egyik legnagyobb hatással a jump-blues és végeredményben a rock and roll fejlődésére, mind a mai napig hallani különböző klubokban, lemezeken szerte Európában és az Egyesült Államokban.
Boogie-woogie (music) Boogie-woogie Boogie-Woogie Μπούγκι Boogie-woogie Boogie woogie בוגי ווגי Boogie-woogie Boogiewoogie Boogie-woogie Boogie woogie (musik)
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Boogie woogie".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world