article

Wasp and her Yellow Flower.jpg

A biológia ( a görög bios=élő és logos=tudomány szavakból) az élőlények rendszerezésével, működésük leírásával, környezetükkel való kölcsönhatásaikkal foglalkozik, egyszóval az élet tudománya. A biológia szót először Michael Christoph Hanov német filozófus használta 1766-ban egyik könyve címében. A mai értelemben egymástól függetlenül vezette be Karl Friedrich Burdach 1800-ban, Gottfried Reinhold Treviranus 1802-ben és Jean Baptiste Antoine Pierre Monet, Lamarck lovagja szintén 1802-ben. Treviranus könyve ("Biologie oder Philosophie der lebenden Natur") már címével jelzi a mai értelmét.

Áttekintés


A biológusok az élet legkülönbözőbb területeit tanulmányozzák. A minden élőlényben közös tulajdonságokat vizsgáló, összehasonlító jellegű nagy tudományágakat az általános biológia (vagy biologia generalis, probiológia) néven szokás összefoglalni (pl. evolúcióbiológia, genetika, ökológia, etológia); az egyes konkrét, ma is élő élőlénytípusokat vizsgáló biológiai tudományágakat pedig biontológia vagy biologia universalis néven (pl. zoológia, entomológia, antropológia, botanika, anatómia, virológia stb.). A ma élő rendszerekkel foglalkozó biontológia tanulmányozhatja az egyedi szervezeteket (ez az individuális biológia), de vizsgálhatja az egyedekből szerveződő egyedek fölötti szerveződéseket (ez a tárgya a szupraindividuális vagy szünbiológiának). A már nem élő, de valamikor élt élőlények világát kutatják az őslénytan (paleontológia) tudományai. Ezért sokan vélik úgy, hogy a "biológia" nem egy természettudomány, hanem az élőkkel foglalkozó természettudományok összessége.

Egy másféle csoportosításban az egyes tudományágakat aszerint soroljuk csoportokba, hogy milyen mélyen vezetjük vissza a biológiai törvényeket az anyag egyes elemi és még elemibb formáinak szintjére:

Lásd még


Megbízható információforrások a neten


Biológia

Biology Biologie Biologie Biolochía علم الأحياء Bioloxía Біялёгія Биология জীববিদ্যা Bevoniezh Biologija Biologia Biologia Biologie Biologijô Биологи Bioleg Biologi Biologie ދިރުމާބެހޭ އިލްމު Βιολογία Biologio Biología Bioloogia Biologia زیست‌شناسی Biologia Lívfrøði Biologie Biologjie Biology Bitheolaíocht Bith-Eòlas Bioloxía ביולוגיה जीव शास्त्र Biologija Biyoloji Biologia Biologi Biologie Biologio Líffræði Biologia ᐆᒪᔅᓱᓯᖃᕐᑐᓕᕆᓂᖅ 生物学 mivyske Biologi ბიოლოგია ជីវវិទ្យា ಜೀವಶಾಸ್ತ್ರ 생물학 Bywonieth Биология Biologica Biolojiya Biologie Biologie Biologija Bioloģija Биологија Биологи Biologi Yolizmatiliztli Biologgia Biologie Biologie जीवशास्त्र Biologie Biologi Biologia Биологи Biologia Biiolojie Biologia ژواکپېژندنه Biologia Biologie Биология Biologia Bioluggìa Biologie Biology Biológia Biologija Биологија Biologi Biologi உயிரியல் ชีววิทยา Biyolohiya Biyoloji Biologí بىئولوگىيە Біологія حیاتیات Sinh học Lifav Biyolohiya 生物学 生物學

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Biológia".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld