article

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy Magyarországon, Budapesten található felsőoktatási intézmény, elsősorban mérnökképző egyetem. Közkedvelt elnevezése: Műegyetem.

BME_K_épület.jpeg

Fekvése


Az egyetem épületei Budapest XI. kerületében, Lágymányoson találhatók. Jó részük egyetlen tömbben, a Műegyetem rakpart - Budafoki út - Irinyi József utca által bezárt háromszögben, de a lágymányosi Infoparkban is vannak már oktatási épületek.

Az egyetem legnagyobb, központi épületét, a „K” épületet 1909-ben építették fel Hauszmann Alajos tervei alapján. BME_K_épület_főbejárat.jpeg

Története


Az egyetemet 1782-ben alapította II. József, Institutum Geometrico-Hydrotechnicum néven. Ez volt a világon az első mérnökképző egyetem.

1850-ben egyesült az 1844-ben alapított Ipartanodával. 1856-ban felvette József nádor nevét.

1871-ben vált egyetemmé, azóta viseli a műszaki egyetem nevet.

1945 után többször átszervezik az egyetemet: karokat választanak le és újakat hoznak létre. A jelenlegi szerkezetben az egyetem 1967 óta működik, de azóta is történtek kisebb változások, a kor követelményeinek megfelelően.

Egyetemi karok


Az egyetem a következő karokat működteti (zárójelben az alapítás évszáma):

  • Építőmérnöki Kar (1782)
  • Gépészmérnöki Kar (1871)
  • Építészmérnöki Kar (1873)
  • Vegyészmérnöki Kar (1873)
  • Villamosmérnöki és Informatikai Kar (1949)
  • Közlekedésmérnöki Kar (1955)
  • Természettudományi Kar (1987)
  • Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (1998)

Kollégiumok


A BME kollégiumai:

Híres diákjai


BME_F_épület.jpeg

Az egyetem - később világhírűvé vált - hallgatói voltak, a teljesség igénye nélkül:

Híres tanárok


Külső hivatkozások


  • http://www.bme.hu

Budapesti egyetemek

Budapest University of Technology and Economics

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld