article

Gabo.jpg Az absztrakt művészetet 1910 és 1920 között három egymástól független személy hozta létre: Vaszilij Kandinszkij, Kazimir Malevics és Piet Mondrian. Két csoportra oszlik, van lírai vagy nonfiguratív és konstruktivista irányú.

Vaszilij Kandinszkij 1911-ben létrehozta a Kék lovas (Der Blauer Reiter) nevű csoportot. A csoport tevékenységének lényege az érzések spontán kifejezése. Kandinszkij arra a meggyőződére jutott, hogy a forma, a szín és a vonal olyan elemeket tartalmaz, amely a hangokhoz és a szavakhoz hasonlóan rezgésbe hozza a lelket. Olyan tiszta művészetet keresett, melyben a tárgy ezt nem fogja zavarni. Munkáiban ezt írta Ha egy képen a vonalnak nincs az a funkciója, hogy valamilyen objektumot jelöl, hanem saját maga az, akkor belső hangzatoságát nem zavarja semmi mellékes funkció, és maximálisan kiélheti erejét. Ezen a gondolaton alapul tárgyatalanságának elmélete és gyakorlata. Kandinsky-Composition VI,1913.jpgVaszilij Kandinszkij egy tiszta, bensőséges művészettől várta a megújulást. A Szellemiről a művészetben című könyvében hangsúlyozza a színek lélektani hatását. Egy élénkvörös szín például -szerinte- úgy hat az emberre, mint a trombitaszó. Szilárd meggyőződése az volt, hogy szellemi kapcsolatot lehet teremteni ily módon egyes emberek között. Ez a hite adta a bátorságot, hogy kiállítsa első színzenei kísérleteit. Festőként posztimpresszionistának és fauvistának indult, de teljesen önállósította a színt és a vonalat, 1910-től kezdve tárgytalan képeket festett, a nonfiguratív művészetet részesítette előnyben, mert ez könnyeben és jobban lehetővé teszi, hogy színekkel és formákkal hasson a térre. Kompozíció című festményében, ami 1913-ban készült, dinamika és feszültség van jelen, de ezt tisztán képzőművészeti eszközökkel éri el.

Művészeti stílusok Művészettörténet Modern művészet

Abstract art Abstrakt kunst Abstrakte Kunst Abstrakta arto Abstrakti taide Art abstrait אמנות מופשטת 抽象絵画 Abstracte kunst Abstrakcjonizm Arte abstrata Arta abstractă Абстракционизм Апстрактна уметност Abstrakt konst Абстрактне мистецтво 抽象藝術

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Absztrakt művészet".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld