Események
- Február 1-jén 57 000 fős osztrák és porosz haderő tör át az Eider folyón a dánok uralta Schleswig-Holsteinba.
- Augusztus 22-én létrejön Henri Dunant genfi emberbarát kezdeményezésére a genfi konvenció, a háborús sebesültek és betegek védelmére. A Nemzetközi Vöröskereszt megalalapítása.
- Szeptember 15-én Franciaország és Olaszország titkos egyezményt köt a római kérdésben. Franciaország kötelezettséget vállal, hogy két esztendőn belül kivonul Rómából. A kivonulás előtt hat hónappal az olasz király átteszi széhelyét Torinóból Firenzébe. Az áthelyezés miatt szeptember 21-én lázadás tör ki, amely megbuktatja a Minghetti-kormányt.
- Szeptember 28-án Karl Marx és Friedrich Engels Londonban megalapítja a Nemzetközi Munkás Egyesülést, az első Internacionálét.
- a japán hagyományhű párt sorozatos merényleteket szervez az idegenek ellen; a shogun, Japán igazi ura, megakadályozza a külföldi hatalmakkal kötött szerződések végrehajtását. Ezért a hatalmak egyesült flottája szeptemberben ágyúzza Shimono-seki japán kikötőt. Októberben Tokio ellen intéznek flottatüntetést, kikényszerítik a shogun lemondását és a szerződések végrehajtását. A shogun hívei az új rendszerhez pártolnak.
- Október 30-án bécsi békében IX. Keresztély dán király átengedi Schleswig-Holstein és Lamburg hercegségeket Ausztriának és Poroszországnak. A közös porosz-osztrák uralom hamarosan ellentéteket okoz Berlin és Bécs között.
- November 8-án Abraham Lincolnt újra megválasztják az északiak az USA elnökévé. Ez évben a déli államok jó része az északiak uralma alá kerül, a déliek mégsem engednek, és elrendelik a 17-50 éves férfiak általános mozgósítását; még a négereket is besorozzák.
- Miksa császár Bazaine francia tábornok vezetése alatt álló 25 000 főnyi hadserege ellenére sem tudja legyőzni a Juarez-féle köztársasági hadsereget.
- Az olasz kormány tervet dolgozott ki Magyarország és a dunai hercegségek fellázítására Ausztria ellen. A forradalom vezére Garibaldi lett volna, akit Klapka György magyar 48-as tábornok kért föl erre. A keleten elfoglalt Ausztriát Olaszország megtámadta volna, hogy visszaszerezze Velencét. Az olaszok nagyobb fegyverszállítmányt küldtek Magyarország részére, amit azonban Cuza román fejedelem lefoglaltatott.
- Az oroszok elfoglalják Hasred turkesztáni szent várost. Az angolok tiltakoznak ez ellen, mert Turkesztánt semleges államnak nyilvánították. Oroszország befejezi Észak-Kaukázus meghódítását.
- Az orosz cár a lengyel parasztok tulajdonának nyilvánítja eddigi bérleteiket.
- Haiti kikiáltja a függetlenséget
- Brazilia megszállja Uruguayt. Paraguay megtámadja Braziliát.
Születések
Halálozások
- április 30. – Hajnik Pál ügyvéd, politikus, 1848-as belügyi tanácsos, majd országos rendőrfőnök (* 1808)
- május 19. – Nathaniel Hawthorne, amerikai író (* 1804)
- június 13. – Dembinszky Henrik, honvéd altábornagy, a lengyel szabadságharc altábornagya (* 1791)
- június 11. – Bayer József honvéd ezredes (* 1821)
- július 15. – Anton Csorich császári és királyi altábornagy, osztrák hadügyminiszter (* 1795)
- július 26. – Fáy András író, politikus (* 1786)
- október 4. (5?) – Madách Imre költő, író (* 1823)
- december 19. – Pierre-Joseph Proudhon, francia anarchista (* 1809)
19. század
1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864년 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 1864 พ.ศ. 2407 1864 1864 1864 1864 1864年