Az őszibarack őshazájának régebben Perzsiát tartották, ami a latin növénytani elnevezésében (malum persicum) is kifejezésre jut. A kutatások ezt nem bizonyították, mivel a kínai irodalomban már i.e. több száz évvel, több helyen is említi, ezért feltételezhető, hogy innen származik. Európai elterjedésének forrása Itália, majd Franciaország, ahol a kedvező életkörülmények és tenyésztési feltételek miatt, nem csak termesztik, de fajtáinak szaporítása is fellendült. Oliver De Serres 1604-ben megjelent kertészetről szóló munkájában (Théatre d’Agriculture), már 12 fajtát ír le.
Az őszibarack termesztés fellendülésére jellemző, hogy a kereszténység terjesztésével párhuzamosan terjedt el Európa többi országában, mivel a legügyesebb termesztők a szerzetesek voltak. A kolostorok kertjeiben nagy gonddal nevelték, és valószínűleg szaporították is az őszibarackot. Francia országban keletkeztek az első faiskolák is, 1628-ban már 27 fajtát, 1667-re pedig már 38 fajtáról tesznek említést. Innen terjedt el Belgiumba, Hollandiába, Németországba, de Angliába is.
Mindkét elnevezése voltaképpen helytelen, mert nem „őszi”, hiszen a fajtától függően, nyár közepétől megtalálhatók a piaci kínálatban. Nem is „francia”, mert a jelenleg is termesztett fajták nagyon sok országból: Olaszország, Oroszország, Kína, de főleg az USA tagállamaiból (Illinois, Texas, Kanada) származnak.
Helyes elnevezése: barack, ami azért okoz némi bonyodalmat, mert a nálunk oly kedvelt „kajszi” barackot értjük rajta. Így hát nincs megegyezés az elnevezést illetően, az őszibarack elnevezés a magyar nyelvben általános, ezért a továbbiakban is ezen a néven említjük. A sima héjú (nem molyhos) őszibarackot, "nektarin" névvel különböztetjük meg, de nagyon sokan használják a "kopasz barack" elnevezést is. 7 g fehérjét, 90 g szénhidrátot, 6 g szerves sót és 10 g rostanyagot tartalmaz kilogrammonként.
Ugyan az a fajta, más alanyon, másként viselkedik a talaj kémhatásával szemben. Az alany erős hatással van a ráoltott szemre, befolyásolja annak növekedését, termőképességét, termőre fordulását, betegségekkel, fagyokkal szembeni ellenálló képességét.
A barack legtermészetesebb alanya a saját magonca, mely nem mészigényes, inkább semleges kémhatású, de a ráoltott nemes fajták a kissé savas talajokon is jól megélnek.
Elterjedt a keserűmandula alanyra oltott őszibarack, amit a fagytűrő képessége miatt nagyon sok helyen alkalmaznak. A tapasztalatok szerint a keserűmandula alanyra oltott őszibarackos 45 %-os fagykárt szenvedett, míg a saját magcsemetéjére szemzett állományban csupán 20 %-os volt a fagykár. A keserűmandula, de ritkábban az édes mandula alanyra oltott őszibarack a szárazabb, meleg, kötött, meszes talajra telepítve hosszú életű, jó fejlődésű fát nevel. Savanyú, vagy homoktalajokra viszont nem alkalmas. A szórványtelepítésekben az édes mandulára oltott fák nemes részeinek elhalása után, az alanyból előtörő mandulasarjak újból szemezhetők és kifogástalan termést adnak, ezt az eljárást, a népi termesztésben ma is alkalmazzák.
Myrabolan szilva alanyként nem jó eredményt ad, rossz a forradása, fagyérzékeny, rövid életű fát nevelhetünk csak belőle.
A besztercei szilva sekélyen gyökeresedik, ezért kötött agyagos talajokon kísérletezhetünk vele. Bár sok típusa van, főként a korai őszibarack fajták alanyának tekintjük. Házikertekben öntözéssel nagy gyümölcsöket terem, melyek szépen színezettek, piacosak.
Szt. Julien szilva alanyként főleg Franciaországban, Németországban és Ausztriában használt alanya az őszibaracknak. A nehezebb, nyirkosabb televényes, áteresztő talajokon nálunk is alkalmas lehet alanyként, bár később virágzik gyengébb növekedésű fát eredményez.
Barackmandula: Az őszibarack és mandula fajkeveréke, magcsemetéin nagyon jól megerednek a szemzések, az oltványok gyorsabb és erőteljesebben fejlődnek, mint a mandulán. Jó a fagyállósága, erőteljes és egyenletesen bő termést adnak. Nálunk a budai és szekszárdi termelők részesítik előnybe, de Amerikában, Ausztráliában, Francia-, és Olasz országban, de Dél-Afrikában is jó eredménnyel használják.
Andosa (nektarin) Öntermékeny. Fája erős növekedésű, bőtermő. Virágrügyeit a vessző felső harmadában hozza, gyümölcse sőtétpiros a teljes felületén, magvaváló, nagyon ízletes.
Balkonella (nektarin) Öntermékenyűlő. A különlegességeket kedvelők, aprótermetű fája, amely nagyobb cserépben, vagy balkonládában is termeszthető. Termése, fénylő pirosas, augusztusban érő.
Cardinal Hasonlít a Dixiredhez. Nagy gyümölcse gömbölyű, háromnegyed részben pirosra színezett. Húsa sárga, kemény, de omlós jóízű, félig magvaváló.
Champion (Sampion) Öntermékenyülő. Gyümölcse nagy, sárgás-fehér színű, húsa kemény, bőlevű, édes-savas kiváló ízű.
Cresthaven (Krestháven) Szeptemberben érő, sárgahúsú fajta. Gyümölcse sárga alapszínű a napos oldalán pirossal bemosott. Magvaváló.
Dixired A tavaszi fagyokkal szemben ellenálló, de a levélfodrosodásra hajlamos. Gyümölcse nagy, sárga, kemény húsú, félig maghoz kötött. Jól bírja a szállítást, piaci célra érdemes termeszteni. Flavortop (nektarin) Öntermékenyülő. Augusztus közepén érő, bőtermő, piacos fajta. Gyümölcse nagy és élénkpiros színű, kellemes zamatú. Magvaváló.
Golden Early (golden örli) Közepes nagyságú gyümölcse jó ízű, sárga húsú, félig magvaváló. Az USA-ból származik.
Jerseyland (e:györzilend) Erőteljes növekedésű, gyorsan termőre fordul. Gyümölcse nagy, gömbölyű, már az érése előtt egy héttel beszíneződik, de nem potyogós, jól megmarad a fán. Nagyon jó ízű és a szállítást is jól bírja, ezért a piacokon is mindig megtalálható.
Jubilant Az USA-ból származik. Erőteljes növekedésű, jól termő fajta. Gyümölcse eléggé nagy, sárgahúsú, kemény.
Maybelle Olasz eredetű, nagyon erőteljes növekedésű, termékeny, korai fajta. Gyümölcse közepes nagyságú, gömbölyű, szépen színezett. Húsa fehér és a koraisága ellenére jóízű.
Morettini Olasz eredetű, nagyon erőteljes növekedésű, termékeny fajta. Gyümölcse közepes nagyságú, gömbölyű, szépen színezett. Húsa fehér, eléggé kemény, de jóízű. Szállítást jól bírja.
Red june (nektarin) Öntermékenyülő. Korai fajta, már június közepén érik, gyümölcse középnagy, fényes piros színű, magvaváló, bőlevű, édes-savas ízű.
Redhaven Öntermékenyülő. Gyorsan termőre fordul, erőteljes növekedésű, nagyon bőven termő, gyümölcse sárgahúsú piros fedőszínnel, bőlevű, fűszeres zamatú, nagyon édes. Hidegtűrése jó, de hajlamos a levélfodrosodásra. Jól szállítható, magvaváló.
Peach Presseguer Fersken Pfirsich Persiko Prunus persica Pêche (fruit) אפרסק Persik モモ Perzik Fersken Brzoskwinia Pêssego Бресква Persika 桃
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Őszibarack".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world