article

Az óra (jelölése: ó vagy h) az idő számításának egyik alapegysége. Nem SI-egység, de használatát az SI megengedi.

Definíció


A modern használat szerint egy óra az idő mértékegysége. 1 óra megegyezik 60 perccel, vagy 3600 másodperccel. Egy földi nap hosszának kb. 1/24-ed része.

Történet


Az órát már az ókori civilizációk (pl. Egyiptom, Sumer, India, Kína) is definiálták vagy a napkeltétől napnyugtáig terjedő időszak (nappal) 1/12-ed vagy az egyész nap 1/24-ed részeként. A felosztás minden említett civilizációban a széles körben elterjedt duodecimális rendszert tükrözte (ami a hüvelykullyal az ugyanazon a kézen levő többi ujj ízületetit számolta végig) valamint az analógiát a különböző rendszerek között (12 hónap, 12 állatövi jegy, 12 főirány az iránytűn).

Az óra definíciói között a korai időkkel kezdve ilyeneket találhatunk:

  • A napkeltétől napnyugtáig terjedő időszak 1/12-e. Következésképpen a nyári órák hosszabbak voltak a téli óráknál, és hosszuk a földrajzi szélességgel is változott. Sőt kis mértékben a helyi időjárástól is függött (a Föld atmoszférájának változó törésmutatója miatt). Az egyiptomiak, rómaiak, görögök, kínaiak és japánok is használták ezt a definíciót.
  • Egyiptomban a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot úgyszintén 12 órára osztották. Az éjszakai órák nyáron rövidebbek, télen hosszabbak voltak, mint a nappaliak, és egyébként hasonló okból változékonyak voltak, mint a nappali órák.
  • A görögök és rómaiak az északát eleinte három vagy négy órára osztották, de később ők is 12-re. Amikor a későbbi korokban ilyen időt mutatott egy óra, akkor annak a periódusidejét minden reggel és este át kellett állítani (pl. az inga hosszának állításával).
  • a szoláris nap 1/24-ed része (déltől délig, vagy naplementétől naplementéig). Ez az óra már keveset változott, ahogy a szoláris nap változik az év során. Az ilyen időt mutató órát havonta néhányszor kellet csak állítani.
  • a közepes szoláris nap 1/24-ed része. Az ezt mutató órát, lényegében sohasem kell állítani. Mégis, ahogy a Föld forgása lassul, ezt a definíciót is feladták (ld. UTC).

Az órák számozása


Az egyes órák számozása együtt változott, fejlődött az óra definiciójának fejlődésével:

  • az ókori és középkori kulturákban - ahol az éjszaka és a nappal közötti különbségtétel sokkal fontosabb volt, mint a mesterséges fényt hasunáló kultúrákban - az órák számozása a napfelkeltével kezdődött. A napfelketlte volt az első óra kezdete, a dél a hatodik óra végén volt és a nap pontosan a tizenkettedik óra végén ment le.
  • Az ún itáliai időben az első óra naplementekor kezdődött (vagy a szürkület végén, azaz fél órával később, a helyi szokásnak megfelelően). Az órákat 0-tól 23-ig számozták. Pl. Luganoban decemberben a Nap 14:46 körül kelt fel és 19:23 körül volt dél, júniusban pedig 7:51-kor kelt, 15:55-kor volt dél. A naplemente mindig 24:00-kor volt. Az óráknak ez a számozása lehetővé tette, hogy mindenki könnye leolvashassa az óráról, mennyi ideje van a munka befejezésére, mielőtt mesterséges fényt kellene használnia. Ezt a rendszert Itáliában vezették be a 14. században és a 18. század közepéig alkalmazták, néhány helyen a 19. század közepéig. Lengyelországban és Csehországban szintén használták a 17. századig.
  • A modern 12 órás rendszerben az órák számozása éjfélkor kezdődik és délben újrakezdődik (a számozás: 12, 1, 2, ..., 11). A dél mindig 12 óra körül van, legfeljebb negyed óra eltéréssel előre vagy hátra. Az eltérést a Föld pályájának elliptikus alakja (változó pályamenti sebessége) és a forgástengely ferdesége okozza. Napéjegyenlőségkor a Nap kb. reggel 6-kor kel és este 6-kor nyugszik.
  • A modern 24 órás rendszerben a számozás éjfelkor kezdődik és ejfélig tart (0, 1, 2, ..., 23). A Nap 12 körül delel (ugyanazzal a negyedórás ingadzással, mint az előbb). Napéjegyenlőségkor a Nap 6 körül kel és 18 körül nyugszik.

A napkelte és napnyugta sokkal feltűnőbb jelenségei a napnak, mint a dél vagy az éjfél, az órákat ekkor kezdeni számolni a legtöbb társadalom legtöbb emberének sokkal könnyeb volt, mint deélben vagy éjfélkor. A modern csillagászati berendezésekkel és az időjelek sugárzásával ez a szempont sokkal kevésbé lényeges.

A napórák gyakran mutatják az óra hosszát, és néhányuk a régi definíciókat alkalmazzák.

Lásd még


Időegységek

Hour | ساعة | Час | Hora | Hodina | Time (enhed) | Stunde | Ώρα | Hora | Horo | Ordu | ساعت (زمان) | Heure (temps) | Oere | Hora | 시간 (단위) | Sat | Ora (unità di misura) | שעה | Hora | Uur | 時間 (単位) | Time (tidsenhet) | Time | Godzina | Hora | Sat | Hour | Hodina | Ura | Сат | Tunti | Timme | ชั่วโมง | Giờ | Saat | 小时

 

This article is licensed under the GNU Free Documentation License. It uses material from the "Óra (időegység)".

Home Pageartsbusinesscomputersgameshealthhospitalshomekids & teensnewsphysiciansrecreationreferenceregionalscienceshoppingsocietysportsworld