Flag of Estonia.svg Észtország zászlaja három egyenlő vízszintes sávból áll, amelyek felülről lefelé rendre kék, fekete és fehér színűek. Az észtek által sinimustvalge (ez észtül a három színre utal:kék-fekete-fehér) néven emlegetett nemzeti lobogót először hivatalosan 1918. november 21-én adoptálták.
A ma hivatalos, nemzeti lobogó a 19. század vége óta a szabadság és függetlenség eszméjének a szimbóluma Észtországban. A szabadság elveit, mint akkoriban szinte mindenhol Európában a fiatalság vette a legkomolyabban. Így talán nem is csoda, hogy az ország egyik legrégebbi egyetemén, az 1632-ben alapított Tartui Egyetemen jelent meg először mai formájában a lobogó. A trikolort az egyetemisták diákszövetsége (a Vironia) alkotta meg, és a színeket az észt nemzet legfontosabb értékeivel telítették. A kék szín az ország feletti eget, az észt tavakat és a Balti-tengert szimbolizálták, de a kék a nemzet eltökéltségét is jelentette a szabadság felé. A fekete szín már többféle értelmet is hordoz magában. Leginkább az észt földre utal, de kapcsolatban van az észt történelem viharos és sötét századaival is. Az ország földművesei is jellegzetes fekete kabátot viseltek. A fehér szín a havat, a nyírfaerdőket jelképezi, és utal a nyári fehér estékre is, amikor a nap nem megy le az észt horizontról. Emellett a fehér elvontan az ország népének a boldogságra és világosságra való vágyát is kifejezi. Az egyetemi lobogót 1884. június 4-én fel is szentelték, ami akkoriban a legmagasabb elismerésnek számított.
1953-ban a Szovjetunió részeként Észtország újabb zászlót fogadott el hivatalosan tagköztársasági lobogójaként. A régi zászló egészen a peresztrojka idejéig rejtve maradt, majd végre 1989. február 24-én újra megjelenhetett a tallinni Pikk Hermann tetején. A függetlenséget késöbb vér nélkül kiharcoló Észtország parlamentje végül 1990. augusztus 7-én hivatalosan is törvénybe foglalta az észt nemzeti zászlót, amely megegyezett a II. világháború előttivel.
Flag of Estonia Национално знаме на Естония Estlands flag Flagge Estlands Bandera de Estonia Eesti lipp Viron lippu Drapeau de l'Estonie דגל אסטוניה Bandiera estone エストニアの国旗 Estijos vėliava Vlag van Estland Estlands flagg Flaga Estonii Bandeira da Estónia Steagul Estoniei Флаг Эстонии Estlands flagga
This article is licensed under the GNU Free Documentation License.
It uses material from the
"Észtország zászlaja".
Home Page • arts • business • computers • games • health • hospitals • home • kids & teens • news • physicians • recreation• reference • regional • science • shopping • society • sports • world