Írország

**Éire**

Ireland flag 300.png	Ireland_coa.png
( zászlaja)	( címere)

Nemzeti mottó: Éire go deo
(Írország mindörökké) LocationIreland.png Államforma köztársaság Hivatalos nyelv ír, angol Főváros Dublin
Legnagyobb város Dublin

- Legmagasabb csúcs Carrantuohill (1.040 m) Elnök Mary McAleese Taoiseach Bertie Ahern Terület
- teljes
- ebből víz 117.
70 273 km²
2 % Népesség
- 2005. évi adat
- népsűrűség 119.
4 130 700 fő
56 fő/km² GDP
- teljes (2003)
- egy főre jutó 47.
145 150 millió USD
36 775 USD Pénznem Euró¹ (€) Időzóna UTC GMT (NYISZ: +1) Függetlenség
Angol-ír Szerződés Az Egyesült Királyságtól:
1921. december 6. Himnusz Amhrán na bhFiann
(A katona dala) TLD .ie Nemzetközi gépkocsijel IRL Országhívókód +353 ¹ 1999 előtt: ír font (Punt) Írország (Ireland, Éire) alatt az Ír Köztársaságot (Republic of Ireland, Poblacht na hÉireann) értjük. Európa észak-nyugati részén és harmadik legnagyobb szigetén, az Ír-szigeten található. A sziget északi része (hat megye) brit fennhatóság alá tartozik, ezt nevezik Észak-Írországnak. A sziget többi része a tulajdonképpeni Írország.

Írország zászlajának színei a zöld, fehér és a narancssárga. Az egyetlen olyan ország a világon, amelynek címerében egy hangszer van: egy hárfa. Kapcsolatban lehet azzal, hogy az ír zene és ír tánc világhírű.

Két hivatalos nyelve van: az ír és az angol. Fővárosa, és egyben legnagyobb városa Dublin. Jelenlegi elnöke nő, Mary McAleese. Az írek nem használják a prime minister kifejezést a miniszterelnökre, mert annak olyan íze van, mintha angol miniszterelnökük lenne. Helyette az ír nyelvű taoiseach szó jelöli az ír miniszterelnököt. A jelenlegi taoiseach Bertie Ahern.

Az ország nemzeti himnusza az Amhrán na bhFiann (A katona dala).

Földrajz

Irelande.A2003004 large.jpg az Ír-szigetről]] Írország az Atlanti-óceán északkeleti- és Európa északnyugati részén található Ír-sziget öthatodát teszi ki. Területe 70 273 km² (míg a teljes Ír-szigeté 84 421 km²). A Brit-szigettől az Ír-tenger, Európától pedig a Kelta-tenger választja el.

Dombok, hegyek inkább csak a partok mentén találhatók, és ezek sem túl magasak. Legmagasabb pontja a Kerry megyében található Carrauntuohill csúcs (ír nyelven: Corrán Tuathail), amely 1041 m magas.

Leghosszabb folyója a Shannon, amely kettészeli a szigetet.

A szigetet eredetileg öt részre osztották, ez volt Írország mitikus felosztása; ezek a következők voltak: Ulster, Connacht, Leinster, Munster és Meath vagy Míde. Jelenleg Ulster 9 megyéjéből 6 az Egyesült Királysághoz tartozik. A mai, négyes felosztás: Connacht, Leinster, Munster és a maradék Ulster. Az Ír-szigetnek összesen 32 megyéje van, ebből 26 alkotja az Ír Köztársaságot.

Történelem

Ókor

Az első telepesek

Ireland physical small.png Írország ókori történelméről az ír mitológia, néhány római történetíró utalásai és a régészeti leletek alapján vannak ismereteink.

A sziget első lakói a középső kőkorban, Kr.e. a 8. évezredben érkezhettek, amikor a sarki jégsapkák kezdtek visszahúzódni. Kb. 3000 évvel később a kontinensről behozták a földművelést, és ezzel létrejött egy magas neolitikus kultúra. Ebből az ídőszakból származnak a hatalmas kőtömbök, melyeket rituális és asztrológiai célokra állítottak különböző helyeken.

Kr.e. 2500 táján elkezdődött a bronzkor. Ebből az időből míves arany és bronz díszek, fegyverek maradtak ránk.

A kelták

BrownesHillDolmen.JPG A vaskor kezdetével érkeztek a szigetre a kelták. Valószínűleg négy hullámban hódították meg a szigetet, a Kr.e. 8. és 1. század között. (A kelták mítikus hódátásairól a Hódítások könyve tudósít.) Az utolsó a gael hullám volt. Ebben az időben több mint 100 apró királyság (tuath) jött létre az Ír-szigeten.

Egyes királyok más királyok fölött is uralkodtak, mások csak korlátozott hatalommal rendelkeztek. Ebben a rendszerben elkülönült az arisztokrácia, a klérus és a parasztság. A harcokban csak az arisztokraták vettek részt. A klérus a druidákból állt, ők foglalkoztak a közösségek vallási, szellemi életével, egészségével, ők adták tovább a kiválasztottaknak a mágikus, asztrológiai és történelmi tudást, ugyanakkor költők, zenészek is voltak. (Bár a fílik is költők és zenészek voltak, nekik egészen más státuszuk volt a kelta társadalmakban, mint a druidáknak: ők mai kifejezéssel a hatalmi propagandáért feleltek.)

A kelta társadalmakban a Brehon Törvények uralkodtak, melyek az áldozat társadalmi státuszától függően büntették a törvénytelenséget. Halálbüntetés nem volt.

A római hódítás

Kr.u. 43-ban a rómaiak meghódították Britanniát. Skócia és Írország független maradt. Britannia és Írország között továbbra is fennmaradt a kereskedelmi kapcsolat, ám a Római Birodalom bukása után, a 400-as években az írek elfoglalták Skóciát, Walest és Cornwallt. Később a britek mindenhonnan kiűzték őket, kivéve Skóciát, ahol a Dal Riata klán továbbélt. Ebből alakult később a skót királyság.

A kereszténység

Kelta kereszt.JPG Írországban a kereszténység a 400-as években kezdett elterjedni. Az első keresztény misszionárius egy Palladius nevű szerzetes volt, aki 431-ben érkezett a szigetre. Egy évvel később megérkezett Szent Patrik is, Írország védőszentje. Ő volt a legsikeresebb terjesztője a keresztény hitnek, alakjához számtalan legenda fűződik.

Állítólag Szent Patrik vezette be a latin ábécét, amely igen fontos lépés volt, hiszen ezzel írott formában rögzíthették az igen gazdag ír orális kultúrát. Patrik és társai több száz templomot és kolostort alapítottak. A kolostorok lassan kulturális központokká váltak, és olyan hatalomra tettek szert, akár a kiskirályságok.

Középkor

A vikingek

A 9. századtól a vikingek folyamatosan támadták Britanniát, Írországot és Franciaország északi részét hadizsákmány gyűjtés céljából. 840-ben egy egész évet maradtak Írországban. Néhány táborhelyen erődöt építettek, amelyek köré később városok épültek. Ilyen volt Dubhlinn (Dublin), Vadrefjord (Waterford) és Cork. 851 után az íreknek sikerült elűzniük őket, ám 914-ben újra támadtak, visszahódítva Dublint és Waterfordot. A legerősebb ír király, Niall Glúndub - aki egyben a legerősebb klánhoz, az Uí Néill-hez (később O'Neill) tartozott - megpróbálta kiűzni őket, ám 919-ben egy csatában életét vesztette. A vikingek még két várost alapítottak: Veisfjordot (Wexford) és Limericket. 950 után a támadások abbamaradtak, és a vikingek letelepedtek a keleti partoknál. Innen irányították a sziget egy részét, és idővel elíresedtek. Hatalmukat Brian Boru nagykirály törte meg, aki egyesítette az ír királyságokat. A clontarfi csata után, ahol maga Brian Boru is életét vesztette, elkezdődött egy hosszas viszálykodás az ír királyok között.

Az angolok (normannok)

A hatalomért folyó harc Írországban odáig fajult, hogy az egyik király, Dairmait Mac Murchada, a normannokhoz fordult: Pembroke earljének, Richard de Clare-nek (akit Strongbow néven ismernek) segítségét kérte a hatalom megszerzéséhez. A normann lovag 1169-ben seregével legyőzte Leinstert és Dublint, így Dairmait Mac Murchada átvehette a hatalmat a területek fölött. Halála után Strongbow lett az új király. Ám II. Henrik angol király tartott attól, hogy egy megerősödött normann kolónia a riválisa lehet; 1155-ben IV. Adorján pápa bullája engedélyt adott Henriknek, hogy elfoglalja Írországot, területeket ajánlva neki, ha megállítja az ír egyházban elhatalmasodott korrupciót.

Henrik 1171-ben támadta meg Írországot, így ő lett az első angol király, aki ír földre lépett. Miután megszerezte a hatalmat, Írországot fiának, Jánosnak adományozta, és kinevezte őt Írország lordjának. Halála után fia követte őt a trónon, így János király alatt Írország egyesült Angliával.

Az angolok hatalma lassan a pale-re, a Dublin környéki területekre korlátozódott. Az ide települő angol arisztokrácia lassan elíresedett, ők lettek az úgynevezett Old English, akik közösséget vállaltak az írekkel, Írországot saját hazájuknak tartották, és a reformáció után is katolikusok maradtak.

Reformáció

A kezdetek

1536-ban VIII. Henrik szakít a pápával, és megalapítja az anglikán egyházat. Míg az angolok, walesiek, és később a skótok is, átvették a protestáns vallást, addig az írek megmaradtak katolikusnak. Ez a tény meghatározó volt az ír történelem további alakulásában.

Cromwell

A 17. század elején skót és angol (protestáns) telepesek érkeztek Írország északi területeire. Bevezettek egy sor diszkriminatív törvényt, mely elsősorban az ír katolikusokat sújtotta.

1641-ben az ulsteri katolikusok fellázadtak, és megtámadták a protestáns ír telepeseket. A polgárháborúban több mint tízezer protestáns vesztette életét.

1653 és 1658 között Anglia király nélkül maradt, és ezalatt Oliver Cromwell irányította a birodalmat, aki nemcsak megrögzött protestáns, de igen keménykezű uralkodó is volt. 1649-ben seregével Írországba ment, hogy megtorolja a lázadást, lemészárolva többezer katolikust.

II. Jakab

Cromwellt II. Károly, majd őt II. Jakab követte az uralkodói székben. Jakab bevezetett egy sor olyan rendelkezdést, amely visszaállította jogaikba a katolikusokat. Amikor a katolikusok magasabb funkciókat is elkezdtek betölteni, mint az addig szokásos volt, az angol parlament gyanakodni kezdett, hogy a király vissza akarja hozni a katolicizmust. Jakab lánya, Mária, feleségül ment a protestáns Orániai Vilmoshoz, aki ezáltal Jakab jogos utódjává vált. Ezalatt megerősítették az ír hadsereget, arra az esetre, ha Jakabnak szüksége lenne rá.

1688-ban Jakabnak fia született, akit katolikusnak keresztelt, és azt akarta, hogy ő kövesse majd a trónon. A parlament ezzel nem értett egyet, és üzenetet küldtek Orániai Vilmosnak, hogy jöjjön, és foglalja el a trónt. 1689-ben el is foglalta, és az ulsteri protestánsok is biztosították őt támogatásukról. Ezalatt Jakab Franciaországba menekült.

1690-ben Jakab Írországba ment, hogy sereget gyűjtsön. Elkezdődött a harc az ír protestánsokkal. Végül a boyne-i csatában Orániai Vilmos és a protestánsok győzelmet arattak a katolikusok fölött. A csata emlékére minden évben felvonulnak a protestánsok a harc színhelyén.

Wolfe Tone és az egyesülés

1791-ben Belfastban Theobald Wolfe Tone megalapítja az Egyesült Írek Szövetségét (United Irishmen), amely haladó szellemű protestáns és katolikus írekből áll, és a két vallás békés együttélését célozza meg. A britek veszélyt látnak a szövetségben, és 1798-ban megölik néhány tagját. Wolfe Tone erre felkelést robbant ki, amelyet a Vinegar Hill-i mészárlással az angolok kegyetlenül levernek. Ekkor Franciaországból erősítés érkezik, de az angolok ezt is legyőzik, a franciákat támogató íreket pedig hazaárulás vádjával kivégzik vagy tömlöcbe vetik. Wolfe Tone a börtönben öngyilkos lesz.

A felkelést megtorlandó, 1800-ban az angolok bevezetik az Egyesülési Törvényt (Act of Union), amely legálisan is kimondja Anglia és Írország (gyakorlatilag már rég érvényben levő, ám törvény által még nem szentesített) egyesítését. Ezzel létrejön az Egyesült Királyság (United Kingdom of Great Britain and Ireland).

Egyenjogúság

Daniel O’Connell, katolikus ügyvéd, 1828-ban kampányt indított az ír katolikusok egyenjogúsága érdekében. A valódi cél az Egyesülési Törvény hatálytalanítása. Naggyűléseket szervezett Írország történelmi színhelyein, amelyeket a résztvevők túl magas száma miatt az angolok betiltottak. Ám O’Connellnek mégis sikerül eredményeket elérnie a katolikus emancipáció érdekében, és ennek fontosságát mi sem mutatja jobban, hogy később róla nevezik el Dublin legnagyobb utcáját.

A Nagy Éhínség

1845-ben észlelték először azt a burgonyakórt (phytophthora infestans), amely attól kezdve minden évben elpusztította az ország burgonyatermését - elrothasztotta, mielőtt megért volna. Mivel a burgonya volt az írek fő tápláléka, és takarmányként is használták, élelem nélkül maradtak. Az angol és a protestáns ír földesurak (katolikusok nem rendelkezhettek földdel), kihasználva a szegénységet, elűzték a fizetni képtelen családokat földjeikről, házaikat leromboltatták, hogy ezáltal nagyobb legelőkhöz jussanak.

1841-ben Írország lakosainak száma 8 175 000 volt. Ezt a számot azóta sem sikerült megközelíteni. 1846-tól kezdődően több mint egymillió ember éhenhalt, további félmillió pedig – legyengült szervezete miatt – valamilyen betegség áldozata lett. Több millióan Amerikába, Angliába, Ausztráliába vagy a világ más tájaira emigráltak az éhínség elől, és ott kolóniákat létesítettek. Az emigrációs hullám nagyjából 1900-ban zárult le.

Jelenleg Írországban kb. 3 920 000 ember él. A legtöbben úgy gondolják, Anglia tehetett volna az éhínség és a kivándorlások ellen, ám szándékosan nem cselekedett.

Nemzeti mozgalmak, függetlenségi harcok

IRB

1858-ban megalakult az Ír Köztársasági Testvériség (Irish Republican Brotherhood, más néven Fenians), azzal a céllal, hogy ha kell, erőszakkal is kivívja az ír függetlenséget. Az Amerikába emigrált írek támogatták őket, így volt is némi esélyük elérni céljukat. 1867-ben kirobbantottak egy felkelést, amit az angolok levertek. Az IRB ezzel nem szűnik meg, csak föld alá kényszerül egy időre.

Ezalatt, mivel a protestáns ír középosztály is megrendült látván Anglia tétlenségét az éhínség alatt, Isaac Butt megalapítja az Ír Parlamenti Pártot (Home Rule Party), amely nem akar teljes függetlenséget Angliától, csak saját parlamentet és saját igazságszolgáltatást.

C. S. Parnell

1879-ben Charles Stewart Parnell lesz a párt vezetője, aki megalapította a Földligát is (Land League). Gyűléseket, tüntetéseket szervezett az ír parasztok érdekében. A Földligához kapcsolódik a bojkott kifejezés is: egy Boycott nevű földesúr ellen alkalmazták először az ír parasztok, aki végül is katonai segítséget kellett, hogy hívjon a betakarításhoz, majd megszégyenülten elhagyta az országot.

Ebben az időben több szervezet is alakult. Az Ír Parlamenti Párt nem akart teljes függetlenséget, csak független parlamentet, a módos protestánsokból álló Ír Unionisták (Irish Unionists) viszont helyeselték az Egyesülési Törvényt, és azt akarták, hogy minden maradjon változatlanul. Az ő ellentétpárjuk volt az Ír Nacionalisták (Irish Nationalists), akik teljesen független nemzetet akartak. Az Ír Republikánusok (Irish Republicans) abban különböztek az előbbiektől, hogy a független ír köztársaság létrehozását mindenek fölé helyezték, és az Ír Nacionalistákkal ellentétben nem fektettek hangsúlyt a független nemzet eszményére.

Parnell pártja nem várt sikereket ért el a választásokon, ám később a katolikus egyház megbuktatta, felfújva egy magánéleti félrelépését.

Kelta Újjászületés

Az Ír Nacionalisták nemzeti újjászületési mozgalmat indítottak: 1884-ben megalakult a Gael Atlétikai Egyesület, a GAA (Gaelic Athletic Association), melynek célja a hagyományos, „történelmi” ír sportok népszerűsítése. 1893-ban, protestáns kezdeményezésre, megalakult a Gael Liga (Gaelic League), melynek fő céljai az ír nyelv megmentése és újbóli elterjesztése, valamint a hagyományos ír irodalom és kultúra népszerűsítése voltak. A GAA és a Gael Liga tevékenységét nevezik Kelta (Gael) Újjászületésnek.

Mi Magunk

1900-ban az IRB elkezdett újjászerveződni, majd 1905-ben megalakult a leghatározottabban angolellenes párt, a Sinn Féin (Mi Magunk), melynek vezetője a dublini Arthur Griffith.

Griffith a Magyarország feltámadása (The Resurrection of Hungary) című könyvében fejtette ki elveit az ország függetlenségét illetően, példaértékűnek tartván az osztrák-magyar kiegyezést.

Eközben a parlamentben éles és végeláthatatlan viták folytak Írország függetlenségéről - mivel a protestánsok ki akartak maradni minden, az íreket érintő rendeletből, továbbra is angol kormányt akartak. 1913-ban létrejött az Észak-ír Önkéntes Erők (Ulster Volunteer Force), egy rendkívül agresszív katolikusellenes félkatonai szervezet, amely ellen a rendőrség nem tette meg a megfelelő lépéseket, így a katolikusok is megalakították a maguk félkatonai szervezetét, az Ír Önkéntes Erőket (Irish Volunteer Force).

A Húsvéti Felkelés

1916-ban, amikor felismerték, hogy az I. világháború még évekig eltarthat, és Angliának nincs ideje rájuk figyelni, az IRB és az IVF felkelést szerveztek. Patrick Pearse vezetésével április 4-én megszállták Dublin néhány stratégiai pontját, majd a postahivatal előtt felolvasták az Írországot független köztársasággá nyilvánító kiáltványt, és felhúzták az ír zászlót.

Az angolok leverték a felkelést, és 15 vezetőjét kivégezték. A Sinn Féint hibáztatják a felkelésért, holott az IRB állt az egésznek a hátterében. Ám éppen ennek a vádnak köszönhetően a Sinn Féin Írország legnépszerűbb pártja lesz. 1917-ben Eamonn de Valerát bízzák meg a párt vezetésével. A félig ír félig spanyol de Valera a Húsvéti Felkelés egyik vezetője volt, ám nem végezhették ki, mivel amerikai állampolgársággal rendelkezett. Elhatározta, hogy saját kormányt alakítanak, visszautasította a választások útján nyert westminsteri helyeket, és elkezdi a Húsvéti Felkeléskor függetlennek nyilvánított Írország kormányzását. Az illegális parlament neve Dail Eireann (a mai, hivatalos parlamentet is így hívják), és 1919. január 21-én tartja első ülését.

IRA

Miután az angol kormány letartóztatta az illegális ír kormány tagjait, megalakult az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army), akik különböző gerillaakciókkal próbálták lehetetlenné tenni az angol kormány munkáját. 1920-ban, Michael Collins vezetésével, a gerillaháború egyre nagyobb méreteket öltött. November 21-én az IRA tagjai lelőttek tizenegy brit katonát. Válaszul az angol katonák benyomultak egy dublini hurling- (ír futball) mérkőzésre, és tüzet nyitottak az ártatlan szurkolókra. Ez az esemény Véres Vasárnap (Bloody Sunday) néven híresült el. Az IRA válasza nem késett sokat, tíz nappal később megöltek tizenhét brit katonát.

1921-ben az angol kormány tűzszünetet kért, és tárgyalni hívta a Sinn Féint valamint az IRA-t. A küldöttséget Arthur Griffith és Michael Collins vezeti. A tárgyalások eredményeképpen aláírtak egy egyezményt (angol részről David Lloyd George miniszterelnök és Winston Churchill gyarmatügyi miniszter), az ún. Angol-ír Egyezményt (Anglo-Irish Treaty).

A mai Írország létrejötte

Polgárháború

Az Angol-Ír Egyezmény kimondta Írország két részre szakadását. A protestáns többség lakta hat ulsteri megye Észak-Írország néven angol fennhatóság alatt maradt, a sziget többi huszonhat megyéje pedig Ír Szabad Állam (Irish Free State) néven függetlenséget nyert, ám a Brit Nemzetközösség tagja maradt.

Az eredménnyel sokan elégedetlenek voltak, így például de Valera is, melynek következtében mind a Sinn Féin, mind az IRA két pártra szakadt. Az egyezményt támogató IRA-sokból lett az Ír Szabad Állam első önálló hadserege, a Sinn Féinben pedig Arthur Griffith leváltotta miniszterelnöki pozíciójából de Valerát.

Mindez testvérháborúhoz vezetett, elkezdődött az egy éven át tartó ír polgárháború. Michael Collins-szal saját módszerével végeztek egykori tanítványai, Arthur Griffith pedig természetes halállal halt meg a háború alatt.

Az Ír Köztársaság

A polgárháború után Cosgrave miniszterelnökre hárult az ország újjáépítésének feladata. De Valera új pártot alapított Fianna Fáil néven, és elindult vele az 1927-es választásokon, ahol viszonylag jó eredményeket értek el. Az Ír Szabad Állam - Kanadával és Dél-Afrikával együtt - ráveszi az angol kormányt, hogy elfogadtasson egy olyan törvényt, amely kimondja, hogy az államok eltörölhetnek bármely olyan törvényt, ami függetlenségük előtt lépett érvénybe. Ezzel a törvénnyel elméletileg az Angol-Ír Egyezményt is semmissé nyilváníthatnák, és ezáltal teljes függetlenséget nyerhetnének, ám Cosgrave nem teszi meg ezt a lépést.

Az IRA egyre erősebb lesz, és a kormánypárt (a mérsékelt Cumann na nGaedheal) megszorító intézkedései csak arra jók, hogy saját népszerűségét rombolják. 1932-ben a Fianna Fáil nyerte meg a választásokat, és de Valera miniszterelnök lesz. Ettől kezdve mindent megtett azért, hogy az angol befolyást a lehető legjobban minimalizálja, és hogy megszakítson minden angol kapcsolatot. Ez a gazdaság romlásához vezetett, Írország még nem volt felkészülve a teljes szabadságra.

1937-ben de Valera bevezetett egy új alkotmányt, mely az Irish Free State helyett az Éire megnevezést használja Írországra, ugyanakkor kimondja, hogy az állam élén nem a király, hanem egy választott államelnök áll, a miniszterelnöki funkció helyét pedig a taoiseach veszi át.

A II. világháború Észak-Írországot is háborúba kényszerítette Anglia oldalán, Írország azonban semleges maradt. Az IRA azonban kollaborált a németekkel, fegyverkereskedelmet bonyolít le velük. Anglia szőnyegbombázása alatt Észak-Írország nem készült fel a légelhárítással, remélve, hogy Németországot csak Anglia érdekli, velük nem törődik. Tévednek: a németek lebombázzák Belfastot és Derryt, sőt a semleges Írország néhány városát is.

Az 1948-as választásokat de Valera pártja elveszíti, helyét a John Costello vezette koalíció veszi át. Costello ki akar lépni a Brit Nemzetközösségből, teljesen független államot akar. 1949 húsvétján el is éri a célját. Írország kilép a Brit Nemzetközösségből, és Ír Köztársaság néven elnyeri a teljes függetlenséget. Costello azt remélte, hogy ezzel az erőszaknak vége lesz Írországban, ám téved; az Ír Republikánusok az ideális köztársaságot az egész Ír-sziget egyesülésében és függetlenségében látják.

Éhségsztrájkok

1959-ben de Valera lett Írország köztársasági elnöke, és 1973-ig ő is maradt az ország első számú politikai vezetője. Az ország gazdasága lassan fejlődni kezdett, az IRA pedig még egy évtizednyi gerillaakció után lemondott az agresszív stratégiáról, és békés módszerekhez próbált folyamodni. Ezzel azonban nem minden tagja értett egyet, így 1970-ben megalakult az „ideiglenes” IRA (Provisional IRA), amely folytatja a szervezet hagyományait, és észak-írországi valamint angliai bombamerénylet-hadjáratokba kezd. Az angol kormány házkutatási-, kétségbeesett tüntetés-leverési- vagy megalapozatlan bebörtönzési akciói csak egyre erősítették az „ideiglenes” IRA népszerűségét. Újabb Véres Vasárnap és egy Véres Péntek következik, amikor a brit katonák ismét fegyvertelen embereket ölnek meg.

Az IRA és a brit rendfenntartók közti hosszú harc eredményeként 1973 és 1980 között 1398 ember veszti életét bombamerénylet, taposóakna vagy golyó által.

Az IRA-s foglyok a Maze börtönben kerültek, ahol a "soronkívüli" kategóriába tartoztak. 1976-ban az angolok eltörlik ezt a kategóriát, az IRA-s foglyok többé nem számítanak politikai fogolynak, a gyilkosokéval megegyező elbánásban részesülnek. A hírre több IRA-s fogoly visszautasította a rabruha használatát, pokrócot borítottak magukra, nem tisztálkodtak, nem borotválkoztak, sőt cellájuk falára vizeltek. 1980-ban foglyok egy csoportja éhségsztrájkba kezdett, a soronkívüli jogok visszaszerzéséért. A sztrájk lezárult, amikor ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére, ám 1981 márciusában Bobby Sands vezetésével újraindult, miután kiderült, hogy az ígéretet nem tartják meg. Az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher süket maradt a foglyok követeléseire, és Bobby Sands kilenc társával együtt éhenhalt.

További merényletek

1984. október 12-én az IRA bombamerényletet hajtott végre a brightoni Grand Hotel ellen, mialatt Thatcher és pártja megbeszélést tart az épületben. Öt ember meghalt, sokan megsebesültek, a szálloda egy része ledőlt, Thatcher is csak óriási szerencsével maradt életben.

Ezt követően az angol kormány megpróbált megegyezésre jutni Észak-Írországgal, többek között beleszólást biztosít neki az észak-ír politikába. Ezt sem Észak-Írországban sem Írországban nem nézték túl jó szemmel. A merényletek folytatódtak, megtorlás megtorlást követ, egészen a kilencvenes évek közepéig.

Béketárgyalások

1993-ban az események minden résztvevője úgy gondolta, hogy ideje tárgyalóasztalhoz ülni. Anglia kijelentette, hogy nincs semmilyen „önző stratégiai vagy gazdasági” célja Észak-Írországgal, és kilátásba helyezte egy egyesült Írország létrehozását, amennyiben ez a döntés a többség döntését képviselné. Ez a kijelentés feldühítette az Ulsteri Unionistákat (UUP), akik azzal vádolták a brit kormányt, hogy eladja Észak-Írországot a Sinn Féinnek. A mérsékelt politikai pártok viszont örömmel fogadták a kormány kijelentését, mindkét oldalon.

Később a brit kormány pontosított, és fegyverletételhez kötötte a tárgyalások elkezdését. Bill Clinton amerikai elnök is bekapcsolódott a békekampányba, és megkérte az IRA-t, hogy hirdessen végleges tűzszünetet. 1994. augusztus 31-én az IRA ezt meg is tette, és bár nem mondta ki, hogy az végleges lenne, kihirdette a „katonai tevékenységek teljes leállítását”. Október 13-án az észak-ír protestáns félkatonai ernyőszervezet, a CLMC (az UVF-et és az UDA-t képviselő Combined Loyalist Military Command) is hasonlóképpen tett.

A brit kormány tárgyalási időpontokat egyeztetett a Sinn Féinnel, melynek vezetőjét, Gerry Adams-et a Fehér Házba is meghívták Szent Patrik-napra. A tárgyalások el is kezdődtek 1995-ben, ám sem a Sinn Féint, sem az észak-ír lojalistákat nem engedték a tárgyalóasztalhoz. John Major brit miniszterelnök ezt azzal magyarázta, hogy a szervezeteknek be kell szolgáltatniuk fegyvereiket, ahhoz, hogy a brit kormány komolyan vegye a végleges tűzszünetet. Az IRA dühös válasza: a fegyverek beszolgáltatása nem kezdődhet meg addig, amíg a tárgyalások eredményei nem tisztázódnak, a tűzszünetnek vége! 60 másodperccel a bejelentés után bomba robban Londonban, több millió font kárt és két emberéletet követelve.

1997-ben az új brit miniszterelnök, Tony Blair, bejelentette, hogy a tárgyalások elkezdődnek, a Sinn Féinnel vagy anélkül. A Sinn Féin ekkorra már túlságosan össze van fonódva a tűzszünetet felmondó IRA-val, így nem ülhet tárgyalóasztalhoz. Amikor az IRA látta, hogy Blair komolyan beszélt, és a tárgyalások tényleg elkezdődnek a Sinn Féin nélkül, tűzszünetet hirdetett, hogy az mégis résztvehessen rajtuk.

A tárgyalások menete igen lassú volt, hol az észak-ír, hol az ír felet kellett kitiltani néhány hétre a megállapodás megszegéséért. Végül többszöri nekifutásra, egy 24 órás tárgyalás után, 1998. április 10-én hajnali 5 órakor megállapodás született, amelyet a Nagypénteki Egyezmény (Good Friday Agreement) szentesített.

Ez azonban nem jelentette az erőszak végét: az egyezményt ellenző, magát Igazi IRA-nak nevező csoport (Real IRA) bombamerényletekbe kezd.

Napjainkban

Az 1999 decemberében létrejött észak-ír kormányban Sinn Féin-tagok is voltak. 2000-ben, majd 2001-ben újra, Anglia felfüggesztette az észak-ír parlamentet, mivel az IRA nem hajlandó letenni a fegyvert. 2001 októberében az IRA elkezdte a fegyverek beszolgáltatását, 2002-ben viszont több incidens arra engedett következtetni, hogy az nem volt teljes, ezért újra felfüggesztették az észak-ír kormányt, mely jelenleg is függőben van.

Írország gazdasági helyzete az 1980-as évektől rohamosan fejlődik. A munkanélküliség eltűnőben van, az életszínvonal egyre magasabb. Az idegenforgalom a növekvő kelta-mániának köszönhetően soha nem látott méreteket öltött. Ma Európa fejlett országai között is az egyik leggyorsabban fejlődő ország.

A jelenlegi elnök Mary McAleese, a taoiseach pedig Bertie Ahern.

Közigazgatás

Az országot 26 megyére (contaetha / couties) osztották:

Baile Átha Cliath / Dublin - Baile Átha Cliath / Dublin
An Chabháin / Cavan - An Cabhán / Cavan
Ceatharlach / Carlow - Ceatharlach / Carlow
Ciarraí / Kerry - Trá Lí / Tralee
Cill Chainnigh / Kilkenny - Cill Chainnigh / Kilkenny
Cill Dara / Kildare - An Nás / Naas
Cill Mhantáin / Wicklow - Cill Mhantáin / Wicklow
An Clár / Clare - Inis / Ennis
Corcaigh / Cork - Corcaigh / Cork
Dún na nGall / Donegal - Leifear / Lifford
Gaillimh / Galway - Gaillimh / Galway
An Iarmhí / Westmeath - An Muileann gCearr / Mullingar
Laois / Laois - Port Laoise / Port Laoise
Liatroim / Leitrim - Cora Droma Rúisc / Carrick-on-Shannon
Loch Garman / Wexford - Loch Garman / Wexford
An Longfort / Longford - Longfort / Longford
An Lú / Louth - Dún Dealgan / Dundalk
Luimneach / Limerick - Luimneach / Limerick
Maigh Eo / Mayo -An Bharraigh / Castlebar
An Mhí / Meath - Áth Troim / Trim
Muineachán / Monaghan - Muineachán / Monaghan
Port Láirge / Waterford - Port Láirge / Waterford
Ros Comáin / Roscommon - Ros Comáin / Roscommon
Sligeach / Sligo - Sligeach / Sligo
Tiobraid Árann / Tipperary - Cluain Meala / Clonmel
Uíbh Fhailí / Offaly - Tulach Mhór / Tullamore